Média

rádió 1959. október 25.
Főszerkesztő: Nick House

Megkezdheti a munkát a Dent-adminisztráció

RIDGEFIELD – A Harvey Dent elnök által jelölt személyek megkapták az abszolút szavazati többséget a biztos reformpárti kezekben lévő Szenátusban. Többségüket egyhangú támogatással választották meg, van, ahol voltak reformer ellenszavazók, és Erbert Burrows, akit Dent nemzetbiztonsági miniszternek jelölt, nem kapta a szükséges szavazatszámot. Helyére az elnöknek kell majd valakit jelölnie.

Stuart Hoyt többségi vezető sajtófőnöke, Robert Littman elmondta, hogy a „szenátusi többség bizalmat ad Harvey Dentnek, bár sok kétely merül fel bennünk, mert ennyire párthoz kötődő adminisztráció még nem működött Cironiában, éppen ezért Hoyt többségi vezető is osztja azt a vélekedést, hogy komolyan ellenőrizni kell a szerveket.” Littman kérdésre hozzátette: Dent bármelyik posztra bárkit jelölhet, de a reformpárti többség fog dönteni, hogy alkalmasnak találja-e őket.

A Dent-adminisztráció megkezdheti a munkáját, és az elnök tavalyi kampánya során azt ígérte, hogy sokkal kezdeményezőbb kormányzatot kíván szervezni, mint elődje.

1959.02.30
  
(Howard Briggs)

0 0
 

Elhunyt Adam Cougnes

Adam Cougnes alelnök, George Taylor elnök jóbarátja és munkatársa 5 éven át töltötte be az ország leghatalmasabb emberének jobbkezeként a pozíciót, mialatt számtalan elismerést kapott mindkét ciron párt táborából jószívű gesztusaiért és őszinteségéért. Álmában, 80 esztendős korában érte a végzetes agyvérzés. 2 gyermeke, 6 unokája és 3 dédunokája gyászolja. 

Az alelnök felesége halála után tört meg és szorult depresszió miatt kezelésre. Bár tünetmentesnek nyilvánították, lényegében sosem tudta feldolgozni Ellie Cougnes halálát, akivel egész életüket együtt élték le, gyermekeik szerint mindent együtt csináltak. 

Szerkesztőségünk részvétét fejezi ki a családnak és a barátoknak. 

,,Amikor meghalok, Cironia lesz a szívemre írva." - Adam Cougnes

joe-Convert-Image

1959.01.11
  
(Adam Hutchinson)

0 0
 

Őszintén félórában

Jack Rush : Köszöntöm a kedves hallgatókat. Mai vendégem René West Cook kormányzója, Reform Párti elnökjelölt, üdvözlöm West úr!

Rene West : Üdvözlöm Jack, köszöntöm a hallgatókat, Cironia minden polgárát és köszönöm a meghívást.

Jack Rush : Mr. West a főszerkesztőnk azt mondta, 1 jelöltel készíthetek riportot annyira sűrű a programnaptárunk és rám bízta kit választok, megmondom őszintén az ön higgadt megfontolt politikája miatt döntöttem ön mellett.

Rene West : Ez igazán megtisztelő Jack, remélem nem okozok csalódást (mosolyog)

Jack Rush : Vágjunk is bele...Mr. West azt gondolom és szerintem sokan vannak így, hogy a Reform párti hármas belharc visszafog ütni és a pártjuk fogja kárát szenvedni, mi a véleménye erről?

Rene West : Én nem így gondolom és erről egyik rendezvényem során ki is fejtettem a véleményem. A hármas részvétel, kvázi három különböző stílusú, habitusú embert jelent, mindenkinek más nyeri el tetszését és bizalmát.Ezáltal pedig lényegesen többen mennek el regisztrálni, és a későbbi részvételt is fokozni fogják. Véleményem szerint teljesen normális, hogy egy demokratikus ország szabad választásán, valódi választást adunk az embereknek. A párt pedig örülhet az aktív, erőteljes mozgósításnak.

Jack Rush : Nem önről beszélek mert szerencsére ön kerüli a konfliktushelyzeteket de a másik két elnökjelölt egy gerillakampányt folytat sok mocskolódással és gúnyolódással itt van példának a cikkcakk René...

Rene West : Michael Jezza gyerekes viselkedésével csak önmagát minősíti. Aki többet töpreng gúnyneveken, mint a saját választási programján, az nem vehető komolyan és ezt az emberek is látni fogják. Mindeközben nem egyszer bele-belebakizik kampány hadjáratába. Én személy szerint szeretném ellenfeleimnek megadni a kijáró tiszteletet, még ha személyüket az elnöki pozícióra nem is tartom alkalmasnak, viszont értékelnem kell, amit a Kongresszusban véghezvisznek. A suszter pedig maradjon a kaptafánál ugye...

Jack Rush : Ezt akartam hallani... Önböl is ki lehet hozni a harc szellemét, viszont nem csak Jezzáról van szó, hanem ott van Trump szenátor, köztudott, hogy már a választások előtt sem ápoltak jó viszonyt, hovatovább már akkor önnek ment amikor ön Belforttal tárgyalt közös tervekről.

Rene West : Örülök, hogy ez az egész Trump szenátorral való viszony szóba került. Szűk 4 éve támogattam a szenátort, mert azt láttam, hogy a korábbi vehemenciáján felülemelkedve, azt leküzdve pozitív irányba változott, a privát bezsélgetések is erre engedtek következtetni, joggal gondoltam, hogy ez nem egy a közönségnek mutatott álarc. Sajnos azonban a vereségét követően minden visszatért a rendes kerékvágásba. Ezen pedig el kellett nekem is gondolkodni és a nézőknek is: Hiteles így egy ilyen ember? Nem érezhetjük magunkat némileg becsapva? Hűvösen indult a viszonyunk, ami a szenátor mérséklődésével sokat javult, majd megint romlott, ahogy mr Trump újra felöltötte régi énjét. Nem én változtam az évek alatt, hanem a szenátor köpött a felkínált szövetségre és jó viszonyra, egyben a saját szavazóira is. Ez indokolja a pálfordulatot és azt hiszem vannak még pár százezren az országban ezzel így, amit nem is fognak véka alá rejteni, amikor szavazásra kerül a sor.

Jack Rush : Mr. Trump már legutóbb is majdnem belebukott politikájába, hisz épp csak beesett a célszalagon, amikor egy ujdonsült progresszív Chris Coons majdnem legyőzte csak pár szavazatnyi különbség volt. Azt gondolom, Mr. Trumpnak ez az utolsó esélye a politikai karrierjében, ha most nem nyer a következő szenátorválasztáson elfog bukni. De ön mit gondol ki lesz az ön igazi ellenfele a végére, kit vesz komolyabban? Jezza vagy Trump?

Rene West : Én komolyan veszem mindkét ellenfelem, már csak azért is mert egyfelől sok mindenben hasonlítanak, másfelől pedig sok dologban eltérnek, ami veszélyessé teheti őket. Egy ilyen versenyben nem teheti meg az ember hogy nagyképű, arrogáns legyen és lekezelő. Viszont valóban én is azt gondolom, hogy ez lehet Trump szenátor utolsó nagy dobása, két vereség csúnyán mutatna az önéletrajzon és nem ekézhetné kedvenc "cimboráját", Bedroom szenátort, vagy éppen Glover elnököt sem az elvesztett választások miatt.

Jack Rush : És ugye nefeledjük el Jezzát sem, aki mögül szinte az egész Belforti vezetés kihátrált, sőt a progresszívok többsége azon az állásponton van, idézem.... ha már Reform Párt akkor csakis West. Tehát ön még a Belforti progresszívok kegyeit is élvezi. Mi a véleménye erről?

Rene West : Fura kettősség, hiszen még is csak a Reform Pártban ülök, ehhez képest újra é újra a kék oldal támogatásától hangos a sajtó. Egyfelől megtisztelő, ez jelzi, hogy ebben az országban valóban lehet tisztességes és eredményes politizálást folytatni párthovatartozástól függetlenül. Másfelől meg persze táptalajt nyújt a rosszindulatú pletykáknak és lejárató kampányoknak. Én Úgy gondolom, szavazni felnőtt emberek mennek el, önálló identitások, bízom abban, hogy képes lezs minden józan gondolkodású választópolgár megítélni ezt a helyzetet és az ország történelmében először az embert és a teljesítményt nézni, nem a párt logót.

Jack Rush : Egyetértek, ha jósolni kellene, én azt mondanám egy West-Austin véghajrá lesz, két mérsékelt politikus, észak és dél csatája ami nem biztos, hogy párt szerinti szerepben fog feltünni, hanem inkább régió szinten egy lejátszandó meccs lesz.Tehát nem biztos, hogy egy északi Reform párti önre, vagy egy déli progresszív Austinra fog szavazni, hogy látja ön ezt a verziót?

Rene West : Először még el is kell odajutni, hogy megmérkőzzek a progresszív jelölttel (nevet). De úgy vélem kék oldalról csak Jezza képviselő kritikájának élét akarták elvenni, amikor is, bocsánat a kifejezésért, de egy "vicc-jelöltet" állítottak ki Austin kormányzóval szemben, megteremtve a baloldali előválasztás illúzióját. A gyakorlatban nincs kétségem, hogy Austin kormányzó lesz a reform jelölt ellenfele.Hogy a szavazatok mégis milyen arányban fognak megoszlani és kit melyik réteg, csoport fog támogatni, sok összetevős történet. Nem tudjuk még, hogy melyik jelölt nyeri a reform választáskat, ez alapjaiban fogja meghatározni a kampányt a későbbiekben. Illetve nem láttuk még Austin programját sem. Érdekes kérdések ezek, így nem is bocsátkoznék jóslásokba.

Jack Rush : Annyi bizonyos, hogy Belfortnak döntő szerepe lesz elektorainak számával, úgy mint négy éve amikor szinte Glover kezébe tették a kormányzást. Belfort mindig is furcsa volt, hisz nem vallanak déli elveket de az északi politikát is kritizálták már, nem tudni hogy kit fognak támogatni. Egy utolsó kérdésem, jobban mondva kérésem lenne ön felé, mit üzen a szimpatizánsainak?

Rene West : Nos, nehéz erre röviden, velősen választ adni, most még is megpróbálkozom ezzel. Egy olyan emberként, jelöltként állok az emberek előtt, akinek nincs mit szégyellnie, megbánnia vagy takargatnia. Nyitott könyv vagyok az emberek számára, mert tiszta a lelkiismeretem. Felelős vezető akarok lenni, olyan amilyet ez a nemzet érdemel. Komoly vezető akarok lenni, ami kijár Cironianak. Aktív és hatékony vezető akarok lenni, ami garantálja nemzetünk felemelkedését és szárnyalását. Mire alapozom mindezt? Részletes, tartalmas, alapos programmal, amit nem féltem publikálni és írásban garantálni az embereknek. Akinek ez nem elég garancia, az valószínűleg teljesen másképpen képzeli el az ideális elnököt. És még is azt kérem, mindenki, hisz A Ciron álomban, az támogasson az előválasztások során, hogy végre minden fronton rendet rakjunk az országban és ott is sínre kerüljenek a dolgok, ahol eddig mindenki csak lábujjhegyen volt hajlandó közlekedni.

Jack Rush : Köszönöm Mr. West sajnos müsoridönk lejárt és már fejemet fogja venni a vezetés, de megérte önnel beszélgetni, az előválasztás után remélem ismét önt hivhatom majd meg ide. Viszontlátásra

Rene West : Köszönöm szépen a lehetőséget Jack, minden jót kívánok és magam is abban bízok hogy pár hónap múlva ismét itt beszélgethetünk. Viszontlátásra!

1957.06.24
  
(Jack Rush)

0 0
 

Briggs - Különkiadás

Jó estét kívánok!

Kolby főállamügyész ma rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, ahol beszélt a maffiahelyzetről, és a Belfortban talált bombáról, mellette megemlített más témákat. De nézzük, mi a konklúzió:

„Cironiában ma nincs maffiaválság, Walker megyében van fegyveres összecsapás, az ország más részei ettől jelen pillanatban nem szenvednek, és a tényekre alapozva úgy véljük, ez nem is fog bekövetkezni. A kormányzóknak joga van eldönteni, hogy szigorúbb ellenőrzést vezet be, de nincs vészhelyzet, és arra kérünk minden kormányzót, hogy tartsa velünk a kapcsolatot.”

Vagyis Walkeren kívül a hangulat csendes, és nincs arra utaló jel, hogy a maffiával máshol is összecsapások kezdődhetnének. Ez a Cosa Nostra?

„Ez a maffia az Egyesült Államokból érkezik, és nem Szicíliából, a Cosa Nostra Szicíliában tanyázik, ez már az Al Capone-i értelemben vett amerikai maffia, illetve a ciron maffia találkozása. Nem támogatom, hogy a média a Cosa Nostraként emlegeti.”

Vagyis Kolby szerint ez az amerikai-ciron maffia kapcsolatait mutatja, és a média tévúton jár, amikor a Cosa Nostrához köti. Van-e stratégiája az adminisztrációnak?

„A bűnüldöző szervekkel, Alexander Smith kormányzóval állandó kapcsolatban állunk, a CCA-nak megvan a stratégiája, de erről baklövés lenne előre beszélni.”

Vagyis a főállamügyész szerint ezekről nem szabad nyilvánosan beszélni.

Mi a helyzet a Belfortban talált bombával?

„A tények alapos vizsgálata után nem lehet egyértelműen a maffiához kötni az esetet, sem a maffia viselkedése nem erre utal. Ez inkább egy politikai terrorszervezet üzenete, a maffia megbújik, és gazdasági, politikai hatalmon keresztül szerez befolyást. Ezért nem tartom szerencsés dolognak, hogy Franklin kormányzó nyilvánosan tett ilyen kijelentéseket, ezzel Belfortban jelentős lakossági felbolydulást okozva. A legjobb döntés az lett volna, ha minket keres meg, és diskurzust folytatunk az ügyben.”

Vagyis Kolby főállamügyész szerint a belforti bombát valószínűleg nem a maffia helyezte oda, hanem más összefüggés van, ebben valószínűleg még nyomoznak. Mindazonáltal kritizálta William Franklin kormányzó közleményét, aki elsőre a közvéleményt tájékoztatta.

Beszélt arról is, hogy keresetet nyújt be minden megye ellen, amely nem fogja időre elfogadni a választási eljárásról szóló rendeletét.

„Ezzel veszélybe sodorják a választások integritását és folyamatosságát, amelyről a fellebbviteli bíróságoknak, végső soron a legfelsőbb bíróságnak kell ítéletet mondani.”

1957.05.11
  
(Howard Briggs)

0 0
 

Aktuális

Havonta jelentkező műsorunk, az Aktuális, mai vendége Frederic Barnes nyugalmazott rendőr ezredes, szervezett bűnözés szakértő. Az Olasz-Amerikai maffia speeciális szakértője, ki tudna többet mondani a La Cosa Nostra felépítéséről, mint ő maga! Szakértőként többször alkalmazta a CIA és az FBI. Aktív rendőrként beépült a Gambino családba.

-Üdvözlöm Barnes úr!

-Üdvözlöm Rush úr, és úgyszintén a hallgatókat!

-Nos, Mr Barnes, azt gondolom nem kell kérdéseket feltennem, hisz ön is hallott a Walkeri eseményekről, a Cosa Nostra üzenetéről, és a tegnap robbantásról Arlingtonban.

-Természetesen! Megpróbálom összefoglalni gondolataimat! Elsőként mindenképpen tisztázzunk egy dolgot a La Cosa Nostra nem csak egy bűnszervezet, egy gondosan felépített hálózat ami több országban is jelen van és uralják az éjszakai életet. Kanadában, az Egyesült Államokban, Francia és Olaszországban, Nagy Britanniában. Tagjaikat több ezerre taksáljuk. Öt nagy családból tevődik össze a legnagyobb maffia klán. Bonnano. Colombo, Gambino, Genovese, Lucchese.

A Szicíliából az Egyesült Államokba kivándorolt maffiózók kezdetben az USA keleti partján telepedtek le. New Yorkban az 1930-as években Salvatore „Lucky” Luciano összehívta a 

család vezetőit, hogy felosszák az országot és közösen irányítsák a maffia működését az Egyesült Államokban. Idővel maffiacsaládok alakultak még New Jerseyben, Chicagóban, Pennsylvaniában, szerte Új-Anglia területén, Clevelandben, Kaliforniában, New Orleansban, St. Louisban, Kansasban, Floridában, Detroitban, Seattle-ben, Wisconsinban és Kanadában is.

Az 1920-as években Chicagóban a szervezett bűnözést a hírhedt gengszter Al Capone vezette. Több millió dolláros birodalmon uralkodott vasmarokkal, és családjának mintegy ezer tagja volt. Az amerikai olasz maffiába kezdetben csak szicíliai származásúak tartozhattak, olyanok akiknek felmenőik szicíliaiak voltak. Ahhoz, hogy valaki a Cosa nostra tagja lehessen legalább egy befutott embernek, a család egyik tagjának kellett ajánlania, és végre kellett hajtania egy elrendelt gyilkosságot a főnök akarata szerint. Ha sikerrel járt, egy rituális szertartáson beavatták, ahol az ujját megszúrták, vérét szűz mária vagy a szentek képére csepegtették, a kártyát meggyújtották majd a kezébe adták, és hűséget eskettek vele: Úgy égjen a lelkem a pokol tüzében, ahogy ez a kártya ég, ha megszegem az eskümet.

A La Cosa Nostrát nem lehet csak úgy lesöpörni és félvállról, ha megöljük a család fejét, azonnal a helyébe lép egy másik és megszervezik a megtorlást. Azt gondolom Cironia is ebbe a hibába lépett, hisz Clark megye már évekkel ezelőtt jelezte hogy  a Maffia Ciron földön és megvetette a lábát. Nem vettük komolyan és itt az eredménye. Carlos Marcello túl sokat nyom a latba a Cosa Nostra felépítésében, hogy megölését vagy elfogását szó nélkül hagyják. Fel kell készülni a folyamatos merényletekre és megtorlásokra, meg kell erősíteni a határvédelmet és a közintézményekre nagyobb figyelmet fordítani, legyen az iskola, kórház vagy épp egy forgalmas épület.

Sok politikus szájából hallottam a napokban, hogy nem szabad a Cosa Nostrának teret engedni és beengedni őket országunkba, ezzel sajnos elkéstünk, a maffia itt van és megvetette a lábát,  bírók, rendőrfőnökök és ügyészek lehetnek a kezeikben már most is. Tehát élve kell elfognunk Marcellot, kiutasítani az országból és átadni az amerikai hatóságoknak, ha megöljük vagy itt ítéljük el, akkor isten kegyelmezzen a békés Cironiának. a La Cosa Nostra itt van és várja a Walkeri fejleményeket.

-Köszönöm Mr. Barnes, hogy befáradt a stúdiónkba, a további döntés már az elnöké és a kongresszusé. Azt gondolom már csak politikai eszközökkel tudjuk megállítani a "Szicíliai veszedelmet"

1957.05.09
  
(Jack Rush)

0 0
 

A Konföderációs zászló alkotmányellenes

-A Pecksdale-i konföderációs zászló égetése ügyében, megyei kollégánk már többször felhívta főszerkesztőnk figyelmét az ügy fontosságára, arra, hogy maga a konföderációs zászló használata. esetlegesen alkotmányellenes. Vedégünk Dr, Garhold Barnes alkotmányjogász. Öné a szó Mr. Barnes.

-Nos, ez egy kényes ügy, hisz a konföderációs zászló használata egyes megyékben, kormányzói rendelet. Tehát a rendelet megszületésekor már lépnie kellett volna az elnöknek. A konföderációs zászló egy konföderációt jelképez, még ha a déli megyék nem is kimondottan egy konföderációt képeznek, maga a zászló használata akkor is alkotmányellenes. Az Alkotmány I. cikk 10 paragrafusa egyértelműen fogalmaz, idézem " Az egyes megyék nem lehetnek szerződés, külföldi szövetség vagy konföderáció részesei;" ennek értelmében a konföderációs zászló használata sem engedélyezett semmilyen Ciron közintézményben. Hisz azt sugallják, hogy az adott megye, konföderáció részese és szuverén terület.

-Köszönöm az egyértelműsítő választ Dr. Barnes, remélem politikusaink ugyanolyan hatékonysággal csapnak le a konföderációra mint a fenyegető vörös szörnyetegre.

Harold Trumpot hallhatták Stins 31 rádió.

1957.03.12
  
(Harold Trump)

0 0
 

Franklin-West találkozó Richmondban

Belfort-Richmond 

A Stins 31 rádió Richmondi stúdiójából élőben jelentkezik Jack Rush vendég riporter.

Üdvözlöm a hallgatókat, mai adásunkban élőben közvetítjük William H. Franklin és René West, Cook kormányzója közötti eszmecserét, vendégeink engedélyével!


William Franklin : Üdvözlöm West kormányzó, örülök, hogy elfogadta a meghívásom. Remélem kellemesen utazott ide Richmondig!

Rene West : Üdvözlöm Franklin kormányzó, köszönöm a meghívást és a kérdését is. A belforti tájakon végiggurulni mindig kellemes kikapcsolódás, így mondhatni remekül utaztam.

William Franklin : Vágjunk is bele Mr. West az eszmecserébe. A legfőbb momentum, amiért tárgyalni kívántam önnel, az az, hogy megszeretném erősíteni a Belfort-Cook kapcsolatot, gazdasági és infrastruktúrális fejlesztést szeretnék kezdeményezni a két megye között. Azt gondolom eme két megye mindenképpen jó kapcsolatokat kell ápoljon az elkövetkezendő években a sikeres gazdasági fejlődés érdekében!

Rene West : Igen, ebben a meglátásunk közös, és bár jó barátom Devon ex kormányzó leköszönt, ez az én álláspontom szerint semmiképpen sem jelenti a Belfort-Cook kapcsolatok végét is. meggyőződésem szerint az infrastrukturális fejlesztéseket szigorúan összehangoltan kell kivitelezni, hogy a lehető leghamarabb sikerüljön megvalósítani megyéink közös átvezető szakaszait.

William Franklin : Minden tiszteletem Devon úré, de azt gondolom nem kezelte a Belfort-Cook kapcsolatokat kellően, én egy igazi aktív kapcsolatot szeretnénk ahol mindkét megye profitál, igazi gazdasági sikereket, olyan fejlesztéseket amelyek gazdasági fellendülést hoznak! Egy közös átvezető útszakasz nem hoz szembetűnő változást, viszont egy közös partszakasz, strandokkal, szállodákkal, éttermekkel és minden extrával már jó bevételt hozhat a megyéinknek.

Rene West : A korábbi koncepciók egy része elkészült, de semmi akadálya annak, hogy mindezt kibővítsük, illetve felülvizsgáljuk a további lehetőségeket. Fontos, hogy egységesen politikát folytasson a két megye, ezt pártállástól függetlenül mondhatom.

William Franklin : Egyetértek a közös cél, a közös sikerek, példamutatóak és hovatovább hasznot termelnek megyéinknek.

Rene West : Viszont ha közös politikáról beszélünk, mr. Franklin, meg kell kérdeznem, hogy Ön mit gondol a jelenlegi kommunista veszélyről?

William Franklin : Vérlázítónak tartom, a kommunistákat az elsőkként tiltottam ki Belfort megyéből. Sajnálatos hogy hozzánk is betört a kommunista fenyegetés.

Rene West : Egyet kell értsek, jó magam már gondoskodtam is a CKP eltüntetéséről Cook megyében. A rednőrség viszont készenlétben áll, ha elfajulna a helyzet. Van benne tapasztalatunk. Ezúton is szeretném felajánlani Belfort részére, hogy amennyiben a helyzet megkívánja, cooki tűzoltók, rendőrök segédkezzenek ideiglenesen Önöknél.

William Franklin : Köszönöm és ugyanez viszontfelajnlásom él önök felé! Azt gondolom ez ügyben napi kapcsolatban kell lennünk, mert itt is forró a hangulat ahogy önöknél.

Rene West : Hogyan vélekedik az 58-as elnökválasztásokról?

William Franklin : Nagy dilemma ez nekem, hisz nagyon burkoltan nyilatkoznak politikusaink ezügyben, ma nem tudnám megmondani egyik párt részéről sem biztosan, hogy ki indul az elnöki címért.

Rene West : Van esetleg pártállástól olyan személy az országban jelenleg, aki van annyira hiteles az Ön számára, hogy adott esetben támogassa is nyíltan?

William Franklin : Az is kétséges, hogy Glover elnök újraindul, vagy lesz-e párton belüli ellenfele, aztán a Reform Pártban is több név felröppent...George Lee? Trump szenátor vagy valaki más? Jelenleg annyit tudok mondani, hogy bárkit hajlandó vagyok támogatni aki egy hiteles programmal áll elő, azt viszont tudom, hogy kit nem támogatnék bármivel is áll elő!

Rene West : Értem kormányzó úr. Azon töprengtem, hogy a különféle közös megyei projekt, amik az idegenforgalmat fejlesztenék, önmagukban nem feltétlen célravezetők vagy elégségesek,lényegesen nagyobb hírverést, médiafelhajtást és kampányt kell neki keríteni, nem beszélve a lobbi erejéről

William Franklin : Azt gondolom Cironia déli megyéi eléggé elvarázslóak és trópusi hagulata mesébe illő, jelenleg hosszam elnyúló partszakaszaink vannak, amik növényektől benőttek, elhanyagoltak és komoly pénzforrást látok ebben, igaz a fizikai megvalósítás melett szükség lesz egy nemzetközi marketingre, de ha a koncepcióbejön ahogy azt én elképzelem több ezer de akár több százezer túrista lepi meg megyéinket, ide hozva az évi megspórolt pénzeiket. Amiből hatalmasat kaszálhatunk.

Rene West : Mi lenne a pontos elképzelése kormányzó, ami túlmutat megyéink közti eddigi megállapodásokon?

William Franklin : A fent említett dolog legfőképp, amely partszakaszt kineztem a szakertöinkel az a megyehatárink melett nyulik el, Belforttól Cook irányába 1.8 kilóméternyire, és Belfort irányába 1,6 kilóméternyire, hajózás mentes homokos partszakasz, nincs felületi egyenlőtlenség. Az óceán vize aranytiszta és több száz méterre befelé csak maximum 2 méteres mélységet mértünk. Tehát ideális egy üdülőkomplexum megépítéséhez, szállodák, strandok, büfékocsik, sportpálya, ezen belül golfpálya krikettpálya, strandfutball, teniszpályák, tehát határ a csillagos ég, azt gondolom közép amerika legnagyobb és legszebb trópusi nyaraló komplexuma lehetne.

Rene West : Izgalmasan hangzik a terv, amire hajlanék is. Van esetleg árkalkulációjuk?

William Franklin : Jelenleg kollégáim dolgoznak az ügyöm de semmi konkrétumot nem kértem tőlük addig, amíg önnel nem beszéltem, ha hajlik a dologra, napokon belül kap egy árkalkulációt és egy részletes leírást, makettből épített előtervek lesznek az épületek és helyszinek elrendezéséről. Viszont a pontos helyszínről máris mutatok önnek egy képet, kérem tekintse meg (kép átadása West kormányzónak)

Rene West : Cook esetében nagy körültekintéssel kell eljárni a szakasz kijelölésénél, hiszen a westminsteri hajóforgalomra is tekintettel kell lenni. Kis megye vagyunk, így a területi adottságaink is korlátoltak, viszont az elképzelésével egyet tudok érteni, azt támogatnám.

William Franklin : Ennek is utánajártunk, nem zavarná a Westminsteri forgalmat, két település partszakasza lenne érintett, Aurora és Fort Collins de azonnal demonstrálom is önnek amint kikeresem az ehez tartozó képet.(kép átadása West kormányzónak)

Rene West : Köszönöm kormányzó, de nyilván megérti, hogy a megvalósíthatósági tanulmányokat még magunknak is el kell készíttetni. De elsőre ígéretesnek tűnik.

William Franklin : Persze, így van, amint készen vagyunk elküldöm önnek a teljes anyagot!

Rene West : Hálásan köszönöm Kormányzó úr.

William Franklin : Személy szerint egy utolsó de kényes témám és kérdéssorozatom maradt ön felé mégpedig a szegregáció kérdése, amiben Belfort igen határozott, viszont önröl nem tudom, és soha sem tudtam hogyan áll a témához?

Rene West : Ami a szegregációt illeti...Nos, én személy szerint mindig is tiszteletben tartottam a déli kultúrát és hagyományokat, amihez ilyen olyan úton módon, de hozzátartozik a szegregáció is. Azt látjuk viszont, hogy a világ folyamatosan változik, változik az emberek gondolkodása is. Ha a világ olyan irányt venne, ahol egy ilyen szokás vagy berögződés már nem lenne fenntartható, akkor meg kell vizsgálni a lehetőségét annak lassú, de határozott lebontásának. Én eddig is igyekeztem békét tartani Cookban, élhetőbbé tettem számos intézkedéssel az életet a helyi kisebbségeknek. A szegregációt érintő népszavazást szigorúan megyénként viszont egy helyes és indokolt kezdeményezésnek tartanám.

William Franklin : Értem és nagyjából, egyet is értek, a népszavazést csakis megyénként szabad végrehajtani és nem országosan. Viszont azaz irány amiről ön beszél már kezdetét vette, hisz az egyesült államokban már törvény bünteti az oktatásban a szegregációt, de sorra dőlnek meg a szegregátumok államonként, a közintézményekben, a tömegközlekedési eszközökön, és lassan már az egészségügy következik, azt gondolom idejében kell lépnünk és lépést tartani a nemzetközi kezdeményezésekkel, az ENSZ nyomás alé helyezte országait a szegregációval kapcsolatban, nem élhetünk a múltban, el kell fogadni a déli embereknek is, hogy a világ változik és modernizálódik.

Rene West : Meglátjuk, hogy mit hoz a jövő, az biztos, ezt nem egy elnök, pláne nem egy kormányzó fogja önkényesen eldönteni, hanem a társadalmi nyomás fogja elsöpörni vagy éppen megtartani. Mint az emberek választott vezetője én ezt igyekszem tiszteletben tartani.

William Franklin : West kormányzó tisztelem önt és magam is hasonlóképp gondolkodom, viszont egy olyan eszmeiséggel mint amit Trump szenátor képvisel mélységesen elítélem. És remélem szegregáció ellenes jövöbeni Belforti intézkedéseim nem fogják a kapcsolatunkat megrontani!

Rene West : Ami belforti intézkedéseit illeti, ez Belfort és vezetőjének belügye, nem tisztem pálcát törni senki felett sem, aki próbál megyéje érdekében eljárni és tenni.

William Franklin : Engedelmével kormányzói hivatalom lakosztályának vendégszobáját felajánlom önnek, szállásként.

Rene West : Megköszönöm Franklin kormányzó, talán pár napot még eltöltenék itt Belfortban, hogy jobban megismerjem a helyi embereket.

William Franklin : Köszönöm a beszélgetést Mr. West! Viszontlátásra

Rene West :  Én köszönöm mr. Franklin! Bízom a sikeres közös jövőben és Belfort támogatásában.
 

1957.01.30
  
(Jack Rush)

0 0
 

Joga van tudni

"Joga van tudni!

Önnek is joga van tudni a Reform Párt hozzáállasáról a választókhoz. A Reform Párt nem állított képviselő jelöltet több kongresszusi körzetben. Többek között Graham, Garfield, Walker megyékben és a fővárosban is van olyan kerület, ahol nincs konzervatív jelölt. Ez a hozzáállás veszélyes.

A Progresszív Párt megbecsüli a választóit és nem hagyja cserben. Szavazzon a progresszív jelöltekre és ne csak ott, ahol egyedül indul a képviselői helyért."

(Készült a PKKB megbízásából és finanszírozásából. A hirdetés egy héten át - a szavazás előtt - naponta háromszor az ország minden településén hallható)

1956.10.27
  
(Thomas McDornish)

0 0
 

Félidei választásra várva: Elemző cikk

A félidős választásokhoz közeledvén a tetszési indexek meghatározásával és az abból következő összefüggésekből igyekszünk képet adni és kapni a választások várható kimenetelét illetően. Szakértői gárdánk egybehangzó véleménye, hogy a félidős választás csupán részben az adott szenátor munkáját ítéli meg, másik részről azonban az elnök munkáját is értékelik a választók és a törvényhozás átalakításával korrigálhatják korábbi szavazatikat. Az elemzést és a kutatást Walter Schoch, polihisztor, zsidó származású Nobel-díjas holokauszt túlélő, író, pszichológus, közgazdász, szociológus, filozófus vezette.

Edward Glover elnök munkáját országosan 59% támogatja, 38% nem támogatja, tehát a félidős választások előtt az elnök népszerűségi rátája 21%-os. Ez azért is jelentős fejlődés, hiszen elnökké választásakor minösszesen 2%-os különséggel tudta legyőzni a rendkívűl megosztó Andrew Trump szenátort, aki viszont saját megyéjében 71-29%-os aránnyal 42%-os népszerűségi rátát tudhat magáénak és maga is megmérkőzik az újraválasztásáért. Glover saját megyéjében, Oakland megyében ugyanezen adatokkal rendelkezik. Érdekességképp: 72-20% volt a népszerűsége George Taylornak ugyanekkor 4 éve országos szinten, ettől függetlenül blue wave, a progresszívak felemelkedése történt a képviselőházban az első félidős választások eredményeként, viszont a szenátusi választások a Reform Párt sikerét hozták. Jelenleg azonban a Reform Pártban komoly ellentétek húzódnak a párt Ricketts vagy House szenátorokkal fémjelzett jobbszárnya és a progresszív elnökkel és kormányával kompromisszumokra kész Hoyt többségi vezető között, ami könnyen rányomhatja a bélyegét az ellentéteit látszólag félretenni képes Progresszív Párttal szemben a reformpártiak teljesítményére.

Nézzük a legnépszerűbb szenátorok listáját:

A 8 legmagasabb támogatottsági rátával rendelkező szenátor között nem találni progresszív politikust. A sárgával jelölt szenátorok érintettek a félidős választások alkalmával. Ezek közül Chris Howard és Tim Metin a Nick House ideológiájával fémjelzett nyugati konzervatívizmus képviselője, míg Hilary Renfield mérsékelt Union megyei szenátor, neki erre a mérsékeltségre komoly szüksége is van, hiszen az ország legnagyobb megyéje hagyományosan csatatér, míg utóbbi két politikus otthona hagyományosan piros megye. Talán Glover visszafogott, programbéli szélsőséges gondolatait levetkőzni képes elnökségének is köszönhető, hogy Crowley megyében 57% támogatja Glover elnököt 43% elutasítás mellett, a szintén konzervatív beállítottságú Petersonban azonban a percepciók éppen ennek fordítottjára vezették a közvéleményt az elnök megítélésével kapcsolatban. Union megyében szintén a Crowley megyei népszerűségi adatok jellemzik az elnököt, ami jól mutatja, felborulhat a nyugati progresszív-ellenesség intézménye egyes megyékben, hiszen csatatéri attitűdöket mutat.

További érdekes adatok a Reform Párt háza tájáról:

A párt jobbszárnyát képező, a pártvezetéssel erőteljesen szembehelyezkedő Martin Ricketts És Nick House szenátorokat megyéjükben egyaránt 57% támogatja, noha House szenátor ismertsége nagyobb, ezzel arányosan elutasítottsági is 14%-kal magasabb, ezzel szemben a szenátusi vezetést magáénak mondható Hoyt szenátor 86%-os népszerűsége mindössze 14%-os elutasítottság mellett, 72%-os támogatási rátával saját megyéjében intő jel lehet azok számára akik elitellenes üzenetekkel kívánnak operálni, még akkor is, ha történetesen egy valós hibára hívják fel a figyelmet. House szenátor ilyen adatok mellett kemény versenyre számíthat annak ellenére, hogy a megye 57%-a elítéli Glover elnök munkáját, akit a szenátor erőteljesen támad, ugyanakkor van egy jelentős réteg, aki elégedett az elnöki teendők végrehajtásának metódusával.

Vessünk egy pillantást a legnépszerűtlenebb szenátorok listájára is:

A talán kevésbé vágyott legnépszerűtlenebb szenátorok listájára felkerültek azonban egészen más képet festenek, a legnépszerűtlenebb 8 szenátor közül 4 progresszív, 4 reformpárti. Közülük is kiemelkedik Frank Underwood korábbi elnökjelölt, akit mindössze 14% támogat, 71% elutasít, -57%-os tetszési indexével pedig valószínűleg minden idők egyik legnépszerűtlenebb politikusának marad meg az utókor számára, illetve Winston Bell, aki Clark megye reformpárti szenátoraként volt képes 0%-os támogatottságot elérni, nevét a választók több, mint fele nem ismeri, 43% elutasítja munkáját. A legnépszerűtlenebb politikusok között két reformpárti hely is veszélyben, Blank és Artz szenátorok támogatottsága egyaránt rendkívül alacsony, beágyazottságuk mértéke sem egy életbiztosítási stratégia.

A 15 félidei választásban érintett szenátori hely (12-R, 3-P) összesítve:

Belfortban a 73 esztendős Arnold Barreth újraindul, az ő kihívója, James Byrnes már bejelentkezett a népszerű, de nem túl ismert szenátor ellen a megyében, ahol korábban 0,8%-kal nyert mindössze Glover, akinek támogatottsága most is 43-43 arányban oszlik meg a csatatér megyében.

Clarkban a szintén választói közel fele által nem ismert Paul Kellerman szenátor nem indul újra pozíciójáért, helyét az olasz gyökerekkel rendelkező közgazdász, Mona Salvatore veheti át reformpárti részről, progresszív részről még azonban nem kapott kihívót.

Cook megyében a korábbi elnökjelölt, Andrew Trump népszerűségi mutatóit már elemeztük, valamint a táblázatban is megtekinthető. Ő Chris Coons személyében kapott kihívót, akit rögtön erőteljes támadásokban részesített.

Crowley esetében Chris Howard szenátor a 8 legnépszerűbb szenátor között van, ellenfelet nem kapott.

Denfield megyében, a többségében mormonok lakta megyében, ahova a nyugati konzervatívok korábban erőteljes befolyást terjesztettek ki, Francis Thackeray szenátor újraindulásával számolhatnak, akinek népszerűsége aránylag magas, azonban a lakosság közel fele nem ismeri annyira, hogy eldöntse, támogatja, vagy nem támogatja a munkáját. Ellenfelet a cikk készültéig nem kapott.

Graham megyében Lincoln Burrows gyakorlatilag másolja a clarki állapotokat, egészen inaktív, népszerűtlen és nincs beágyazottsága, helyére pártján belül pályázik a korábbi főkapitány, Trevor Tucker, aki a bűnözési ráta csökkentését ígéri a megye lakosainak.

Greene megye az első a felsorolásunkban, ahol a hivatalban lévő politikus progresszív, 29%-os népszerűségi ráta mellett a 43% nem tud eleget róla, hogy véleményt nyilvánítson Albert Lee-ről kérdezés során.Reformpárti ellenfele Dalton Broderick, megyei bíró lesz, aki korábban kormányzóválasztáson már vereséget szenvedett a megyében.

Jeffersonban a nem túl erős beágyazottsággal rendelkező Nick Holmes14%-os tetszési indexszel még nem jelentette be újraindulási szándékát, progresszív ellenfele William Edwards lesz.

Monroe megyében a kifejezetten népszerű Smith szenátor 57%-os tetszési ráta mellett várhatóan újraindul, ellenfele a reformpárti Colin Shannon lesz, aki mérnökként liberális konzervatív nézeteivel kívánja meggyőzni majd a választókat.

Oakland megyében Blank reformpárti szenátor rendkívűl népszerűtlen, a megye közel fele nem ismeri, -29%-os tetszési rátájával pedig tagja a legnépszerűtlenebb politikusok körének. Glover elnök minden bizonnyal mindent meg fog tenni, hogy Vernon Grewly, a progresszív szenátorjelölt ülhessen megyéje szenátori székébe. Párton belül helyére Raymond Ericksen, korábbi egyetemi dékán pályázik, aki bemutatkozását Glover elnök méltatásával kezdte.

Osborne reformpárti nyugati konzervatív bástya, ugyanakkor House szenátor népszerűsége apad az évek alatt, munkáját 57% támogatás mellett 43% ellenzi, beágyazottsága jó, aktív kampányt folytat, amelyet a korábbi alelnök, Adam Cougnes is támogat. Ellenfél eddig nem jelentkezett be.

Pecksdale támogatja Annabelle Turnert a felmérés szerint, 71% elégedett a munkájával, az elégedetlenek aránya 29%, beágyazottsága kitűnő. Nem lesz könnyű dolga az 53 éves reformpárti jogásznak, Lennox Ramsay-nek, ha le akarja győzni a ciron nők egyik nagy progresszív példaképét.

Perry egyike azon megyéknek, ahol a hivatalban lévő szenátor, a Reform Párt által delegált Leslie Artz népszerűtlen és megyéje jelentős részében ismeretlen, ellenfelet nem jelentettek be.

Peterson megyében lecserélődik a reformista elit, a népszerű Tim Metin és a képviselők is egyaránt átadják helyüket egy új elitnek, kérdés, milyen színekből érkezik. Peter Wright indul reformpárti részről, míg Cody Parks, helyi üzletember a Progresszív Párt képviseletében.

Unionban a rendkívül népszerű Renfield szenátor nem indul újra, Peter McCain jelentette be indulását a Reform Párt részéről, progresszív ellenfelet eddig nem kapott a szenátorjelölt.

Vessünk egy pillantást a kormányzókra is; a legnépszerűbbek:

Három olyan kormányzó van, akit népszerűségük okán érdemes kiemelni. Egyikük a korábban Cook megyében Walter George ellen hatalmas küzdelemben győzedelmeskedő René West, akinek támogatottsága 100%-os, ezzel hazánk magasan legnépszerűbbje, ami saját megyéjét illeti. Emellett Madisonban Chesterfield kormányzóról elmondható, hogy 29% nem ismeri kellően a véleménynyilvánításhoz, akik viszont képesek véleményt nyilvánítani, mind támogatják. Nem úgy Smith kormányzót, akinek támogatottsága szintén 71%-os, 14% ellenzi munkáját, viszont nevének ismertsége nagyobb. A éegnépszerűbb kormányzók között, akárcsak a szenátorok esetében a Reform Párt áll jobban, West és Chesterfield az előbbit, Smith kormányzó pedig a Progresszív Pártot erősíti.

A legnépszerűtlenebbek:

Három megújítandó hely, három népszerűtlen politikus. Dave Norton az egyetlen, akinek elutasítottsága magasabb, mint támogatottsága, ezzel -29%-os tetszési indexet szedett össze magának. Clarkban Mariniert beágyazottsága jó, azonban megosztó, akárcsak William Smith kormányzó, akit azonban választói közel fele nem ismer. Itt is 2-1 arányban a Reform Párt képviselteti magát erőteljesebben, Norton progresszív, míg utóbbi két kormányzó reformpárti színekben képviselteti magát.

A 12 félidei választáson érintett kormányzói hely (6-R, 6-P):

Belfort megyében Devon kormányzó cikluskorlátozás miatt nem indulhat újra, a Reform Párt már be is jelentette, hogy a korábban a szenátorválasztáson elbukó acélos személyiségű tábornok, Ronald Tanner lehet az utódja, aki korábban azzal kampányolt, hogy meg kell regulázni a déli államokat. Igaz, ez még akkor volt, amikor Trump szenátor még kevésbé folytatott mérsékelt politikát és mint tudjuk, egyik szélsőség csak előhozza a másikat. Progresszív oldalról William H. Franklin jelöltségét jelentették be.

Clark kormányzója, James Mariniert a legnépszerűtlenebb politikusok listáján van, újraindulást nem jelentett be cikkünk készültéig, Tim Austin személyében azonban progresszív jelölt biztosan lesz immár.

Cook megyében az ország legnépszerűbb kormányzója ellen nehéz dolga lesz bárkinek, ha győzni akar, Dawson Reeley személyében azonban ennek ellenére is akad a Progresszív Pártból kihívója.

Crowley megye kormányzóját még Adam Cougnes jelölte ki utódjának, amikor beköltözött a President Palace-ba, támogatói rátája 57%-os, amivel igen népszerűnek számít, ugyanakkor beágyazottságának hiánya miatt végül nem tettük fel a legnépszerűbbek listájára. Újraindul, ellenfelet nem kapott egyelőre.

Garfield megye kormányzójának, Gilly kormányzónak is az ismertség az Achilles-sarka, ugyanakkor 43%-os tetszési indexére lehet építeni. Progresszív utódját még nem jelentették be, cikluskorlátozás miatt nem indulhat újra, azonban a Reform Párt már akcióba lendült a megyében, Nicholas Mulligan-t indítják, aki megyei tanácsosként szerzett tapasztalatot.

Legrand a legnépszerűtlenebb kormányzó leledzési helye, Norton egyelőre nem jelentette be újraindulási szándékát, azonban ellenfelet már biztosan kapna ebben az esetben is, a Progresszív Párt Heinz Doofenshmirtz-et jelöli.

Monroe megyében O'Brian kormányzót a választók közel fele nem ismeri, újraindulását cikluskorlátozás akadályozza, ellenfelet nem jelentettek be a megyében.

Oakland megyében Stone kormányzóval ugyanez a helyzet, ott azonban nincs érvényben cikluskorlátozás.

Pecksdaleben, délen Adam B. Rodgers pontosan ugyanezen mutatókkal rendelkezik, a progresszív kormányzó nem indulhat újra cikluskorlátozás miatt, reformpárti jelölt van, már be is jelenkezett Maxwell Pestage, aki a déli értéket mellett kampányolt közösen West kormányzóval.

Perry megyében Blueberry 14%-os tetszési index mellett nem indulhat újra cikluskorlátozás miatt, szenátorjelöltként folytatja, ellenfelet nem kapott.

Peterson a nyugati konzervatívok bölcsője, ahol Trimm kormányzót győzte le korábban William Smith, aki most egyike a legnépszerűtlenebb vezetőknek. Újraindulást, sem ellenfelet nem jelentettek be eddig.

Union, az ország legnagyobb megyéje mindig csatatér, Miller kormányzó 43%-os tetszési indexe pedig biztató lehet a cikluskorlátozás nélüli megyében a reformpárti politikusnak. Ellenfelet egyelőre nem jelentettek be, ahogy újrainulási szándékot sem.

 

Módszertani leírás: Kutatóink véletlenszeű mintavételi eljárással dolgoznak, felmérésünk 1000 fő mellett reprezentatív, azaz a mintában szereplő vizsgálati populáció és az alapsokaság jól közelítik egymást arányait tekintve. A standard hiba egységnyi aránya az elnöki adatokat tekintve, mely az egyik legnagyobb befolyású körülmény a félidei választás során, 1,5% 68%-os biztonsággal egy tizedesre kerekítve, amiből következik, hogy 99%-os becslési biztonsággal 3 standard hibával 4,5%-os standard hibaszázalék mellett dolgozhatunk.

Standard hiba kiszámítása: S=√P*Q/N, amiben a P és a Q az egyes válaszok aránya, az N pedig a mintavételi elemszám.

 

1956.05.24
  
(Joseph Walker)

0 0
 

Ed Glover beszéde Miamiban

Tisztlet Hölgyeim és Uraim! Tisztelt honfitársaim, szavazópolgárok!

Első szavam a köszöneté, mindenkinek köszönetet szeretnék mondani, aki megjelent és leadta voksát a választásokon, azoknak pedig külön köszönöm, akik engem tiszteltek meg szavazatukkal. Nehéz, de tanulságos kampányidőszakon vagyunk túl. Ezúton szeretném megköszönni minden támogatónk, az összes aktivistánk és politikusaink munkáját is, akik segítették a kampányomat, nélkülük nem születhetett volna meg ez a győzelem! Azoknak a reformpárti politikusoknak is szeretnék köszönetet mondani gesztusukért, akik a korrektség jegyében gratulációjukat fejezték ki felénk, köztük Andrew Trumpnak is!

A mai nap még legyen az ünneplésé és a megkönnyebbülésé, de neheze csak ezután jön. El kell fogadnunk, hogy a Képviselőház és a Szenátus is reformpárti többségű, így hosszú és bonyolult tárgyalások előtt állunk s mi kompromisszumkészek leszünk, de megalázkodni nem fogunk! Elvtelen alkukban és aljas cselszövésekben nem veszünk részt, viszont örömmel folytatjuk a korában is jellemző kétpárti együttműködéseket. Bízunk benne, hogy a reformpárti honatyák is belátják, hogy az emberek a Megújuló Cironia programját támogatták és ennek megfelelően fogják fogadni javaslatainkat. A közeljövőben ezügyben mindenképp szeretnék konzultálni George Taylor elnök úrral, Stuart Hoyt többségi vezetővel és számos reformpárti politikussal, ezzel kapcsolatban mindenképp optimista vagyok. Mindent el fogok követni azért, hogy programom megvalósuljon és ennek megfelelően átalakítsuk a szociális hálót, megreformáljuk az oktatást, biztosítsuk a munkásjogokat és rendezzük a szegregáció kérdéskörét! Azt sem tartom kizártnak, hogy a korábbi sikeres, nem pártérdekeket szolgáló miniszterek közül akár többen helyükön maradhatnak, ezzel is erősítve a kormányzat legitimitását és sokszínűségét.

Hiszek abban, hogy egy olyan kormányom lesz, amely az összes ciron ember kormánya, hiszek abban, hogy sikeresen, a taylori úton tovább haladva fogjuk vezetni az országot és abban is biztos vagyok, hogy négy év múlva nem kell szégyenkeznünk a teljesítményünk miatt. Isten áldja Cironiát, Isten áldja Önöket! Újítsuk meg Cironiát!

1954.10.10
  
(Albert Lee)

0 0
 

Adam Cougnes, az alelnök

Adam Cougnes (1879 - ) 

Adam Cougnes gyerekkora nem volt olyan egyszerű, mint hinnénk mai erejéből. Winters elővárosi területén született és élt gyerekkorában. Apja olykor a szeme láttára ütötte édesanyját, amelynek hatására hamar megízlelte a félelem és szenvedés különböző válfajait. Miután együtt elmenekültek apja elől, kettesben éltek, a fiatal Adamet rémálmok és beilleszkedési gondok gyötörték. Mire végre kezdett nyitni a világ felé, sportolt és barátkozni kezdett, apjával maradék kapcsolata is megromlott és ő végleg levette fiáról a kezét, majd egyik tanára hatalmas botrányt kavarva zaklatási botrányba keveredett, ő is az áldozatok közé tartozott, mely 10 éves korára megtörte lelkét. Többé nem mosolygott őszintén, már csak erőltette az arcizmait, tinédzserkorára jó tanulmányi eredményei ellenére öngyilkosságot kísérelt meg, de nem járt sikerrel eme tettében, ahhoz túl erős volt még abban az állapotban is. Depresszióba esett.

Bár sokat szenvedett, mindig empatikus volt, jó kapcsolatot ápolt édesanyja barátaival, gyakran járt idősebbek közé, amit a kortársai nem néztek jó szemmel, akárcsak kiváló tanulmányi eredményeit. Dolgozott az irigység. Az egyetem elvégzése után Adam Cougnes diplomataként helyezkedett el, összeházasodott Ellie-vel, akivel annak haláláig élt és akinek 2 gyermeket nemzett. Politikai karrierje során híres volt arról, hogy bár ismeri a piszkos trükköket is és nagyon kemény, szívós ellenfél, ő érzékenysége miatt jobban kedveli a baráti hangnemet, mint az örökös csatározásokat. Mindenkivel jó kapcsolatot ápol a jelenlegi közéletből is, még akkor is, ha nem mindenben értenek egyet.  

George Taylorral nem indult zökkenőmentesen kezdeti együttműködésük, hiszen felesége betegsége miatt nem akart beköltözni a President Palaceba, amit először nem tudtak mire vélni, de mikor kiszivárgott az ok, mindenki megértést tanúsított iránta. Később már úgy néztek ki egymás mellett, mint apa és fia, akik mindig egymás mellett állnak a bajban és kisegítik egymást akkor is, ha néha vannak nézetkülönbségek. Így lettek ők a győztes páros, ők lettek Cironia Köztársaság történelmének legsikeresebb párosa. Így léptek fel ők a mindennapok biztonságáért.

Ha valaki ennyi megpróbáltatáson megy át, hibázik, de megmentik, nem adhatja fel. Vallja ezt Mr. Cougnes is és így is cselekszik. A portré elkészítése során hivatalosan is bejelentette, hogy orvosa szerint tünetmentes depresszió ügyben és tovább dolgozik Taylor elnökkel örökségükön. 

1954.09.30
  
(Nick House)

0 0
 

Adam Cougnes: 75

Fotóválogatással emlékezünk egy nagy ciron életművére. Adam Cougnes ma ünnepli 75. születésnapját. 

No thumbnail found for this image.

A fiatal Adam Cougnes. Mindig kitűnő tanuló volt, de segített a többieknek jobbá válni. Több csapat és küzdősportot is űzött fiatalon.  

 

 

Adam Cougnes közvetlenül az első világháború kitörése előtt, 1913-ban, Crowleyban. Ekkorra szülei meghaltak, feleségével 10 éve voltak házasok. 

 

Az alelnök híresen szereti a napszemüvegeket és a fagylaltot. A kép kormányzósága idején készült, 1948-ban. 

Amerikában egy diplomáciai eseményen úgy alakult, hogy az akkor 73 éves alelnöknek sietnie kellett. MIvel még mindig jó kondiban van, ez sem okozott gondot neki, ahogy e fotón is láthatjuk. 

A President Palace-ban, az utolsó napok. 

A Crowley Eagles edzésén tett látogatása során.

Egy fiatal rajongóval... egyformán meglepetten.

Ellie Cougnes-szel utolsó közös nyilvános fellépésükön a second lady halála előtt. Az utolsó tánc. 

Boldogságot kívánunk, Alelnök úr!

1954.08.17
  
(Nick House)

0 0
 

Walker: Jobbegyenes

Joseph Walker : Tisztelt Rádióhallgatók! Ez a STINS ’31 rádió, én Joseph Walker vagyok, Pulitzer-díjas újságíró, ez pedig a Walker: Jobbegyenes című műsor. Első vendégünk stilszerűen Andrew Trump, a Reform Párt elnökjelöltje, szenátor. Bár jómagam köztudottan libertariánus nézeteket vallok, azaz úgy vélem, hagyja mindenki élni a másikat békén, mindig szívesen hívok meg olyanokat, akik másképp gondolkodnak bizonyos kérdésekről. Üdvözlöm tehát Trump szenátort! Jó napot! Hogy van? Hogy viseli a kampányláznak eme magas hőfokát?

Andrew Trump : Jó napot Mr.Walker! Bevallom remekül érzem magamat. Tudja én nem bírom a semmit tevést,imádom járni az utcákat,ahol is különböző emberekkel különböző problémára keressük a választ. Az országot a párbeszéd viszi előre,a közös munka,a megoldás keresés,ám az elmúlt 4 évben a Reform Pártnak nem nagyon sikerült érdemi kommunikációt felvenni a másik párttal,pedig mi próbáltuk. Csakhát a beszélgetéshez 2 ember.

Joseph Walker : Valóban, akinek a szeme rendben volt az elmúlt 4 évben, az láthatta, ki volt az aktívabb az érdemi munkát tekintve, ezt magam sem vonom kétségbe. Ugyanakkor Ön azt mondja, szeret különböző emberekkel válaszokat keresni. Én úgy tudtam, Ön hadilábon áll az úgynevezett mássággal és azt hiszem nem vagyok egyedül. Mit tudna üzenni azoknak a választóknak, akik így látják Önt?

Andrew Trump : Nézze minden ember más. 2 fehér férfinak is lehetnek eltérő nézetei a világról példának itt vagyok én és Mr.Glover. Ugyanakkor én sose utasítottam vissza a kommunikációt valakivel csak azért,mert mondjuk nem fehér,vagy nem protestáns,vagy nem férfi. Például a katolikus és latino származású Danny Sanchezzel is beszéltem a TV-ben. A nőkkel is egyeztetésben állok,hiszen a családpolitika kidolgozásában az anyáknak is fontos szerepe lesz.

Tehát nem állok hadilábon a mássággal.

Joseph Walker : Önt idézem egy szenátusi jegyzőkönyvből: ,,Szeretem Cironiat,harcoltam is érte,önökkel ellentétben.Az ülést elhagyom,mivel nem vagyok hajlandó tovább egy légtérben tartózkodni a Bedroom körrel. " - Ez nem teljesen áll összhangban azzal, hogy nem utasítja vissza a kommunikációt. Hogyan fogja képviselni az egész nemzetet, ha van olyan ciron ember, akivel nem képes egy légtérben tartózkodni, annyira elviselhetetlen számára csupán azért, mert más nézeteket vall, Szenátor úr?

Andrew Trump : Telefonon is lehet kommunikálni,és akkor nem kell egy légtérben tartózkodni. Másrészt azok az idők országunk legsötétebb órái voltak,mások szerint is,természetes,hogy mindenki a szokásosnál ingerültebben és hamarabb akarta megoldani a problémát. Illetve a Progresszív Párt nem csak a Bedroom körből áll,így van a pártjuknak olyan része,amivel a tökéletes,egy légteres kommunikációra is készek vagyunk. Másrészt mondom,Danny Sanchezzel már beszéltem korábban.

Sőt a Bedroom kör egyre kevésbé hat a pártjukra,hiszen Cliff Bedroom,mostanság eléggé a háttérben van.

Joseph Walker : Elnökként várható, hogy az ilyen ingerültségre okot adó helyzetekben is, hogy hétköznapi nyelven szóljak, ha megengedi, "eldurran az agya"?

Andrew Trump : Nem hiszem. Eisenhower elnököt tisztelem,hiszen katona volt,mint én illetve Francis Wright is ott volt nagykövet. Így a legfontosabb szövetségesükkel biztos nem lesznek problémáink.

A többi demokratikus ország vezetőivel sincs semmi bajom. Sőt Angliába újra Winston Churchill lett a miniszterelnök 2 éve,akivel valószínűleg sokkal jobb lesz a kommunikáció,mint Clement Attle-vel.

Joseph Walker : Úgy érzem, kitér a kérdésem elől. Semmi sem garantálja, hogy nem lesznek feszült helyzetek, akár a szovjetekkel kapcsolatban, nem feltétlenül szövetségesekre gondolok, de nem is külpolitikára. Gondolja, hogy higgadt tud maradni, amikor a helyzet megköveteli? Gondoljon csak a déli helyzetre. Mi történt volna, ha az Elnök úr nem tudja kezelni a feszültséget? Ön tudja majd?

Andrew Trump : Természetesen tudnám. Hiszen én is délről való vagyok,biztosan megtalálnánk a közös hangot. A szovjetekkel pedig nem áll szándékom semmi diplomáciai kapcsolatot felvenni,ez igaz a többi kommunista rezsimre. Tehát a 2 ország közti feszültségekre elég kicsi a valószínűség,hiszen Cironia nem olyan hatalmas ország,hogy komolyan fenyegessük a szuperhatalmi törekvéseiket,illetve elég messzi is vagyunk tőlük. Ha pedig nemzetközi feszültségre kerül sor,akkor mi az USA-t támogatjuk,szerintem ezzel itt mindenki egyet ért.

Koreaban is szépen helyt álltunk az USA-val együtt.

Joseph Walker : Bár ez a példa nem feltétlenül a higgadtságát mutatja, én adok Önnek egy második esélyt ebben a kérdésben. Meglátjuk, hogy a választók is ilyen nagylelkűek-e. De mégis, ha már a déli helyzet előkerült, Ön szegregációpárti, ami ugye megosztás, elválasztás. Nem veszélyezteti a nemzet egységét, ha szétválasztjuk a cironokat, ha megosztjuk a társadalmat északi, déli, fekete, fehér jellemzők alapján?

Andrew Trump : Nos én azt vallom,hogy a szegregáció megyei kérdés,a megyei jog része. Minden kormányzó tudja,hogy a megyéjében az emberek hogyan vélekednek ebben a témában. Pont az teremteni feszültséget,vagy veszélyeztetné a nemzet egységét,ha a Központi Kormány akarná megszabni mondjuk Cook lakosainak,hogy hogyan éljenek. Én a megyékre bízom a döntést.

Egyébként,hamár a nemzetbiztonságáért aggódunk. A Progresszív Párt indít Alkotmánysértően egy 24 éves férfit szenátorjelöltnek,vagy ők engednék be mindenféle korlátozás nélkül a kommunistákat. Szerintem ezek sokkal veszélyesebbek,mint az,hogy valaki hogyan gyakorolja a kultúráját.

Joseph Walker : Valóban, ebben igaza van. Le is lőtte az egyik kérdésemet a progresszív szenátorjelölt kapcsán...Tehát Önnek fontos a megyék szabadsága, ezzel sok hozzám hasonló szimpátiáját elnyerheti, ugyanakkor ez azért érdekes kérdés, mert én egyetlen szakmailag hitelesített felmérést sem láttam, amelyek arról szóltak volna, hogy a kormányzók kikérték az emberek véleményét a kérdésben. Illetve ha Hitler népszavazást tartott volna az elgázosításról, bizonyos, hogy a fanatizált lakosság egy jelentős része mellette szavazott volna. Nem gondolja, hogy megfelelő társadalompolitikai kommunikációval elérhető lenne, hogy mindenki oda mehessen és azt csinálhasson, ami nem sérti a mások szabadságát? Én ugyanis úgy vélem, egy ember szabadsága addig tart, míg nem sérti a másikét. Miben sértené az én szabadságomat, vagy bárkiét, ha mellé ül egy fekete ciron ember? Nos, tudja, semmiben.

Andrew Trump : Véleményem szerint,a kormányzóválasztás is egyfajta lakossági vélemény nyílvánítás. Az emberek arra szavaznak,akinek a politikájával egyet értenek. Azért szerencsére itt nem emberek elgázosításáról van szó. Illetve a holokauszt okozása nem volt a német kultúra része. Ezzel szemben nálunk a szegregáció,már lassan 100 éves hagyomány. És azért,tegyük hozzá,hogy a szegregációtól még nem halt meg senki. Nos a maga szabadságát valóban nem sértené az,hogyha egy néger ülne maga mellett a buszon. De erről nem mindenki vélekedik így,hiszen nem vagyunk egyformák. A műsor elejére visszatérve,ez is a másság elfogadása. Maga nem tudta beszélni egy emberrel,csak azért,mert ragaszkodik a szegregációhoz?

Joseph Walker : Szó sincs erről, bárkivel szóba állok. Ön is itt ül, Szenátor úr. (mosolyog)

Ha már előszedtük a múltját, Ön korábban tábornok volt az életrajza szerint. Van valami komolyabb terve a hadsereggel?

Andrew Trump : A Hadsereg fejlesztése egyértelműen fontos lesz,decsak annyira,hogy a költségvetés ne boruljon fel. A költségvetési egyensúly felborításán progresszív kollegáim munkálkodnak,ezt meghagyjuk nekik. Legfontosabb a haditengerészet fejlesztése,elsősorban a partvédő hajók,és az akna telepítő hajók,illetve tengeralattjárók beszerzése lesz. A partvédő hajókkal minden nem kívánatos kommunista hajót békésen kitudunk terelni a ciron vizekről. Illetve országunknak a tengeren kell magát megvédenie,éppen ezért,egy esetleges kommunista támadás elhárítására,az olcsó de hatékony tengeralattjárókat és akna telepítő hajókat használnánk. A szárazföldi hadseregnél pedig a kiképzés minőségének a javítása lesz a cél. A kishadseregek ereje a minőségben rejlik.

Joseph Walker : Mennyire lesz képes civil főparancsnokként tevékenykedni, miközben azért végeredményben a hadsereg szempontjából minden, csak nem civil? Hallgatni fog a tanácsadókra a saját területén?

Andrew Trump : Nos mivel hazánkban az elnök a hadsereg főparancsnoka is,ezért külön jó dolog szerintem,hogyha katona elnök van,mint most IKE az USA-ban. Természetesen fogok egyeztetni a vezérkarral,de hogyha valami váratlan történne mondjuk egy kommunista invázió,és a kapcsolat a ciron vezér karral akadozna,vagy megszűnne,akkor egyedül is képes lennék minőségi döntéseket hozni ilyen téren is. Mr.Glovernek ezzel szemben nincs semmilyen katonai tapasztalat,és úgy néz ki az Alkotmányt sem ismeri,így nem tudna érdemi döntéseket hozni egyedül. És az ő esetében a kommunisták nem a vizekről támadnának,hanem már az ország belsejében lennének,így még nehezebb lenne a szituáció. Vajuk be,elvesznénk,ha egy csatába Mr.Glover lenne a parancsnok.

Joseph Walker : Végezetül, hogy érezte magát a rádió új műsorában?

Andrew Trump : Remekül. Kemény és karakteres kérdéseket kaptam,és bízom benne,hogy a válaszok is hasonlóan jóra sikerültek.

Joseph Walker : Köszönöm szépen, hogy itt volt, Szenátor úr!

Andrew Trump : Én köszönöm a lehetőséget, viszont látásra!

Joseph Walker : Hölgyeim és uraim, ez volt mára a Walker: Jobbegyenes című műsor, legközelebb is kemény kérdésekkel és politikusok izzadtságával várom Önöket itt, a STINS ’31 rádióban. Viszontlátásra, viszonthallásra, szép napot kívánok mindenkinek!

 

1954.08.16
  
(Nick House)

0 0
 

Főorvos: Mr. Trump egy nagyszerű dolgot képvisel, amit úgy hívnak: Szabadság.

Armand Colt 50 esztendős főorvos, a Reform Párt estabilishment szárnyának helyi jeles alakja, az unioni Saint Patrick Hospital igazgatója, aki évente több tucat olyan embert lát el, akit a saját otthonában lelőttek, megkéseltek vagyontárgyaikért. Ő úgy véli, ha az embereknek joguk lenne az önvédelem minden megyében, ragadhatna fegyvert egy férfi, akinek éppen két maszkos férfi veti rá magát a lányára meg a széfjére, akkor sok esetben megelőzhető lenne, hogy ártatlanok vére folyjon.

,,Már megszoktam, hogy ártatlanokból veszem ki a golyót. A betörőből is kivenném, ugyanis az esküm és az emberbaráti szeretetem kötelez. De kevésbé vagyok keserű, ha egy hétpróbás gazember élete forog kockán, mintha egy ártatlan, otthonát védő páciánsé." - kezdi Dr. Colt, aki egyébként nemcsak kitűnő sebész, de az egyik legnagyobb tudású diagnoszta is hazánkban. Ő az egyik legnagyobb szorgalmazója az azbeszt ipari célú felhasználásának mellőzésére irányuló törekvéseknek, amely a peritoneális mesothelioma, az egyik leggyakrabban a hashártyán előforduló rákfajta okozója.

,,Én úgy vélem, hogy a bűn olyan, mint a rák. Elméletben nincs rá gyógyír, de a radikális kezelések gyakran eredményre vezetnek. A fegyvertartás pedig olyan, mint az ember immunrendszere: Ha Önt most megfosztanám az immunrendszerétől egy az egyben, ami nyilván nem lehetséges, akkor garantálom, hogy hamarosan súlyos beteg, majd pedig halott lenne. Ki az az ostoba, aki megfoszt egy embert az immunrendszerétől?" - mondja szarkasztikusan a főorvos, aki arról is nyilatkozott, éppen az imént említett okokból kifolyólag támogatja Andrew Trump elnökjelöltségét és kezdett el maga is a politika felé kacsintgatni egyelőre igazgató főorvosi teendői mellől.

,,Nézzék Andrew Trumpot! Rendben, nem feltétlenül gondolom, hogy a szegregációval a leghelyesebben járt el, de ő is belátta, hogy a radikális megoldások nem működnek akkor, ha ártatlanokat kényszerítünk bele egy zsákutcába. Így van ez a fegyverekkel, a munkásjogokkal is. Nem mondom, hogy a rajongója vagyok, de az is igaz, hogy én nem szoktam rajongani. Ellenben elismerni azt szoktam. Ez az ember egyike azon keveseknek, aki tudja, hogy mit is csinál a honatyák közül. Én támogatom Andrew Trump elnökjelöltségét!" - jelentette ki, amivel biztosra vehető, hogy a legnagyobb megyében már van is olyan jeles személy, aki hajlandó kampányolni Trump elnökségéért.

Végül Dr. Colt hozzátette: ,,Amennyiben a segítségére lehetek, Mr. Trump, akár egy egészségügyi program kidolgozásában, annak segítésében, kérem, keressen meg, állok szolgálatára! Ön egy nagyszerű dolgot képvisel, amit úgy hívnak: Szabadság."

1953.10.24
  
(Nick House)

0 0
 

Interjú Ed Gloverrel

R.: Üdvözlöm a Kedves Hallgatókat, a stúdióban itt van velem Ed Glover, Oakland megye kormányzója és várhatóan a Progresszív Párt leendő elnökjelöltje. Üdvözlöm!

EG: Jó estét kívánok, üdvözlöm a hallgatókat!

R.: Kezdjük talán a közelmúlt egyik legfelkavaróbb témájával. Megjelent egy cikk a Kenwood Starban, amelyben állítólag Oakland megyei plakátok vannak, amelyeken olyan feliratok olvashatók, mint például „Kutyáknak, négereknek és mexikóiaknak belépni tilos!” A cikk szerint Ön támogatja az efféle „agymenéseket”, ahogy fogalmaztak, és szerintük ha Önt választják meg elnöknek, akkor országos szinten is meg kívánja majd valósítani a szegregációt. Mi igaz ezek közül?

EG: Kezdjük a legelején. A cikk megjelenése után azonnal magamhoz kérettem az oaklandi rendőrfőkapitányt, kérve, hogy alaposan kerüljön kivizsgálásra az ügy. A vizsgálat megtörtént és egyértelműen bebizonyosodott, hogy mindegyik kép hamisítvány, nincsenek a megye területén kihelyezve ilyen és ehhez hasonló táblák. Ha lennének, akkor én lennék az első, aki felháborodnék és követelném, hogy a hatóságok távolítsák el azokat, én nem tűröm a rasszista provokációt és a kisebbségek szidalmazását, a déli politika nem erről szól. Az egész ügyet a Trump-kör rosszindulatú tevékenységének tartom, jól látszik, hogy a reformpárti elnökjelölt lejárató kampánygépezete beindult és megpróbál engem bemocskolni, egyelőre ez még ilyen szánalmas formában sikerül csak nekik. Én óvatosabb lennék a helyükben, mert ismerve Trump korábbi viszonyát a szegregációhoz, a polgári jogokhoz és a kisebbségek jogaihoz, nem hiszem, hogy bármiféle erkölcsi alapjuk van akár csak egy szóval is felemlegetniük az én déli eszméimet. Ha jól emlékszem, nem az én nevemet skandálták terroristák, miközben imádkozó színesbőrűekre támadtak fényes nappal, valamint nem én alapítottam a barátaimmal egy Fehér Ciron Férfiak Szövetsége nevű erőszakszervezetet... Az pedig, hogy kiterjeszteném a szegregációt országos szinten, egyértelmű és aljas hazugság, semmi ilyesmi nem áll szándékomban. Egyesek megint össze akarják mosni a déli szegregációt a gyűlöletkeltéssel és a rasszizmussal, amit már megszoktunk, de az igazság az, hogy a cikk tartalma ebből a szempontból a valóságnak épp a szöges ellentéte. Hamarosan megjelenik elnökjelölti programom, amely részletesen tartalmazni fogja kisebbségpolitikai elképzeléseimet és ezirányú jövőbeni törekvéseimet, úgy gondolom, hogy világszerte egyedülálló és a kisebbségek szabadságjogai gyakorlásának teljes szabadságát eredményező programról van szó, amely még a Progresszív Párt radikális szárnya számára is több mint elfogadható lesz. Én minden ciron polgár elnöke szeretnék lenni, függetlenül azok bőrszínétől, vallásától, kultúrájától, vagy hajszínétől. A déli hagyományoknak délen van a helye, de a gyűlölet és az intolerancia terjesztését ott sem pártolom, soha nem is pártoltam.

R.: Jim Holsakamp greene-i reformpárti szenátor megvédte Önt, a cikkel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Glover kormányzó, habár személyesen még nem volt módunk hosszasan beszélgetni, nem rasszista, tiszteli az Alkotmányt, a ciron törvényeket, és azért dolgozik immár a második ciklusában, hogy minél jobb legyen Oaklandnek és a Délnek.” Mit szólt ehhez, amikor olvasta és mi a véleménye a Reform Párton belül egyre inkább nyilvánvaló Trump-ellenességről?

EG: Holsakamp szenátor egyike azon kevés reformpárti törvényhozónak, akire felnézek és akit nagyon sokra tartok. Köszönöm neki, hogy ilyen jó véleménnyel van eddigi munkámról. Nem akarok senkiről semmi rosszat feltételezni, közeleg a greene-i választás, ahol Holsakamp-nak egy markánsan kék megyében kell majd csatába szállnia, nyilván az az érdeke, hogy minél több progresszív választót meg tudjon nyerni magának, ez a nyilatkozat pedig alkalmas erre. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a szenátor úr az őszinte véleményének adott hangot, hogyha reformpárti törvényhozó lennék, engem is felháborítana, hogy a pártelitem egy szűk csoportja ilyen aljas eszközökkel próbálja meg lejáratni a politikai ellenfelet. Andrew Trumpról az őrült is tudja, hogy rendkívül megosztó személyiség, nem kevés korábbi vállalhatatlan kijelentéssel és nyilatkozattal a háta mögött. Természetesnek tartom, hogy a tisztességes, nem önérdekből politizáló konzervatív elit számára nem egy elfogadható elnökjelölt, meglátjuk, hogy ez a párton belüli töredezettség mennyire mutatkozik meg a választási kampány során. Külön érdekesség, hogy Trump szócsövei megállás nélkül azt harsogják a jobboldali médiában, hogy a Progresszív Párttól brutális lejáratókampányra és uszításra kell majd számítani, ehhez képest ők teszik pontosan ezt… Különös stratégia, de legalább felhívják a választók figyelmét arra, hogy ki az, akinek a szava komolyan vehető és kié nem az.

R.: Térjünk át egy másik témára, megjelentek az 1952-es legfrissebb statisztikák. Biztosan olvasta ezzel kapcsolatban a Cironia News elemző cikkét, amelyben komoly sikerekről számolnak be. Ön hogyan látja mindezeket?

EG: Én nem tudom egyértelmű sikerként elkönyvelni ezeket a statisztikákat, szerintem ezekből inkább az látszik, hogy az elmúlt egy-két esztendőben Cironia megtorpant és lassú hanyatlásnak indult. A cikk talán egyetlen valódi objektív állítása, hogy nőtt a gazdaság. Ez igaz is, viszont, ha az egy főre jutó GDP-t nézzük, akkor az 1951-es 4423$-ról 1952-re 4391$-ra csökkent az egy főre jutó GDP, ráadásul a fogyasztás és a kereskedelmi mérleg tekintetében sem túl rózsás a helyzet, az utóbbi két évben igen látványos a csökkenés mindkét esetben. A konzervatív sikertörténetnek tartott fiskális politika is meghozta az általunk régen előre megjósolt következményeket, tragikus mértékben nőtt a munkanélküliség, két év alatt közel 2,5-szörösére nőtt az állástalanok száma. A gazdasági növekedés önmagában nem érdem, hogyha közben az emberek ebből nem érzékelnek semmit! Jól mutatja a kormány szociális érzéketlenségét, hogy Osborne megyében, ahol a legjelentősebb volt a növekedés, a munkanélküliség közel négyszeresére nőtt ezalatt, ami elég ijesztő adat. A vásárlóerő 1948 óta érdemben semmit nem változott, ez szintén ennek a kormánynak a felelőssége, csakúgy mint a növekvő bűnözés és a romló közbiztonság. A Progresszív Párt egy olyan gazdaságpolitikai programot fog jövőre letenni az asztalra, amely garantálni fogja, hogy az ésszerű fiskális egyensúly fenntartása mellett az emberek valódi pozitív változást érezzenek mindennapi életük során és a gazdasági fejlődés a ciron családok pénztárcájában is megmutatkozzon. Átfogó és minden rászorulóra kiterjedő szociális hálót építünk ki, amelynek a gazdaságpolitikára is hatása lesz, továbbá a szakszervezeteket és a gazdaság fontosabb szereplőit is jobban bevonnánk a kormányzati munkába. Szakítani fogunk a jelenlegi Kormány azon elképzelésével, ami szerint a gazdaság csak a számokról és a vállalkozói réteg feltétel nélküli kiszolgálásáról szól, ez nem helyes elgondolás.

R.: Kormányzó úr, köszönöm hogy befáradt, sok sikert kívánok Önnek az előválasztási kampányhoz!

EG: Köszönöm, bár úgy érzem, hogy a java csak azután fog következni.

1953.06.26
  
(Ginger Whitestone)

0 0
 

Hírek délután 4 órakor

Jó napot kívánok, ez a STINS’31 hírei négy órakor. Martin Seller vagyok

George Taylor elnök 19 órától rendkívüli sajtótájékoztatót tart, ahol napokban kitört válságról fog beszélni, és a President Palace véleményét fogja tolmácsolni. Neve elhallgatását kérő forrásunk szerint az elnök drasztikus intézkedéseket fog javasolni, és támogatni fogja a Fox-Holsakamp törvényjavaslatot, amelynek lényegéről már beszélt a két törvényhozóval és Stuart Hoyt többségi vezetővel.

Stuart Hoyt szenátusi többségi vezető újságírói kérdésre, miszerint mit gondol a „Déli Petícióról”, azt válaszolta, hogy szánalmas. „Az a petíció szánalmas. Nem fogunk egyezkedni olyan szervezetek vezetőivel, akik aláássák hazánk stabilitását. Másrészt nem tárgyalunk olyan szervezetekkel, amelyeket egy elnöki rendelet felfüggesztett.” Hoyt szenátor egyértelművé tette, hogy a továbbiakban bármelyik szenátor a déli autonómia mellett foglal állást, szembe fog nézni a frakció haragjával. „Véget értek azok az idők, amikor bármit lehetett mondani, retorzió nélkül. Minden reformpárti szenátortársamtól elvárom, hogy igennel szavazzon a készülődő Fox-Holsakamp törvényjavaslatra.” A többségi vezető szerint napokon belül elkészülhet a javaslat, és amit átment a bizottsági procedúrán, az ülésterem elé fogja küldeni. Arra kérdésre, hogy ha Andrew Trump cooki szenátor nemmel szavaz, elveszti-e a Reform Párt Szenátusi Kampánybizottságának a vezetését, Hoyt azt válaszolta: „Ez természetes.”

Jason Chaffee belforti képviselő szerint, aki a jövőben a Képviselőház Igazságügyi Bizottságát vezetheti, alkotmányellenes a déli petíció. „Az első, hogy a megyék rendeleteket alkotnak nem törvényt. Ha az érdemi részét nézzük, nincs olyan alkotmánymódosítás, amelyet a törvényhozók nem, de a megyei kormányzók felülírhatnak, ez nonszensz, mint ahogy az is, hogy bármelyik kormánytag kinevezésében akadályoztatva legyen Cironia Köztársaság elnöke.” A képviselő elmondta, hogy egy ilyen javaslat „teljesen biztosan elbukna a törvényhozáson, vagy a bíróságokon.”

George Lee frissen megválasztott grahami szenátor csatlakozik a columbiai nagygyűléshez, és beszédet is kíván mondani. A nyugati megye reformpárti törvényhozója sajtónyilatkozatban ítélte el a déli eseményeket, amelyeket szerinte „bizonyos erőcsoportok okoztak, hogy zavart okozzanak hazánk fejlődésében.” A mérsékelt konzervatív szenátor, aki szegregációellenes nézőpontot vall, nem tiltaná be a konföderációs zászlókat, de „itt az idő, hogy a belföldi terrorszervezetekkel leszámoljunk.” A Gregory Hammer garfieldi szenátor által meghirdetett, a déli események kapcsán életre hívott tüntetés, amely a békés együttélés mellett tesz hitet, nagy figyelmet kapott. A rendezvényre elmegy Cliff Bedroom kisebbségi vezető, Jack Shepard korábbi reformpárti többségi vezető, Nick House, Osborne megye reformpárti szenátora, illetve Ed Glover oaklandi kormányzó, mindketten esélyes elnökjelöltek.

Mindemellett öt nap múlva George Lee Granttown városába hívta az embereket, hogy együtt tegyék meg az „Összefogás Menetét”, amely keretében a városban két kilométeren át sétálnak, „fehérek és feketék, keresztények és muszlimok, férfiak és nők, hogy megmutassuk, mi hiszünk a szabad Cironiában, mi szeretjük a demokráciánkat.” – tájékoztatott a szenátori közlemény.

Köszönöm, hogy velem tartottak, találkozunk este, viszonthallásra!

1953.01.17
  
(George Lee)

0 0
 

A helyzet nyugaton megváltozott

,,Nick House, Osborne megye első számú politikusa, a nyugati konzervativizmus atyja elismerte választási vereségét a hozzá köthető jelölteknek. Úgy ítélte meg, hogy az általa is támogatott jelöltek egész egyszerűen nem dolgoztak elég keményen és ennek meg is fizették az árát." - nyilatkozta Adam Hutchinson, korábbi neves újságíró, aki ma House konzervatív kampánycsapatát vezeti. 

Ahogy láthattuk, House és csapata nem akarta átvenni az irányítást a jelöltek kampányában, csupán tanácsokkal szolgáltak, a jelöltek pedig a nagy összegű támogatás birtokában abbahagyták a munkát. Elkényelmesedtek és nagyképűen álltak a feladat elé, amit a választók nem hagytak annyiban. A Progresszív Párt feltámadását okozhatja, ha House "birodalma" összeomlik nyugaton a társak inkompetenciája, vagy éppen lustaságuk miatt. Emellett House ellen annyi szól, hogy nyerhetetlen csatába kezdett az elnökkel, amiből ki is hátrált, igaz, az általa elmondottak logikusak, még akkor is, ha támadható a gyors irányváltás. 

Taylor elnök, bár House visszavonulót fújt, nem lehet maradéktalanul elégedett, ugyanis pártja megrogyott a félidős választásokon és bebizonyosodott, hogy House és Taylor egymás nélkül félkarú óriások csupán.  

1952.12.07
  
(Nick House)

0 0
 

Hírek

Jó napot kívánok, ez itt a STINS’31 hírei, Martin Seller vagyok.

Ma reggel 10 órakor megérkezett George Taylor Madisonban, először Sedgefield városában szállt le a vonatról, ahova a Train One futott be, az útra Stuart Hoyt madisoni szenátorral érkezett. A vonatnál egy rövid nyilatkozatot adott csak, amelyben elmondta, hogy ma még találkozik Frank Jackson kormányzóval és Cliff Bedroom szenior szenátorral, akik elkísérik a partmenti haditengerészeti bázisra, majd elkísérik Harmonyba, ahol tisztek és közkatonák előtt illetve több, madisoni ismert személyiség előtt mondja el beszédét a koreai csapatkivonással kapcsolatban.

Frank Jackson madisoni kormányzó bejelentette, májusban megkezdődik Kelet-Madison újraépítése, a központi költségvetési forrásokból újjáépülnek a közhivatalok, a közutak, több vállalkozó pályázhat majd. „Mára a hivatalunk elkészítette a szükséges intézkedési tervet, május első napjaiban kiadom a rendeletemet, és ekkor már az időjárás is kegyes lesz hozzánk, megkezdődhet a munka.” Közölte azt is, hogy szintén májusban visszavon minden rendeletet, amelyet elődje, Thomas Kane hozott, „ugyanis ezek gátat szabnak Madison fejlődésének.

Az elnök beszédét Harmony városából élőben fogjuk kapcsolni, addig is viszonthallásra!

1952.04.31
  
(George Lee)

0 0
 

Glassman megkezdte a munkát

Dr. Aaron Glassman különleges ügyész munkába állt Cook megyében, hogy felgöngyölítse az elharapódzó kampány alatt felgyülemlett jogi természetű ügyeket, megvizsgálja a lehetséges vádpontokat és jelentsen a főügyésznek. 

Dr. Glassman azt ígéri Cook megye lakóinak, hogy az igazság nevében fog dolgozni, aminek feltárása minden ciron polgár közös érdeke. 

1952.01.08
  
(Nick House)

0 0
 

Híradó - RENDKÍVÜLI KIADÁS!

Tisztelt Sajtóképviselők!

Azért kértem ma ezt a sajtótájékoztatót, hogy reagáljak az elmúlt napok, hetek, hónapok eseményeire, amelyek Cookban folynak. Mint elnök, aki a Nemzet egységét kell, hogy megjelenítse szerte az országban, nem kívántam beavatkozni a napi politikai ügyekbe, nem akartam egy előválasztási csata kellős közepén találni magam. De a sors és Isten úgy hozta, hogy ezt meg kell tennem.

Cookban most már nagyon régen olyan dolgok történnek, amelyek összeegyeztethetetlenek a jelenlegi politikai normákkal, Cironia politikai normáival. Olyan események zajlanak, amelyek a ciron polgárok számára nem elfogadhatóak. Számomra sem fogadható el az igazságügy befolyásolása, a rendőrség és a rendőri vezetők napi politikai szereplővé válása. Garry Johnson több ponton is megsértette a bűnüldöző szervekre vonatkozó szabályokat, amikor politikai nagygyűléseken egy jelölt mellett agitált, amikor folyamatban lévő nyomozásról osztott meg információkat, és amikor nyilatkozatháborúban próbálta lejáratni az egyik kormányzójelöltségért induló személyt. A nevek és a politikai irányultságuk teljesen lényegtelen, mert amikor Johnson főkapitány politikai síkra emelte a rendőrséget és a rendőri munkát, megsértette a szervezet pártatlanságára vonatkozó elvárásokat. Egy rendőrnek nem kell hűséget fogadnia egy kormányzónak, egy törvényhozónak sem, de még az elnöknek sem, ő ciron polgárok mindennapjainak a védelmére esküdött fel, ami nagy alázatot, szakmaiságot és pártatlanságot követel meg.

Gyakorló ügyész voltam New Yorkban, mielőtt elnök lettem, számomra mindig is fontos elv volt, amelyet az Alapítók is magukévá tettek: a hatalmi ágak szétválasztása, az igazságügyi szervek függetlensége. Ma úgy érzem, ez az elv, az utóbbi sérül Cookban, a rendőrség tekintetében. Ez ellen komolyan fel kell lépni! Már a kora délelőtti órákban egyeztettem Thomas Kennedy főügyésszel, és felkértem mint az Igazságügyi Minisztérium vezetőjét, hogy tegyen előkészületeket a cooki események feltárására. Amikor a rendőri vezetés a politikai csaták talajára téved, azonnal lépni kell.

Nem hiszem, hogy Cook megye rendőrei korruptak lennének, úgy gondolom, a legtöbbjük kiváló ember, akik szeretik a munkájukat, a köz javát akarják szolgálni. De az olyan vezetők ellen minden erőmmel fel fogok lépni, amelyet a törvények és az Alkotmány számomra biztosít, akik tönkreteszik a rendőrség imázsát, akik rontják a terepen dolgozó rendfenntartók társadalmi megítélését. Ebben pedig mindkét párt érdekelt. Éppen ezért a lehető leghamarabb fel fogom venni a kapcsolatot a cooki kongresszusi delegációval, tárgyalok a képviselőkkel és a szenátorokkal, és azt is remélem, hogy az ügyészi és bírói szervezetek is segítenek az ügy minél előbbi helyreállításában.

Köszönöm a figyelmet!

1952.01.06
  
(George Lee)

0 0
 

Adam Hutchinson lesz Nick House főtanácsadója

Adam Hutchinson, aki korábban az egyik legelismertebb riporterként, újságíróként és politológusként volt számontartva hazánkban, új útra terelte életét és mostantól Nick House szenátor főtanácsadójaként dolgozik majd, feltehetően Ed Mullins-hoz hasonlóan ő is erőteljes politikai akcióbizottságot épít majd fel. 

Hutchinson az ügyben nem kívánt nyilatkozni, de úgy hírlik, House szenátor egyre inkább irányítása alá vonja a nyugati képviselőket és szenátorokat a kelet-nyugat béke érdekében, amiben segítségére lehet Mr. Hutchinson erőteljes karaktere is. 

1951.11.17
  
(Nick House)

0 0
 

Breaking News

Nick House közleménye bombaként robbant a sajtóban, miszerint bocsánatot kér a heves viselkedéséért Taylor elnökkel szemben - bár azt gondolja, igaza volt - és vallott gyermekkoráról valamint arról, hogy számára az elnök példakép volt, ezért viselte nehezen a rossz döntéseit és a heves ellenállását a változásra.

Forrásaink szerint ezuán a nyugati konzervatív képviselők és szenátorok társaságában elmondta, hogy veszélyben a nyugati jövő és a taylori elnökség, ha gyorsan nem tisztázzák, hogy a nyugati konzervatívok vezető része sajnálja, hogy kemény volt az elnökkel és támogatja őt még akkor is, ha az igazukért most is kiállnak, de látják, hogy a béke a jó út, úgy lehet együtt dolgozni. 

Ezenfelül Nick House kiemelte, nem kívánja feladni a pozíciót, hogy véleményét szabadon kifejthesse, de ígéretet tett, hogy mostantól a pozitív véleményének is hangot ad, hogy ne legyen kitéve az elnök a támadásoknak.

A legfontosabb pedig az, hogy House ígéretet tett: Maga felügyeli, hogy a nyugatiak támogassák az elnöki programot és a médiát ne etessék az elnök elleni ambíciókkal. 

 

1951.11.09
  
(Nick House)

0 0
 

Késő Esti Hírmagazin

Jó estét kívánok, Martin Seller vagyok, és ez itt a STINS’31 Késő Esti Hírmagazinja.

- Stuart Hoyt és Gregory McInnis reformpárti szenátorok ma benyújtották President Palace-szal közösen kidolgozott egészségbiztosítási tervet. Az eddig titokban tartott tervről Stuart Hoyt többségivezető-helyettes McInnis szenátorral közös sajtótájékoztatóján közölte: ez a javaslat képes lesz megújítani a ciron egészségügyet, és erősíti a versenyt a biztosítók között. McInnis, aki a szenátorok között az egyik legismertebb deficithéja, szintén azt kérte frakciótársaitól, támogassák a javaslatot: „Ha elfogadásra kerül a javaslat, egy valóban minőségi és versenyképes egészségügyi struktúra létesül jövőre.”

Taylor elnök délután Westvale városában találkozik majd a ciron bankok és biztosítók szövetségének vezetőivel, ahol információink szerint beszélni fog a biztosítási javaslatról is. Habár még a szakértők nem tudták átnézni a javaslatot, szakértők az eddigi szabályok lazítását várják, és nagyobb lehetőséget kapnak az egyéni biztosítások.

 

- A „Cironia Jövőjéért” Politikai Akcióbizottság, amelyet Ed Mullins, George Taylor korábbi kampányfőnöke és személyes szövetségese vezet, bejelentette, hogy a jövő évi előválasztások során kiket támogat, a lista minden bizonnyal még bővülni fog. Jelenleg a szervezet deklarálta, hogy Cookban a kormányzói posztért René West vállalkozót támogatják Walter George kormányzóval szemben. „A hivatalban lévő kormányzó az elmúlt négy év során elvesztegette az időt, a kemény munka helyett a folyamatos konfliktusokat kereste, és sokszor került szembe a Reform Párt szellemiségével. A legutóbbi, Taylor elnököt leárulozó nyilatkozata alkalmatlanná tette a reformpárti jelöltségre.” A szervezet továbbá támogatásáról biztosította Nathen Barteket, aki Osborne 3. kongresszusi körzetéért indul, és George Starson házelnököt akarja legyőzni. „Starson házelnök hosszú évek óta gátolja az elnöki program végrehajtását, amire többek között őt is felhatalmazták, és amivel megnyerte az előző évben a körzetét. Ma új arcokra van szükség, olyan személyekre, akik hiteles és őszinte alternatívát kínálnak a Nyugatnak. Ezért támogatjuk Nathent.” Ed Mullins a héten és jövő héten találkozik a két jelölttel, hogy egyeztesse a következő hónapok kampányát.

- Graham és Pecksdale képviselői körzetet, Monroe és Jefferson nyert egyet-egyet. Az 1950. évi népszámlálási adatok alapján Graham kongresszusi körzeteit 11-ről 10-re, Peckdale megye 7 képviselőjét 6-ra csökkentik. Ezzel szemben Monroe körzetei háromról négyre, Jeffersoné kettőről háromra nőnek. Több választási szakértő úgy látja, hogy át kell nézni a választókerületi beosztásokat is, hiszen utoljára még idén és jövőre (január 15-ig) a kormányzat rajzolja újra a határokat, aztán a megyei tanácsokra és a kormányzókra bíznák azt.

Köszönöm, hogy velem tartottak, találkozunk holnap!

1951.11.08
  
(George Lee)

0 0
 

Közbeszéd: A House-Bedroom paktum

Harold Trump : Üdvözlöm a kedves hallgatókat, ma esti két különleges vendégem, a mostanába címlapokon szereplő két szenátor úr. Üdvözlöm önt Mr. House és Mr. Bedroom.

Cliff Bedroom : Üdvözletem Trump úr!

Nick House : Jó estét kívánok!

Harold Trump : Rögtön a témába is vágnék és első kérdésem House szenátor felé irányúl...Mr. House..létezik House-Bedroom paktum?

Nick House : Nem. Vannak dolgok, amiben egyetértünk, ilyen a legújabb törvényjavaslatom is, de én nem paktálok le senkivel. Mindig az ésszerűség és a helyes döntés vélelme mentén alakítok ki álláspontokat.

Harold Trump : Nem csak a legújabb de az utóbbi jónéhány javaslatát Bedroom szenátor hűen támogatja, ez csak a véletlen műve?

Nick House : Nem csak ő támogatja, de egy vele kötött paktum biztos jobban hangzik, mintha egy a nagyközönség számára ismeretlenebb szenátort kötnének egy nemlétező paktumhoz. Véletlennek sem nevezném, inkább azt mondanám, hogy vannak dolgok, amiket hasonlóan látunk. Ennyi az egész. (mosolyog)

Harold Trump : Bedroom szenátor...ön szerint sincs paktum? Csak szimpla egyetértés a politizálásban avagy a törvényalkotásban?

Cliff Bedroom : Persze, hogy nincs, ha két ellentétes pártbéli paktumot köt, az egyenlő az elnök elleni puccsal? Mert már ezzel is támadtak engem! Mr. House politikai megnyilvánulásai, sokban egyeznek az enyéimmel, nem érdekel honnan érkezik a javaslat, ha az emberséges és politikailag helyes azt támogattam eddig is, ahogy ezután is.

Harold Trump : A Cironia News viszont közölt egy cikket, ami alá van támasztva egy fotóval, miszerint ön és Mr. House titkos megbeszéléseket folytat.

Cliff Bedroom : Nem titkos, hisz akkor fotó sem készülhetett volna (mosolyog) Nick House utóbbi törvényjavaslatát vettük véka alá és egyetértésben zárult az eszmecsere, nem titok támogatni fogom ezután is, amig jó döntéseket hoz.

Nick House : Ezt akartam mondani, mármint ami a fotót illeti. (nevet)

Harold Trump : House szenátor...önt egyre többen azzal vádolják, hogy folyamatosan az elnök ellenére szavaz...ez a politikai meggyőződése vagy tényleg elmérgesedett a viszony ön és Mr. Taylor között?

Nick House : Vannak köztünk nézeteltérések, de úgy gondolom, hogy ez természetes a politikában. Én olykor elég keményen fogalmazom meg a véleményemet, ezt az idősebbik lányom már sokszor a fejemre olvasta, de nem beszélnék elmérgesedett viszonyról. Ez nem a játszótér, itt egy ország sorsa a tét, ráadásul én a pártegység híve vagyok, de nem minden áron. Ha helytelen egy döntés, akkor fel fogok lépni ellene.

Harold Trump : Tehát most nincs pártegység önöknél?

Nick House : Szerintem ez az ügy fel lett fújva. Persze az nem hír, ha támogatok egy javaslatot. (nevet) Nézze, mihez képest? Mellesleg a pártegység inkább észak és dél konfliktusában van veszélyben, amelyet én igyekszem megoldani egy javaslattal, ami a végén azt is bizonyíthatja, hogy a déli fehérek jogai is csorbulnak valahol, lehet hogy ott is javaslatot tesz a bizottság, ha megalakul. Lehetne nagyobb pártegység, de nincs vészhelyzet.

Harold Trump : Nézze ön helytelen döntésekről beszél, ami nézőpont kérdése...kinek helytelen? Mert az ön pártjának és Taylor elnöknek igenis helyes volt a Barreth-Renfield javaslat, míg a progresszívoknak helytelen, tehát ön mondhatjuk azt feléjük szavazott?

Nick House : Vannak, akik érdekből szavaznak, vannak, akik meggyőződésből, ezt tudom erre mondani. Mindenkinek a saját elképzeléseire bízom, hogy ki melyik szerepet játszotta.

Harold Trump : Bedroom szenátor, a Barreth-Renfield javaslat, több okból is veszélyeztette az ön pártját, de House szenátor azt ellenezte nem lát ebben összefüggéseket?

Cliff Bedroom : Egyáltalán nem, House szenátor egy egyenes becsületes ember, és csak azért nem szavaz meg egy valószínű alkotmányellenes szavaztot mert az, az ő pártjából érkezett, én sem tettem volna másképp, ha a jövőben lesz egy feltételezett Sanchez-House vita, és úgy látom Mr. House-nak van igaza azt kifogom nyilvánítani.

Harold Trump : Következő kérdésem mindkettejüknek szól és talán a közvélemény is elcsitul ezügyben, tudják...nem megszokott amikor két ellenséges pártbéli ilyen nagy egyetértésben van, ezt ugye önök is belátják, ez sokaknak szemet szúrt, úgy a médiának, úgy a kormánynak vagy a progresszív elitnek. Mit akarnak ezzel elérni? Egyikük pártjában sem találnak magukhoz való szövetségest? Mr. House?

Nick House : Szerintem a közbeszéd állapota akkor normális, ha más-más politikai közösséghez tartozva is képesek vagyunk felelős döntéseket hozni és nem mindig csak érdekek mentén keresztülerőltetni egy bírójelöltet, mert már csak azért is megmutatja... Nem érdekel az elit, nem őket képviselem, hanem Osborne megye lakóit, majd ha nekik nem tetszik valami, akkor elmagyarázom nekik, ahogy közleményemben meg is tettem, hogy mit miért csinálok. A média, az elit azt gondol, amit akar, a kormány pedig nem ellenséget lát bennem, legalábbis szeretném ezt hinni.

Harold Trump : Köszönöm...Mr. Bedroom?

Cliff Bedroom : Az ön kérdése sokrétű, de megpróbálok röviden válaszolni, ahogy Mr. House megfogalmazta, ez lenne a normális, amikor nem ellenségeskedünk hanem párthovatartozás nélkül józanul döntünk, ez Cironia és a választók érdeke, és ebben nincs és nem lehet pártszerep, nem mondhatja meg nekünk a média, miként cselekedjünk, mi a helyes, ezek emberi tényezők, ha House szenátor helyesen dönt azt támogatom, ha Taylor elnök hoz egy helyes döntést azt is támogatom, ha egy párttársam nyújt be emberséges és igazságos javaslatot, akkor mellé álok, ez a politika, ez kellene lennie, önöket, a kormányt, vagy a saját pártomat, ne lepje meg az, ha valaki ember tud maradni politikus lévén. Köszönöm!

Harold Trump : Köszönöm szenátor urak a mai tartalmas beszélgetést.  Viszontlátásra!

Nick House : Viszontlátásra!

Cliff Bedroom : Viszontlátásra!

A Stins 31 rádió vendégreiporterét hallották a Közbeszéd című politikai tényfeltáró műsor vezetőjeként. Úgy gondolom az ügyet tisztáztuk és lezárhatjuk azzal a műsort, hogy a House-Bedroom paktum csak kacsa. Viszontlátásra a kedves hallgatóknak.

1951.11.04
  
(Harold Trump)

0 0
 

Nick House új korszakot indít?

Nick House ötlete alapján Jack Robinson szenátor szponzori közreműködésével sikerült egy olyan törvényjavaslatot megalkotni, amely mindúgy az észak és mindúgy a dél érdekeit szolgálná és amely közös összefogást eredményezhet: Létrejöhet-e egy Állampolgári Jogi Bizottság a kormányban, amely mindkét pártból 3-3 delegáltat tartalmazna?

Az Osborne megyei szenátor, aki ismertség és kedveltség alapján, valamint bizottsági elnöksége okán az egyik legnagyobb hatalmú szenátor ma Cironiában, aki akkor sem kér bocsánatot, ha a saját párttársát kell helyretennie hibák, vagy helytelen cselekedetek kapcsán. A szenátorhoz közeli források szerint az a terve, hogy a pártok delegáltjaiból létrejövő bizottság által összehozza az északot és a délt annak érdekében, hogy meg lehessen sikeresen vizsgálni, hogy az Alkotmányban és Cironia hatályos törvényei alapján milyen mértékben érvényesülnek az emberi jogok minden egyes statisztikai alap kapcsán és ennek alapján javaslatokat és jelentéseket tesznek majd az elnöknek és a Kongresszusnak. 

House szenátor új korszakba léptethet be minket ötletével, abba, amikor az emberek jogait tiszteletben tartják legyen az déli fehér, nyugati nő, vagy keleti latino. Kérdés az, hogy a többi politikus képes-e felmérni, hogy mekkora súlya van az eljövendő szavazásnak és kérdés, hogy a többi politikus akarja-e azt, hogy az emberek jogait hitelesen megvizsgálják a ciron polgárok tanúskodása által egy kormányzati bizottságban?

Meg akarja-e hallgatni a kormány a ciron népet a saját jogairól? 

1951.11.31
  
(Nick House)

0 0
 
 1/4  

   Üzenőfal

2020. máj. 18. George Lee: még ma érkeznek az új szabályok és lehetőségek

2020. máj. 17. Albert Lee: Az enyémet is, köszönjük

2020. máj. 17. Andrew Trump: Az én tetszésemet is elnyerték az új módosítások

2020. máj. 17. Alexander Smith: Akkor már értem, hogy miért változott meg a betűtípus. Mindenesetre jól sikerült minden módosítás! Gratula!

2020. máj. 15. George Lee: Sziasztok, lassan közlésre kerül pár változtatás, könnyítés, amely mindenképp segít a játéknak.

2020. ápr. 26. Harvey Dent: Elnézést a késésért, most jutottam el ide, hogy írjak

2020. ápr. 23. George Lee: rendben, köszi

2020. ápr. 23. Harvey Dent: Holnap tudok írni felszólalast, most csak jeleztem a határidőn belül, hogy hozzászólnék.

2020. ápr. 11. Andrew Trump: Ok

2020. ápr. 11. George Lee: nem támadtam a cikket meg én hagytam jóvá.

2020. ápr. 11. Andrew Trump: Hát igen ez lenne a normális,csakugye te is random feltételezések alapján módosítasz itt emberek státuszán. Majd miután kiderül,hogy a feltételezésed rossz volt,azután nem csinálod vissza a hibádat

2020. ápr. 10. George Lee: Bármi ilyen van, osszuk meg az elnökkel, velem legalább

2020. ápr. 10. Andrew Trump: De amúgy meg logikus is,hogy mi is a nemzetközi yardot és fontot használjuk

2020. ápr. 10. Andrew Trump: Mert ugye a Tudományos intézményeknek van autonómiája

2020. ápr. 10. Andrew Trump: Legalább is én így értelmeztem ennek a procedúráját

2020. ápr. 10. Andrew Trump: Be is lesz nyújtva majd törvényjavaslat

2020. ápr. 10. Andrew Trump: Ez egy tudományos egyezmény,amit még csak az országok Tudományos Akadémiái írtak alá,ezt a Kongresszusnak még el kell fogadnia

2020. ápr. 09. Harvey Dent: Milyen egyezményt írtunk alá? Nem kéne a kormánnyal egyeztetni azelőtt, mielőtt a nevében cselekszünk?

2020. ápr. 01. Harvey Dent: Képviselőház --> Alkotmány vita

2020. ápr. 01. Harvey Dent: Az elnöki hozzászólást ne tekintsétek. Először elfelejtettem beállítani a hozzászólót.

2020. márc. 24. Harvey Dent: Még nem olvastam végig

2020. márc. 24. George Lee: Képviselőház Igazságügyi Bizottságában várom a szavazatokat a javaslatra

2020. márc. 15. Harvey Dent: Az még időben odébb van.

2020. márc. 15. Alexander Smith: Remélem lesz majd egy törvénytervezet egy kis beavatkozásról (Disznó-öböl)

2020. márc. 15. Harvey Dent: A kubai random során azért vegyük figyelembe a történelmi hűséget: 1961-ig nem volt Castro kommunista, és addig az USA is támogatta.

2020. márc. 14. Alexander Smith: "A nemzetközi helyzet fokozódik."

2020. márc. 08. Andrew Trump: Má rendeződött a helyzet

2020. márc. 08. Harvey Dent: Sztem nyugodtan kampányolj. Emiatt ne várj, add ki magadból nyugodtan

2020. márc. 08. Andrew Trump: Azért nem akartam még kampányolni,mert az csak plusz számok lennének

2020. márc. 08. Andrew Trump: Jó,csak azzal megzavarnám a számítást

2020. márc. 08. Harvey Dent: Úgy is messze van még a vége. Gyűjtsd még a pénzt.

2020. márc. 08. Andrew Trump: David Chesterfield összegyűjtött pénzről mikor kapok infot? Csak,mert már 2 hete várok,és így fogalmam sincs,hogy mennyiért tudok hirdetni...

2020. márc. 07. George Lee: BREAKING NEWS

2020. márc. 07. George Lee: informatikuson múlik

2020. márc. 07. Harvey Dent: Kell a Reform Pártnak Denfield 3? Időben hekkeljétek a szavazatokat

2020. márc. 07. Harvey Dent: Mikorra?

2020. márc. 07. George Lee: Sziasztok, sajnálatos technikai gondok miatt csúszik az időközi eredményhirdetése, megértéseteket köszönöm.

2020. márc. 04. William Church: Köszönöm!

2020. márc. 04. Harvey Dent: Szia! Ment üzenet.

2020. márc. 04. William Church: Üdv! Bár a regisztrációm régi, mégsem ismerem ki magam itt. Van olyan játékos aki segítene kiigazodni itt? Aki megmutatná mit és hogyan is kell itt csinálni?

2020. márc. 03. George Lee: SZAVAZÁS A SZENÁTUSBAN!

2020. márc. 03. George Lee: szia, igen, ment üzenet

2020. márc. 02. Marcus Taylor: Sziasztok még új vagyok. Valaki tudna nekem segíteni?

2020. febr. 29. Harvey Dent: PROGRESSZÍV TAGOK: E-mail-ben vannak új infók.

2020. febr. 28. George Lee: megoldva

2020. febr. 28. George Lee: szia, nézem máris

2020. febr. 28. Cliff Bedroom: Sziasztok, Peti, nálam a kormányban 2 veterángyi minisztert mutat...

2020. febr. 23. Harvey Dent: A kormányzók nem nagyon jeleznek vissza, hogy részt kívánnak-e venni a garfield-i egyeztetésen. A helyszínt a garfield-i kormányzó engedélyezte (ha jól emlékszem).

2020. febr. 23. Harvey Dent: Erős Észak-Nyugati

2020. febr. 22. Francis J. Wright: Sziasztok! Milyen szelek fújnak ma Cironiában?

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v1.4 © 2016-2020 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató