Szervezet közlemény

   Szenátorok sajtóosztálya közleménye

Bemutatkozott Madison új szenátora, John Robert

Kiadta: John Robert
Kiadva: 1959. október 10., szombat

Szombaton Stuart Hoyt többségi vezető és Madisoni szenátor sajtótájékoztatót tartott John Roberttel, aki Madison új szenátora. Először Stuart Hoyt mondott beszédet:

Szép napot kívánok mindenkinek, örülök, hogy ilyen nagy számban megjelent ezen a sajtótájékoztatón. Ennek az apropója, hogy a mai nap legfontosabb eseménye, hogy bemutassuk legújabb szenátorunkat, John Robert urat, aki az elkövetkező időszakban Madison szenátusi körzetet fogja képviselni velem együtt a Szenátusban. Én már találkoztam vele négyszemközt, több fontos kérdésről is beszélgettünk, és ebből számomra világosan látszik, hogy egy felkészült, a nemzetért és a madisoniakért dolgozni vágyó, tisztességes ember áll most Önök előtt. Az ő mandátuma korlátozott, hiszen rövid időn belül a madisoni hatóságoknak és a bíróságoknak együttműködve ki kell írniuk az időközi választás időpontját, amelyben eldől, kik képviselheti a hátralévő években a helyiek érdekeit.

John Robert jogász végzettségű, korábban ügyészként is dolgozott, és ezért is fontos szerep vár rá az igazságügyi kérdések terén, számítok rá például a bíró- és bírajelöltek kapcsán, ahol az útmutatása mellett meggyőződhetünk, mennyire alkalmas egy-egy elnök által kijelölt személy a pozíciójára. Én és a reformpárti szenátusi vezetés ebben mindent a rendelkezésére fog bocsátani, ahogy abban is, hogy ha újra kíván indulni, a magunk részéről támogatni fogjuk. Természetesen nem lesz könnyű, az előző évi választás megmutatta, hogy ott is meglepetésre számíthatunk, ahol eddig meghatározók voltunk, és ott is meglepetést okozhatunk, ahol eddig senki se gondolta, hogy megvethetjük a lábunkat. Természetesen Johnnak ebbe még bele kell tanulni, meg kell szoknia azokat a szigorú és követendő szabályokat, amely egy szenátorra vár.

Örömmel jelenthetem ki, hogy Stannard alelnökkel egyetértésben jövő héttől két újabb reformpárti szenátora lesz a frakciónknak, egyikük Denfieldet, másikuk Forsythot fogja képviselni, ők is idejében be fognak mutatkozni. Jövő héten aztán újabb fontos döntések születhetnek, hiszen úgy néz ki, a jövő hét végére képesek leszünk megállapodni a menekültekkel kapcsolatos képviselőházi törvény módosításáról, így a jövő hét folyamán arról akár szavazhatunk is. Most pedig átadom a szót a szenátornak.

Előlép John Robert:

Köszönöm és jónapot kívánok mindenkinek! Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani Hoyt szenátor úrnak, mert nélküle nem jöhetett volna létre ez a sajtótájékoztató, Önöknek pedig köszönöm hogy eljöttek. Ahogy azt már korábban említette a szenátor úr én fogom képviselni vele együtt Madisont a Szenátusban. Nagy megtiszteltetés ez számomra, de nagy felelősség is. Ígérem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy minden madisoni, függetlenül attól, hogy kit támogat meg tudjon élni. Arra is említést tett Hoyt szenátor, hogy jövőre időközi választást rendeznek itt, és én kijelentem, hogy fel vagyok készülve arra hogy megmérettessem magamat. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kell tanulnom,  nagyon is kell, mert én lényegében most csöppentem bele a politikába. Nehéz út áll előttem és rengeteget kell még tanulnom, de ez nem baj hiszen a jelmondatom is azt mondja, hogy tanulás, fejlődés és győzelem. Mert kitartó munkával és tanulással fejlődni majd győzni fogunk.


Na de ki is vagyok én? A szenátor úr említette, hogy jogászként dolgozom. Anno azért választottam ezt a munkát, mert segíteni szerettem volna az országnak fönntartani a rendet és az igazságot, és ma is ez a célom. Viszont rá kellett jönnöm arra, hogy vannak olyan emberek akik hátráltatják az országot, de mégsem lehet ellenük bármilyen eljárást indítani. Azért lettem politikus, hogy ezeket az embereket is el lehessen számoltatni, legyen ő akárki is.  Célom, hogy megtisztítsam Cironiát azoktól az emberektől akik az ország kárára akarnak minél több hatalmat szerezni, mert az ország csak akkor fejlődhet, ha olyan emberek irányítják akiknek az a céljuk, hogy Cironia fejlődjön, erősödjön. Szenátor úr elmondta, hogy a reformpárti szenátusi vezetés minden eszközt meg fognak adni nekem ehhez. Ezt örömmel elfogadom. Azt viszont le szeretném szögezni, hogy amit az előbb elmondtam, azzal nem a jelenlegi ország vezetést szeretném támadni. Akinek nem inge ne vegye magára, akinek viszont inge az hordja! Azért, hogy tettekben is megmutassam a Cironiát károsító emberek elleni harcomat hamarosan fölállítok egy szervezetet aminek az lesz a célja, hogy megkeresse azokat az embereket akik hátráltatják az ország fejlődését.


