Karakter adatai

Önéletrajz

Elliot Weser 1904-ben született Cironiában. Asszimiláns polgári zsidó családban nőtt fel, materialista nevelést kapott. Már középiskolás korában kapcsolatba került különféle radikális baloldali csoportokkal. 1921-ben iskolájában néhány évfolyamtársával megalapította a Lenin Kört, emiatt pedig eltanácsolták, mivel már önmagában a baloldali aktivizmust sem nézték jó szemmel, az pedig, hogy Lenin neve felbukkant a diákkör nevében, elég volt arra, hogy az esetből lokális szenzáció és botrány legyen. Ezt követően Weser kénytelen volt egy másik intézménybe átiratkozni és ott elvégezni utolsó középiskolai évét. Egyetemre csak 1926-ban jelentkezett, addig fizikai munkából tartotta fenn magát. Társadalomtudományokat hallgatott, nyíltan foglalkozott azonban politikai teóriával is. Cikkeket írt Lenin demokratikus centralizmusáról, Marxról, azonban régebbi ikonjait egyre inkább kritizálta, érdeklődése pedig Bernstein és a kortárs szociáldemokrácia felé fordult. A harmincas években a rövid ideig működő Cironiai Társadalomkutató Alapítvány munkájában vett részt, és több tanulmányt, esszét publikált a cironiai társadalom helyzetéről, különös tekintettel ekkor már nemcsak a munkásságra, de a kisebbségekre is. 1936-ban, a spanyol polgárháború kitörésekör csatlakozott cironiai USA-állampolgárokból álló John Brown Battalion kötelékéhez, és 1938-ig vett részt a harcokban, mikor is megsebesült, és úgy döntött, hazatér, amire szerencsére megadatott a lehetősége. Az eset két szempontból is fontos volt számára. Először is végleg elfordult a bolsevizmustól és most már a némileg népszerűbb, de a továbbra is kinézett és obskúrusnak számító radikális progresszív gondolkodók és politikusok köréhez csatlakozott, nyíltan szembefordulva a marxizmus-leninizmussal és a sztálinizmussal, elfogadva, hogy a kapitalizmus nem megdönthető. (Hirdetve ugyanakkor, hogy meg lehet, és meg is kell változtatni.) Hasonló nézeteket fejtett ki 1939-es könyvében, a sikert arató Spanyol naplóban is, majd annak folytatásában, az elméleti kérdésekkel foglalkozó 1940-es Demokratikus radikalizmus című művében. A háború alatt felerősödő függetlenségi mozgalom egyik lelkes támogatója és szószólója lett, mivel úgy gondolta, egy független országban könnyebben előmozdítható a kisebbségek és a munkások ügye. Tömegsztrájkok és tüntetések szervezésében vett részt, és ő maga a küzdelem radikalizálódására számított és készült fel, ám az önállóság sikeres kiharcolásával erre már nem volt szükség. A háború és függetlenség kivívása után úgy döntött, a Progresszív Párthoz csatlakozik.