Egy cikk

A korábban már nagyjából egy közösségként tevékenykedő, a legtöbb polgártársunk által minimálisan gyanúval, de sok esetben rosszallással kezelt baloldaliak, a szocialisták és társaik, akik közül sokan most a Progresszív Párt radikális szárnyát erősítik, nemrég megalapították Dorian Emerson vezetésével a Radikális Ligát, mely önmagát egyesületként definiálja ugyan, de mostani gyűlésük - az egyelőre érthetően mérsékelt érdeklődés mellett is - inkább hasonlított egy 1905-ös ivanovói munkás-szovjet tanácskozására, mint amihez mi itt Cironiában hozzászoktunk egyesületi fórum címén. Hiszen voltak már jól ismert keresztényi és liberális köreink, ahol pipafüst és kedélyes beszélgetések közepette folyt mérsékelt vita hazánk helyzetéről. Nem is volt régen, mikor a fő kérdés az ilyen beszélgetéseken még a függetlenség volt; természetesen az is kedélyesen és visszafogottan, esetlegesen egy kis hazafias pátoszt megengedve. A Radikális Liga azonban egy más társaság. Persze amerikaiként és cironként nevelkedtek ők is, mint mi, nem különböznek túlünk sokban, ám a lelkületük valahogyan mégis más. Az már Dorian Emerson nyitóbeszédéből is kiviláglott, hogy nem félnek a változástól, sőt, minden erejükkel elő akarják azt mozdítani. 

"Húsz évszázadnyi dermedt alvás," - parafrazeálta az egyesület elnöke Yeats versét - "érzékennyé tett bennünket a felébredéskor. Többé nem alszunk! Az az ország, mely születésének hajnalán, a huszadik század derekán olyan igazságtalanságokat tűr el, melyet Cironia alsóbb osztályainak el kell tűrnie, nem járhat emelt fővel a nemzetköziség porondján. Büszke cironok vagyunk, és büszke progresszívek. Változtassunk minél előbb az áldatlan állapotokon, legyünk minél előbb a világ élvonalában úgy a munkás-, mint a kisebbségi jogok, és a jólét tekintetében!"

Ezután az ismert társadalomtudós, Elliot Weser következett, akit nagy taps fogadott a főként fiatalokból álló jelenlévők körében. Weser hazánk híres, vagy ízlés szerint hírhedt radikálisa, kit közismerten azért tanácsoltak el iskolájából, mert baloldali diákkört szervezett, majd később harcolt a spanyol polgárháborúban, és részt vett Cironiánk függetlenségi mozgalmában is. 

"Nem esek, barátaim, a gyengeség optimizmusának csapdájába. Ha meg akarjuk szerezni a magunk számára ezt a földet, - merthogy minket is illet, nem pedig csak a pénzarisztokráciát - akkor ahhoz, hogy ez megtörténjen, és egy tisztességes országot, egy tisztességes világot hozzunk létre, nagy utat kell még bejárnunk, mely nemcsak rövid, de könnyű sem lesz. A világ kapitalista titánja, az USA kiűzetett, ráadásul vérontás nélkül. A világ megszabadult a fasizmus rémétől, elsöpörtük őket mind! Ez azonban nem elég, nem, mert a tőke továbbra is uralkodik rajtunk, és akadályozza, hogy a demokrácia kiteljesedjen, akadályozza, hogy a demokrácia javaival mindenki egyformán élhessen. Ezen változtatnunk kell, és pedig nem erőszakkal, nem politikai forradalommal, de nagy lendülettel, és társadalmi forradalommal, mely a fejekben, és az urnáknál játszódik majd le. Legyen munkás, nagypolgár, vagy intellektuel, figyeljen egész Cironia: mi vagyunk a radikálisok! Külön pártunk nincs, de itt vagyunk, halljátok a hangunk, és ismertek minket, mert ott vagyunk a Progresszív Párt soraiban, és onnan küzdjük majd fel magunkat, és velünk együtt jönnek a kétkezi munkások, a fekete és más kisebbséghez tartozó testvéreink! Erősítjük liberális és szociálliberális barátaink harcát, mert csak együtt, és csak a demokrácia keretein belül érhetünk el maradandó eredményeket a reformpártiakkal szemben. Itt vagyunk, és megkezdjük kemény menetelésünk az emancipáció és a minél teljesebb demokrácia felé! Mi vagyunk a radikálisok! S én Elliot Weser vagyok; a választásokon számítsatok ránk, mert ott leszünk! Éljen a Radikális Liga! Éljen a Progresszív Párt!"

A beszédet taps és éljenzés követte. A radikálisok itt vannak; de vajon valóban képesek lesznek majd megbékélni és együttműködni pártjuk dominánsabb és mérsékeltebb irányzataival. A választások során mindenképen kiderül...