Most pedig Hoyt szenátor úrral elbúcsúzunk Önöktől és mégegyszer szeretném megköszönni hogy eljöttek és meghallgattak. Megígérem, hogy az elkövetkezendő időszakban minden erőmmel Madisont fogom szolgálni. Szenátor úrnak pedig sok szerencsét kívánok a jövő heti feladataihoz. Köszönöm, hogy eljöttek, viszontlátásra és hajrá Madison! 

John Robert és Stuart Hoyt kezet fognak majd távoznak.

 

1 0
 
vissza

   Üzenőfal

2024. júl. 24. George Lee: most már igen

2024. ápr. 14. Dominick Stannard: Van még itt valaki?

2023. nov. 11. Peter Bedroom: Peti? Lesz meg ebbol valami?

2023. máj. 17. Laura Grey: Sziasztok ! Na mi újság a játékkal? Még mindig fejesztés alatt van? vagy halott lett az egész project

2023. márc. 05. Peter Bedroom: na lesz valami a jatekbol? kicsit mar sokallom a fejlesztesi idötennyi ido alatt megcsinalom a nasa honlapjat bakker

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok uj ember vagyok miniszter elnöki pózícíóra pályázom szavazattok rám majd

2023. jan. 28. George Lee: sziasztok, ma menni fog egy köremail!

2023. jan. 23. Benedict Decker: Hello

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. nov. 19. Peter Bedroom: Remélem a a játékidöt is jol átfogjátok gondolni sokkal legenyesebb attol hogy mikor kezdödik a játék

2022. nov. 13. George Lee: Sziasztok, most már elkezdünk dolgozni a változásokon, a sztorin, fogunk jelentkezni

2022. nov. 10. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2022. okt. 10. Peter Bedroom: Szia eltelt 2 honap kb van már valami elorelepes?

2022. aug. 14. George Lee: köszi

2022. aug. 14. Peter Bedroom: Rendben ram szamithatsz a kezdesnel sot ha barmiben segithetek menet kozben szolj.

2022. aug. 14. George Lee: Sziasztok, már dolgozok a játék átdolgozásán, egy olyan formában, amit hasonló szimulációban lehet folytatni, de sokkal történetközpontúbb, és döntéscentrikus lesz, új térben

2022. aug. 09. Dr. Terence Rothman: Varhato valami a jatekkal kapcsolatban? vagy vegleg mondjunk le rola?

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Ne csak lapítsatok, ha idejön a Führer

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Mondjátok el

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Hol találom az önéletrajzomat

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 24. Peter Bedroom: Sziasztok lesz valami? vagy felejtsuk el Cironiat?

2022. márc. 12. George Lee: Sziasztok, sajnos egy munka miatt április elejére csúszik sok minden, viszont közben alakítunk át pár dolgot, ami jobbá teszi az élményt, nem felejtettük el Cironiát

2022. febr. 15. Fernand Geber: Nincs valami nagy nyüzsgés

2021. dec. 24. George Lee: még nagyobb elánnal most már nekem is kevesebb munkám lesz

2021. dec. 19. George Lee: sziasztok, úgy gondolom, hogy az ünnepek után már lehet indulni, ha vagyunk legalább öten-hatan

2021. dec. 14. Peter Bedroom: Peti, fórum!

2021. dec. 06. Alexander Smith: Jelenleg stagnálás.

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 04. Alexander Smith: Közeledik a vizsgaidőszak

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. aug. 15. Peter Bedroom: Fórum otletek, javaslatok....

2021. jún. 10. George Lee: ma 20 órától szenátusi szavazások következnek!

2021. jún. 03. George Lee: már nem

2021. jún. 03. Robert O'Connor: Rendben, meg épp nézem még mindig Május van Cironiában ? :O

2021. jún. 03. George Lee: CONGRESSIONAL RECORD cikk, benne a mai szavazásra kerülő javaslatok tartalmi kivonatával.

2021. jún. 03. George Lee: Módosító javaslatok összefoglalója délután olvasható lesz.

2021. jún. 03. George Lee: Szavazni

2021. jún. 03. George Lee: Sziasztok, ma 20 órától kezdődnek a szavazások a Szenátusban. Mindenki egyenként tud majd

2021. máj. 31. Danny Sanchez JR.: Elnézést a triplikált közleményért, már Petinek is jeleztem hogy huncutkodik a netem, mert Telekom hálózatépítést végez nálunk

2021. máj. 10. George Lee: 20:45-től lehet felszólalni a szenátusban,egészen egyig kivételt képez, ha valaki a kisebbségi vagy a többségi vezetőt képviseli, akkor a reggeli ügyek alatt is szabad

2021. máj. 09. Peter Bedroom: tulbuzgó voltam

2021. máj. 09. George Lee: Szia, még nem is került napirendre illetve a holnapi nap folyamán tudsz majd hozzászólni

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v2.0b © 2016-2024 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató