Amikor van egy kis időm a sok hivatali teendőm mellett, akkor szívesen kijárok sétálni a városba. Természetesen egyenruhában, ami fontos, hogy makulátlan legyen. Sok dolog van, amit a katonaembernek el kell tűrnie, de vannak olyanok, amit nem tud. Ilyen például az öltöny és a nyakkendő. Az maradjon meg a politikusoknak. Nekünk, katonáknak, tartásunk van, amihez legjobban az uniformis illik. Természetesen az átlagembereknek is megnyugvás, ha látnak minket, akár magunkban, akár többen, vagy esetleg bakák társaságában. A pisztoly elengedhetetlen eszköz. Tekintélyt parancsoló. De én egy lovaglópálcát is hordok a kezemben, amit fehér bőrkesztyűvel fogok meg. Nálam így teljes minden. Az igazat bevallva, erről ismernek meg. Sétálás közben sokszor leszólítanak beszélgetni. Kikérdeznek, hogy mit csinálunk, milyen a katonaság. De van sokszor politikai diskurzus is. Én mindig az igazat mondom. Igaz, olykor velősen, de mindig az igazat, hiszen ehhez tart a kötelesség és nem utolsó sorban az eskü. Legutóbb egy egyetemista srác volt a partner. Mondta nekem, hogy az egyik újságban olvasott arról, hogy a kubai hadihajók egy gyakorlat keretében többször is ciron felségvizeket sértettek meg. Kérdezte, mit szólok hozzá. Erre hirtelen egy latino jött oda, majd elkezdett a sráccal kötözködni. Természetesen spanyolul, hogy senki se értse meg. Odamentem elébe, és megkérdeztem tőle, mi a gondja. Erre leköpte a fényes csizmám. Ennél nagyobb sértést egy katona, egy tiszt nem nagyon kaphat. Megfogtam a latino gallérját, felemeltem, majd odébb dobtam és a földre esett. Közben valahogy megtanult angolul, és elkezdett fenyegetőzni, hogy „Majd jönnek Castróék, és lepuffantanak titeket!” Visszaszóltam neki, hogy „Jöjjenek! Itt várjuk majd őket!” Majd felállt és elhordta magát. Mondtam ez egyetemistának, hogy „Látod! Ez a véleményem! Beléd kötnek, majd mikor erősen odacsapsz nekik még fenyegetőznek, de tenni semmit sem mernek.”
Véleményemet kifejtve azt mondom, hogy ha felségvizeinkre tévednek, először figyelmeztetni, de ha azután sem takarodnak el, akkor erős kezet venni és tüzet nyitni rájuk! A ciron földet, a ciron polgárokat senki sem fenyegetheti! Főleg nem a kommunista Castro-féle csőcselék! Ha úgy adja a helyzet, nem hátrálhatunk meg. Vállalnunk kell a konfrontációt a Kubai Forradalmi Fegyveres erőkkel. Még csak az hiányzik, hogy gyáván megfutamodjunk! Erősen odacsapni! Hadd tanulják meg a kommunista korcsok egy életre, hogy velünk nem packázhatnak! Ha odáig fajul a dolog, szívesen részt fogok venni a harcok első vonalában a ciron föld és polgárok védelméért! Ezen a cikken keresztül figyelmeztetem Fidel Castrót és kommunista csőcselék bandáját, hogy óvatosan játszanak a tűzzel! De ha mégis folytatják, akkor ne csodálkozzanak, hogy megégeti őket!
Amikor van egy kis időm a sok hivatali teendőm mellett, akkor szívesen kijárok sétálni a városba. Természetesen egyenruhában, ami fontos, hogy makulátlan legyen. Sok dolog van, amit a katonaembernek el kell tűrnie, de vannak olyanok, amit nem tud. Ilyen például az öltöny és a nyakkendő. Az maradjon meg a politikusoknak. Nekünk, katonáknak, tartásunk van, amihez legjobban az uniformis illik. Természetesen az átlagembereknek is megnyugvás, ha látnak minket, akár magunkban, akár többen, vagy esetleg bakák társaságában. A pisztoly elengedhetetlen eszköz. Tekintélyt parancsoló. De én egy lovaglópálcát is hordok a kezemben, amit fehér bőrkesztyűvel fogok meg. Nálam így teljes minden. Az igazat bevallva, erről ismernek meg. Sétálás közben sokszor leszólítanak beszélgetni. Kikérdeznek, hogy mit csinálunk, milyen a katonaság. De van sokszor politikai diskurzus is. Én mindig az igazat mondom. Igaz, olykor velősen, de mindig az igazat, hiszen ehhez tart a kötelesség és nem utolsó sorban az eskü. Legutóbb egy egyetemista srác volt a partner. Mondta nekem, hogy az egyik újságban olvasott arról, hogy a kubai hadihajók egy gyakorlat keretében többször is ciron felségvizeket sértettek meg. Kérdezte, mit szólok hozzá. Erre hirtelen egy latino jött oda, majd elkezdett a sráccal kötözködni. Természetesen spanyolul, hogy senki se értse meg. Odamentem elébe, és megkérdeztem tőle, mi a gondja. Erre leköpte a fényes csizmám. Ennél nagyobb sértést egy katona, egy tiszt nem nagyon kaphat. Megfogtam a latino gallérját, felemeltem, majd odébb dobtam és a földre esett. Közben valahogy megtanult angolul, és elkezdett fenyegetőzni, hogy „Majd jönnek Castróék, és lepuffantanak titeket!” Visszaszóltam neki, hogy „Jöjjenek! Itt várjuk majd őket!” Majd felállt és elhordta magát. Mondtam ez egyetemistának, hogy „Látod! Ez a véleményem! Beléd kötnek, majd mikor erősen odacsapsz nekik még fenyegetőznek, de tenni semmit sem mernek.”
Véleményemet kifejtve azt mondom, hogy ha felségvizeinkre tévednek, először figyelmeztetni, de ha azután sem takarodnak el, akkor erős kezet venni és tüzet nyitni rájuk! A ciron földet, a ciron polgárokat senki sem fenyegetheti! Főleg nem a kommunista Castro-féle csőcselék! Ha úgy adja a helyzet, nem hátrálhatunk meg. Vállalnunk kell a konfrontációt a Kubai Forradalmi Fegyveres erőkkel. Még csak az hiányzik, hogy gyáván megfutamodjunk! Erősen odacsapni! Hadd tanulják meg a kommunista korcsok egy életre, hogy velünk nem packázhatnak! Ha odáig fajul a dolog, szívesen részt fogok venni a harcok első vonalában a ciron föld és polgárok védelméért! Ezen a cikken keresztül figyelmeztetem Fidel Castrót és kommunista csőcselék bandáját, hogy óvatosan játszanak a tűzzel! De ha mégis folytatják, akkor ne csodálkozzanak, hogy megégeti őket!