Dominick Taylor: Jó napot kívánok! Üdvözlöm a kedves televíziónézőket! Dominick Taylor vagyok. A politikusok, közéleti személyiségek és újságírók nagyban meghatározzák egy ország mindennapjait. Így van ez külföldön és Cironiában is. Az, hogy valakit a fent említettek közül szeretnek vagy gyűlölnek, az nagyban függ a személyiségtől. Emiatt és a politikai program miatt van, hogy egy politikust nem is tudunk pártba sorolni, hiszen a választók mindkét csoportja őt támogatja. A Morrison-Scott Channel stúdiójába éppenséggel egy ilyen ember hívtunk meg. Meglepődésünkre el is fogadta azt és most itt köszönthetjük. Kedves nézőink fogadják nagy szeretettel Alexander Smith-t!
(Alexander Smith előjön és leül a Dominick Taylorral szembeni székre)
D.T.: Mr. Smith. Saját, munkatársaim és a nézők nevében is köszöntön Önt a Morrison-Scott Channel televízióstúdiójában!
Alexander Smith: Köszönöm, Dominick! Ha nem bántalak meg vele, és a kedves televíziónézőket sem, akkor inkább tegeződjünk. Jó barátom vagy, és nem mellesleg évek óta dolgozunk együtt. De, természetesen, ha nem gond.
D.T.: Természetesen semmi gond nincs ezzel Alex! Így sokkalta személyesebb és közvetlenebb lesz az interjú is. Egy hónappal ezelőtt írta a National Observer, hogy kórházba kerültél. Mondhatni a kormányzói hivatal kapujában estél össze, amit a portás észrevett és egyből értesítette a mentőket. Akkor Dr. Jeff Markkula főorvos úr azt mondta az eredmények alapján, hogy szívinfarktus okozta mindezt. Illetve, hozzátette, hogy még akkor is élet és halál között lebegtél. Mesélnél nekünk erről egy picit, hogy mi történt, hogy történt?
A.S.: Ennél többet én sem tudok mondani. Mint mindig, autóval mentem. Mikor kiszálltam a kocsiból, akkor éreztem egy kicsi szorító érzést a mellkasom tájékán, de nem foglalkoztam vele. Mikor már majdnem a hivatal bejáratánál voltam, egy erős ütést éreztem elől, szintén mellkas tájékon. Onnantól pedig teljes filmszakadás. Másfél héttel ezelőtt a kórházban mesélték nekem a történteket, amikor már jobban voltam.
D.T.: Most jelenleg hogy érzed magad?
A.S.: Köszönöm kérdésed, tökéletesen. Ezúton, a kamerák és a nagy nyilvánosság előtt mondok köszönetet a walkeri kórház orvosainak, nővéreinek, ápolóinak, és nem utolsó sorban Dr. Jeff Markkula főorvos úrnak, amiért emberfeletti erővel és kitartással küzdöttek értem mindvégig! Hatalmas taps nekik!
D.T.: Most, hogy a kormányzói tisztség megszűnt létezni megyénként, merre és hogyan tovább? Gondolkodtál már azon, hogy visszavonulj?
A.S.: Amikor a kórházban voltam, sokat gondolkodtam ezen, hogy visszakéne végleg vonulni. Több variáció is járt a fejemben, hogy utána mit csináljak. De eszembe jutottak azok az emberek, polgárok, akik engem nem véletlenül emeltek fel a kormányzói székbe, hogy képviseljem érdekeiket, akaratukat. S ezért nem fogok visszavonulni, mert hajt engem az, hogy tegyek értük, akár progresszívek, akár reformpártiak, akár diákok, akár munkások, akár értelmiségiek. Ez hajt: az emberek, a polgárok képviselete, hogy egyfajta szócsőként hallattassam a hangjukat, a Képviselőházban, a Szenátusban, a Kongresszusban. Ott fogom folytatni, ahol abbahagytam.
D.T.: Lassacskán a műsorunk végéhet érünk, ezért még egy utolsó kérdést felteszek neked. Tervezed-e ezek alapján, hogy ezt az elhivatottságod a legmagasabb szintre emeld a politikai életben? Az arcod látva egyre gondolunk. Igen, az elnökségre vagy az alelnökségre gondolok.
A.S.: Még 1954-ben az Al Moritz vacsorán Mr. Moritz konferált fel úgy, szó szerint idézem: „Legyen ő a harmadikpárti jelöltünk?” Akkor mondtam azt, hogy „Harmadikpárti jelöltség? Inkább maradnék még egy ideig a kormányzói székben.” Gondolkodtam már rajta, hogy megmérettessem magam, de mint tudjuk, ez nem egyszerű küzdelem. Hatalmas erőfeszítések, jó program, jó kampánystáb, és még egy csomó minden kell a sikerhez. És kerülni kell a buktatókat, az elszólásokat. Engedd meg, hogy még meséljek egy sztorit ezzel kapcsolatban. Hatalmas buktatóként és elszólásként gondolok itt a Kalasnyikovgate-re, amikor is Patrick Rafter, volt párttársam, barátom, Isten nyugosztalja (keresztet vet) bevallotta az egész világ előtt, hogy nála van egy olyan, szovjet gyártmányú fegyver. Mielőtt még megkérdeznéd, álmomban sem mertem volna gondolni, hogy ő neki ilyene volt. Semmit nem tudtam az egészről. Egyszer sem említette. Nyugodt ember vagyok, de miután kirobbant ez, szabályosan beviharzottam Rafter irodájába, a zsebemben levő újságot erőből nekivágtam és üvöltve kérdeztem tőle, hogy „Mi ez!? Te megbolondultál Pat! Cironiára akarod szabadítani a teljes szovjet armadiát?” Nem válaszolt rá semmit. Nézett maga elé. Majd folytattam: „Mondj le! És add le azt a sz*rt! Így is nyakik benne vagy a kátyúban, a trutyiban, de talán most kicsit javíthatsz a helyzeteden!” És mint tudjuk, leadta. Még sokáig cikkeztek róla, de utána már kevésbé. Végül mind az elnökjelöltségtől, mind a politikai pályáról lemondott. Mikor már beteg volt, mondta nekem, hogy „Valakinek rossz példának is kell lennie, hogy a következő nemzedéket ezáltal jóirányba terelje.”
D.T.: Műsorunk immáron a végéhez ért. Köszönöm, hogy eljöttél a stúdióba és riportot adtál nekünk.
A.S.: Én is köszönöm nektek a meghívást.
D.T.: Minden jót kívánok neked! Remélem, hogy még találkozni fogunk!
A.S.: Köszönöm és viszont kívánok neked is minden jót! A viszont látásra.
(Alexander Smith feláll és kimegy a stúdió azon részén, ahonnan bejött)
D.T.: Kedves nézőink! Alexander Smith-t láthatták, hallhatták. Én munkatársaim nevében is köszönöm megtisztelő figyelmüket! További szép napot kívánok Önöknek! A viszontlátásra!
Dominick Taylor: Jó napot kívánok! Üdvözlöm a kedves televíziónézőket! Dominick Taylor vagyok. A politikusok, közéleti személyiségek és újságírók nagyban meghatározzák egy ország mindennapjait. Így van ez külföldön és Cironiában is. Az, hogy valakit a fent említettek közül szeretnek vagy gyűlölnek, az nagyban függ a személyiségtől. Emiatt és a politikai program miatt van, hogy egy politikust nem is tudunk pártba sorolni, hiszen a választók mindkét csoportja őt támogatja. A Morrison-Scott Channel stúdiójába éppenséggel egy ilyen ember hívtunk meg. Meglepődésünkre el is fogadta azt és most itt köszönthetjük. Kedves nézőink fogadják nagy szeretettel Alexander Smith-t!
(Alexander Smith előjön és leül a Dominick Taylorral szembeni székre)
D.T.: Mr. Smith. Saját, munkatársaim és a nézők nevében is köszöntön Önt a Morrison-Scott Channel televízióstúdiójában!
Alexander Smith: Köszönöm, Dominick! Ha nem bántalak meg vele, és a kedves televíziónézőket sem, akkor inkább tegeződjünk. Jó barátom vagy, és nem mellesleg évek óta dolgozunk együtt. De, természetesen, ha nem gond.
D.T.: Természetesen semmi gond nincs ezzel Alex! Így sokkalta személyesebb és közvetlenebb lesz az interjú is. Egy hónappal ezelőtt írta a National Observer, hogy kórházba kerültél. Mondhatni a kormányzói hivatal kapujában estél össze, amit a portás észrevett és egyből értesítette a mentőket. Akkor Dr. Jeff Markkula főorvos úr azt mondta az eredmények alapján, hogy szívinfarktus okozta mindezt. Illetve, hozzátette, hogy még akkor is élet és halál között lebegtél. Mesélnél nekünk erről egy picit, hogy mi történt, hogy történt?
A.S.: Ennél többet én sem tudok mondani. Mint mindig, autóval mentem. Mikor kiszálltam a kocsiból, akkor éreztem egy kicsi szorító érzést a mellkasom tájékán, de nem foglalkoztam vele. Mikor már majdnem a hivatal bejáratánál voltam, egy erős ütést éreztem elől, szintén mellkas tájékon. Onnantól pedig teljes filmszakadás. Másfél héttel ezelőtt a kórházban mesélték nekem a történteket, amikor már jobban voltam.
D.T.: Most jelenleg hogy érzed magad?
A.S.: Köszönöm kérdésed, tökéletesen. Ezúton, a kamerák és a nagy nyilvánosság előtt mondok köszönetet a walkeri kórház orvosainak, nővéreinek, ápolóinak, és nem utolsó sorban Dr. Jeff Markkula főorvos úrnak, amiért emberfeletti erővel és kitartással küzdöttek értem mindvégig! Hatalmas taps nekik!
D.T.: Most, hogy a kormányzói tisztség megszűnt létezni megyénként, merre és hogyan tovább? Gondolkodtál már azon, hogy visszavonulj?
A.S.: Amikor a kórházban voltam, sokat gondolkodtam ezen, hogy visszakéne végleg vonulni. Több variáció is járt a fejemben, hogy utána mit csináljak. De eszembe jutottak azok az emberek, polgárok, akik engem nem véletlenül emeltek fel a kormányzói székbe, hogy képviseljem érdekeiket, akaratukat. S ezért nem fogok visszavonulni, mert hajt engem az, hogy tegyek értük, akár progresszívek, akár reformpártiak, akár diákok, akár munkások, akár értelmiségiek. Ez hajt: az emberek, a polgárok képviselete, hogy egyfajta szócsőként hallattassam a hangjukat, a Képviselőházban, a Szenátusban, a Kongresszusban. Ott fogom folytatni, ahol abbahagytam.
D.T.: Lassacskán a műsorunk végéhet érünk, ezért még egy utolsó kérdést felteszek neked. Tervezed-e ezek alapján, hogy ezt az elhivatottságod a legmagasabb szintre emeld a politikai életben? Az arcod látva egyre gondolunk. Igen, az elnökségre vagy az alelnökségre gondolok.
A.S.: Még 1954-ben az Al Moritz vacsorán Mr. Moritz konferált fel úgy, szó szerint idézem: „Legyen ő a harmadikpárti jelöltünk?” Akkor mondtam azt, hogy „Harmadikpárti jelöltség? Inkább maradnék még egy ideig a kormányzói székben.” Gondolkodtam már rajta, hogy megmérettessem magam, de mint tudjuk, ez nem egyszerű küzdelem. Hatalmas erőfeszítések, jó program, jó kampánystáb, és még egy csomó minden kell a sikerhez. És kerülni kell a buktatókat, az elszólásokat. Engedd meg, hogy még meséljek egy sztorit ezzel kapcsolatban. Hatalmas buktatóként és elszólásként gondolok itt a Kalasnyikovgate-re, amikor is Patrick Rafter, volt párttársam, barátom, Isten nyugosztalja (keresztet vet) bevallotta az egész világ előtt, hogy nála van egy olyan, szovjet gyártmányú fegyver. Mielőtt még megkérdeznéd, álmomban sem mertem volna gondolni, hogy ő neki ilyene volt. Semmit nem tudtam az egészről. Egyszer sem említette. Nyugodt ember vagyok, de miután kirobbant ez, szabályosan beviharzottam Rafter irodájába, a zsebemben levő újságot erőből nekivágtam és üvöltve kérdeztem tőle, hogy „Mi ez!? Te megbolondultál Pat! Cironiára akarod szabadítani a teljes szovjet armadiát?” Nem válaszolt rá semmit. Nézett maga elé. Majd folytattam: „Mondj le! És add le azt a sz*rt! Így is nyakik benne vagy a kátyúban, a trutyiban, de talán most kicsit javíthatsz a helyzeteden!” És mint tudjuk, leadta. Még sokáig cikkeztek róla, de utána már kevésbé. Végül mind az elnökjelöltségtől, mind a politikai pályáról lemondott. Mikor már beteg volt, mondta nekem, hogy „Valakinek rossz példának is kell lennie, hogy a következő nemzedéket ezáltal jóirányba terelje.”
D.T.: Műsorunk immáron a végéhez ért. Köszönöm, hogy eljöttél a stúdióba és riportot adtál nekünk.
A.S.: Én is köszönöm nektek a meghívást.
D.T.: Minden jót kívánok neked! Remélem, hogy még találkozni fogunk!
A.S.: Köszönöm és viszont kívánok neked is minden jót! A viszont látásra.
(Alexander Smith feláll és kimegy a stúdió azon részén, ahonnan bejött)
D.T.: Kedves nézőink! Alexander Smith-t láthatták, hallhatták. Én munkatársaim nevében is köszönöm megtisztelő figyelmüket! További szép napot kívánok Önöknek! A viszontlátásra!