Kedves Barátaim, Oakland megye lakosai, Cironia népe!
Első soron bemutatkoznék, mivel még nem ismerjük egymást. Patrick Rafter a nevem. Jelenlegi pozíciómban pedig Walker megye IV. választókerületének a képviselője vagyok. Munkásságomhoz szoktam tenni, hogy harcoltam a második világháború európai színterén. Túléltem a D-napot és a Market Garden hadműveletet. Szolgálati teljesítményem miatt a háború után a Ciron Hadsereg vezérezredessé léptetett elő. 1946-ban beléptem a Progresszív Pártba, hogy Önökért küzdjek, hogy Önöknek jobb jövője legyen! Amit elmondok itt Önöknek, hogy mit akarok megvalósítani, azt meg is fogom valósítani, de szükségem van a Maguk segítségére! Igen, a Magukéra! Ugyanis együtt! Közös erővel fogjuk felépíteni mindazt, amit most elmondok! És ha sikerül, az csakis az Önök érdeme! Itt már nagy a tét: az Önök jóléte és a President Palace! Ha az Önök segítségével Cironia elnöke leszek, mindent elfogok követni azért, hogy a mostani életszínvonalt fellendítsem! Maguk verítékkel dolgoznak, azért, hogy megkeressék a megérdemelt fizetségüket. Ezért is fogom a béreket megemelni, és a személyi jövedelemadót pedig lecsökkenteni! Gyermekeink jövője is nagyon fontos! Még 1948-ban ellátogattam egy iskolába, megdöbbentett, amit ott láttam. A tanulók táskája tele volt nehéz könyvekkel! Megnéztem az órarendet, elborzasztott! Egy hatodikos gyermeknek a héten háromszor nyolc! Ismétlem, nyolc órája van! Ez felháborító! Ezért lesz a célom az, hogy egy tanítási nap maximum hat! Ismétlem, egy nagy maximum hat órája legyen minden tanulónak! És ez vonatkozik az általános iskolákra, a szakiskolákra, a szakközépiskolákra, a gimnáziumokra! Sőt, e dolgot megpróbálom kiterjeszteni majd a felsőoktatásra is! Mint tudják, 1946-tól 1948-ig úton voltam. Ezt csakis az Önök érdekében és Cironia érdekében tettem! Nagyon fontos, hogy Cironiának legyenek szövetségesei! Nem csak az Egyesült Államok létezik! Ott van Európában az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, a Német Szövetségi Köztársaság meg még több ország. Ott van Ausztrália, Kanada, Mexikó, Kolumbia, Brazília, Argentína, és még sorolhatnék vagy több mint ötven államot. Szükségünk van gazdasági és politikai kapcsolatokra, hogy megerősödjünk. Ugyanis így tudjuk lefektetni azt, hogy mi is nagyhatalommá váljunk! Szükségünk van arra, hogy ne csak az Egyesült Államokból, hanem más országokból is jöjjön behozatal, illetve, hogy mi is vigyünk, vagyis exportáljunk másik országokba! Ezáltal újabb és újabb technológiákat ismerhetünk meg, amelyek sokfajta tudománynak a fejlődését fogja hozni! Erős gazdaságra is szükségünk van! Hogy nagyhatalommá váljunk, szükségünk van egy rugalmas gazdaságra, ami akár fenn tud maradni a 2000-es évekig! Szükségünk van továbbá ütőképes és jól felszerelt hadseregre! Ez elengedhetetlen dolog, hogy egy esetleges külföldi támadás esetén megtudjuk védeni állampolgárainkat és hazánkat! A rendőrség is fontos dolog, hiszen kik védenék meg az állampolgárokat a köztörvényes bűnözőktől, vagy az egyéb bűntettektől?! Amit most itt felsoroltam, azt mind véghez akarom vinni az elnökségem alatt. De, ehhez szükség van Önökre! Azt szeretném, hogy együtt építsük fel az országot!
Ha azt szeretnék, hogy erős, demokratikus, fejlett ország legyünk, akkor kérem, hogy szavazzanak rám! Szavazzanak a demokráciára! Béke, biztonság és jólét Cironiának! Köszönöm, hogy eljöttek! Isten áldja Magukat! Isten áldja Cironiát!
Dia de Miami