Egy cikk

napilap - 1960.09.01

Szerző: Zoe Barns
 

Újabb jelöltek láttak napvilágot

David Nelson, Monroe megye szenátora hivatalosan is bejelentette, hogy újra indul Monroe szenátusi körzetéért.

Harvey Rand, egy Osborne megyei ügyvéd eddig jogi tanácsadó volt a Progresszív pártban, ám idén úgy döntött, hogy Riggs megyében képviselőnek indul

 

David Nelson önéletrajza:

1923-ban születtem egy Garfield megyei városban. Szüleim nagyon fiatalok voltak ekkor, ezért nem éltünk olyan jó módban. Életem első 10 évében nagyon sokat vigyázott rám a nagypapám, hogy a szüleim betudják fejezni a tanulmányaikat. Apukám szerencsére hamar talált jó munkát így hamar egyenesbe jöttünk. Mikor 15 éves voltam, született egy húgom. A 40-es években jogot és közgazdaságot tanultam a Columbia egyetemen ösztöndíjjal. 1959-ben Monroe megyébe költöztem, majd miután Kenny Johnson szenátor visszavonult, én töltöttem be Monroe megye szenátori posztját. Idén eldöntöttem, hogy folytatni szeretném Monroeiak képviseletét a szenátusban és elindulok Monroe szenátusi körzetéért.

Harvey Rand önéletrajza:

1924-ben születtem Osbrone megyében. Édesanyám tanár volt, édesapám bankár. Nem igen voltak anyagi gondjaink egészen a gazdasái válságig. A válság elején rosszul mentek a dolgok, de hamar egyenesbe jöttek aza anyagi problémáink és az adósságunkat is ki tudtuk fizetni. Általános iskolában átlagos tanuló voltam. Az általános végén elhatároztam, hogy a Harvardra akarok járni és nagyon belehúztam a tanulásba. Korrepetáltam kisebbeket legfőképp matematikából. Miután érettségiztem elköltöztem Bostonba költöztem. Az egyetemet a szüleim fizették. 1950-ben a Harvardon diplomáztam, jogi szakon, majd New Yorkba költöztem. Rosszul éreztem magam, hogy a szüleim fizették az én tanulmányaimat, amiből a saját pénzemet fogom keresni és nem az övékét, úgyhogy elkezdtem apránként visszafizetni. New Yorkban egy jó hírű ügyvédi irodában dolgoztam. 1953-ban amikor már elég pénzem lett hazaköltöztem Osborne megyébe. Itt olcsón megvettem egy csőd szélén álló ügyvédi irodát és megmentettem a csődtől. 1954-ben jogi tanácsokat kezdtem el adni progresszív szenátoroknak és képviselőknek. Ez a mai napig így tart.

1 0
 
Vissza

   Üzenőfal

2021. jan. 01. George Lee: Sziasztok, Boldog Új Évet Kívánok Mindenkinek! Ne felejtsétek el megnézni 14 órakor a Youtube-on a premiert https/www.youtube.com/watch?v=PBdwcSD9Nic

2020. dec. 28. George Lee: szia, írtam neked üzenetet

2020. dec. 28. Peter Wright: Üdvözlök mindenkit!

2020. dec. 27. John Robert: Kellemes ünnepeket, így utólag is!

2020. dec. 25. George Lee: Kellemes Ünnepeket Kívánok Mindenkinek én is

2020. dec. 25. Francis J. Wright: Kellemes Ünnepeket Kívánok Cironia Népének és Politikusainak!

2020. dec. 10. Cliff Bedroom: Szia, rendben azt akkor megvárom. Es aktivan visszatérek.

2020. dec. 07. George Lee: Szia, most lesz egy nagy változás, vagyis sok változás, Facebookon lehet rajta olvasni

2020. dec. 05. Cliff Bedroom: Sziasztok udv mindenkinek. Hogy megy a játék, vannak változások?

2020. nov. 23. Alexander Smith: Augusto Prescott kampány megkezdéséről szóló cikk a Weekly Walker-ben jelenik meg! (elfelejtettem odaírni)

2020. nov. 16. George Lee: sziasztok, a tegnapi események holnap délután jelennek meg!

2020. nov. 08. George Lee: Platformok a választások során a VÁLASZTÁSOK 1960 - INFORMÁCIÓK, PONTOK, RANDOM ESEMÉNYEK között!

2020. nov. 07. George Lee: Szia, Kommunista Párt hivatalosan nem működik, írj privátban, és segítek

2020. nov. 07. Andrew Strezhinyin: Látom van Ciron Kommunista Párt is ahhoz lehet csatlakozni valahol?

2020. nov. 07. Andrew Strezhinyin: Annyi nagyjából megvan, hogy Usa politikai pártok vannak a játékban is, csak más néven

2020. nov. 07. Andrew Strezhinyin: Mit kellene csinálnom ebben a játékban?

2020. nov. 07. Andrew Strezhinyin: Sziasztok

2020. nov. 06. George Lee: Sziasztok, ma délután az eddig bejelentett jelöltek megkapják a személyiségpontjaikat, itt fogok jelentkezni.

2020. okt. 22. George Lee: VÁLTOZOTT A MENETREND!

2020. okt. 22. Matthiash Smidth: Köszönöm a válaszokat.

2020. okt. 21. George Lee: Szia ez nagyjából azért van, mert a többség a karakterét a képviselő/szenátor vonalon építi

2020. okt. 21. Alexander Smith: Alteregók tekintetében ha jól tudom nincs megkötés, hogy mennyi lehet. De a lényeg, hogy kevés ne legyen de túl sok sem!

2020. okt. 21. Alexander Smith: Mivel nem vagyunk sokan aktív játékosok, ezért kézenfekvőbb dolog a különböző pozíciókba az alteregóinkat helyezni.

2020. okt. 21. Alexander Smith: Szia! Újságot nem tudsz alakítani. Max. ha írsz az Adminnak és ő engedélyt ad rá. De pl. mi az újságíró alteregóinkkal szoktunk írni cikkeket a nagyon újságokba, mint pl. a National Observer.

2020. okt. 21. Matthiash Smidth: Hogy hogy szinte csak alteregók vannak a kormányban?

2020. okt. 21. Matthiash Smidth: Helló, új vagyok, örülök, hogy megtaláltam az oldalt, izginek tűnik. Újságot hogy kell alakítani?

2020. aug. 05. George Lee: körzetek feltöltve!

2020. aug. 04. George Lee: egy napot kérek még a körzetekhez

2020. aug. 04. George Lee: Sziasztok, a szabályzatban megtaláljátok az új választókerületeket, ott van az Elektori Kollégium is, tanulmányozzátok

2020. júl. 18. Andrew Trump: Jojo

2020. júl. 16. George Lee: mivel ez folyó szavazás, a következőnél már tudsz majd. Sajnos elsiklottam a rendelet felett, a lónak is négy lába van ugyebár

2020. júl. 16. Andrew Trump: William Rochefortnak nem kéne tudnia már szavaznia? Csak mert meg mindig csak Trumppal tudok szavaznia a Szenátusban

2020. jún. 07. Albert Lee: Üdv a sötét oldalon!

2020. jún. 06. William Price : És ha szeretnétek ,,mi van a táskámban?" videót, akkor lájkoljatok

2020. jún. 06. George Lee: és új pártban

2020. jún. 06. William Price : Nick vagyok, ha valaki nem ismerne majd fel

2020. jún. 06. Nick House: Sziasztok, úgy fest visszatérek, épp az új karakteremen dolgozok. Egyelőre apró lépésként erre az egy karakterre szeretnék elsősorban koncentrálni, aztán meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok.

2020. jún. 05. George Lee: lesz pár xD

2020. jún. 05. Albert Lee: Ha valaki tenne fel újságírói kérdéseket az elnöknek a sajtótájékoztatón, jövő vasárnapig (júni 14) küldje el nekem pm-ben

2020. jún. 03. George Lee: szia, persze Küldtem üzenetet

2020. jún. 03. Marco Francis: Sziasztok! Ma találtam rá az oldalra, nagyon új vagyok egy kis segítséget kérhetek?

2020. máj. 30. George Lee: új szabályok, új megyék, új elnök

2020. máj. 30. Andrew Trump: Zajlanak a nagyváltozások

2020. máj. 30. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2020. máj. 18. George Lee: még ma érkeznek az új szabályok és lehetőségek

2020. máj. 17. Albert Lee: Az enyémet is, köszönjük

2020. máj. 17. Andrew Trump: Az én tetszésemet is elnyerték az új módosítások

2020. máj. 17. Alexander Smith: Akkor már értem, hogy miért változott meg a betűtípus. Mindenesetre jól sikerült minden módosítás! Gratula!

2020. máj. 15. George Lee: Sziasztok, lassan közlésre kerül pár változtatás, könnyítés, amely mindenképp segít a játéknak.

2020. ápr. 26. Harvey Dent: Elnézést a késésért, most jutottam el ide, hogy írjak

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v1.4 © 2016-2021 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató