Szervezet közlemény

   Megyei és városi újságok hírei közleménye

Patrick Rafter Rentonban kampányolt

Kiadta: Alexander Smith
Kiadva: 1949. október 06., csütörtök

Kedves Barátaim, Monroe megye lakosai, Cironia népe!

A nevem Patrick Rafter! A jelenlegi pozícióm Walker megye IV. választókerületének a képviselője. Szolgáltam a második világháborúban. Túléltem a D-nap, s Market Garden szörnyűségeit. A háború után vezérezredesi rangot kaptam, majd 1946-ban csatlakoztam a Progresszív Párthoz. Kitartó munkám meghozta a gyümölcsét: második ciklusomat töltöm a képviselőházban. Walker megyében már tudják, hogy egyedüli célom az, hogy az emberek jólétben éljenek! A tét már nagy: az Önök jóléte és a President Palace! Ha az Önök segítségével Cironia elnöke leszek, mindent elfogok követni azért, hogy a mostani életszínvonalt fellendítsem! Maguk verítékkel dolgoznak, azért, hogy megkeressék a megérdemelt fizetségüket. Ezért is fogom a béreket megemelni, és a személyi jövedelemadót pedig lecsökkenteni! Gyermekeink jövője is nagyon fontos! Még 1948-ban ellátogattam egy iskolába, megdöbbentett, amit ott láttam. A tanulók táskája tele volt nehéz könyvekkel! Megnéztem az órarendet, elborzasztott! Egy hatodikos gyermeknek a héten háromszor nyolc! Ismétlem, nyolc órája van! Ez felháborító! Ezért lesz a célom az, hogy egy tanítási nap maximum hat! Ismétlem, egy nagy maximum hat órája legyen minden tanulónak! És ez vonatkozik az általános iskolákra, a szakiskolákra, a szakközépiskolákra, a gimnáziumokra! Sőt, e dolgot megpróbálom kiterjeszteni majd a felsőoktatásra is! Mint tudják, 1946-tól 1948-ig úton voltam. Ezt csakis az Önök érdekében és Cironia érdekében tettem! Nagyon fontos, hogy Cironiának legyenek szövetségesei! Nem csak az Egyesült Államok létezik! Ott van Európában az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, a Német Szövetségi Köztársaság meg még több ország. Ott van Ausztrália, Kanada, Mexikó, Kolumbia, Brazília, Argentína, és még sorolhatnék vagy több mint ötven államot. Szükségünk van gazdasági és politikai kapcsolatokra, hogy megerősödjünk. Ugyanis így tudjuk lefektetni azt, hogy mi is nagyhatalommá váljunk! Szükségünk van arra, hogy ne csak az Egyesült Államokból, hanem más országokból is jöjjön behozatal, illetve, hogy mi is vigyünk, vagyis exportáljunk másik országokba! Ezáltal újabb és újabb technológiákat ismerhetünk meg, amelyek sokfajta tudománynak a fejlődését fogja hozni! Erős gazdaságra is szükségünk van! Hogy nagyhatalommá váljunk, szükségünk van egy rugalmas gazdaságra, ami akár fenn tud maradni a 2000-es évekig! Szükségünk van továbbá ütőképes és jól felszerelt hadseregre! Ez elengedhetetlen dolog, hogy egy esetleges külföldi támadás esetén megtudjuk védeni állampolgárainkat és hazánkat! A rendőrség is fontos dolog, hiszen kik védenék meg az állampolgárokat a köztörvényes bűnözőktől, vagy az egyéb bűntettektől?! Amit most itt felsoroltam, azt mind véghez akarom vinni az elnökségem alatt. De, ehhez szükség van Önökre! Azt szeretném, hogy együtt építsük fel az országot!

Ha azt szeretnék, hogy erős, demokratikus, fejlett ország legyünk, akkor kérem, hogy szavazzanak rám! Szavazzanak a demokráciára! Béke, biztonság és jólét Cironiának! Köszönöm, hogy eljöttek! Isten áldja Magukat! Isten áldja Cironiát!

Monroe Now

0 0
 
vissza

   Üzenőfal

2024. júl. 24. George Lee: most már igen

2024. ápr. 14. Dominick Stannard: Van még itt valaki?

2023. nov. 11. Peter Bedroom: Peti? Lesz meg ebbol valami?

2023. máj. 17. Laura Grey: Sziasztok ! Na mi újság a játékkal? Még mindig fejesztés alatt van? vagy halott lett az egész project

2023. márc. 05. Peter Bedroom: na lesz valami a jatekbol? kicsit mar sokallom a fejlesztesi idötennyi ido alatt megcsinalom a nasa honlapjat bakker

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok uj ember vagyok miniszter elnöki pózícíóra pályázom szavazattok rám majd

2023. jan. 28. George Lee: sziasztok, ma menni fog egy köremail!

2023. jan. 23. Benedict Decker: Hello

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. nov. 19. Peter Bedroom: Remélem a a játékidöt is jol átfogjátok gondolni sokkal legenyesebb attol hogy mikor kezdödik a játék

2022. nov. 13. George Lee: Sziasztok, most már elkezdünk dolgozni a változásokon, a sztorin, fogunk jelentkezni

2022. nov. 10. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2022. okt. 10. Peter Bedroom: Szia eltelt 2 honap kb van már valami elorelepes?

2022. aug. 14. George Lee: köszi

2022. aug. 14. Peter Bedroom: Rendben ram szamithatsz a kezdesnel sot ha barmiben segithetek menet kozben szolj.

2022. aug. 14. George Lee: Sziasztok, már dolgozok a játék átdolgozásán, egy olyan formában, amit hasonló szimulációban lehet folytatni, de sokkal történetközpontúbb, és döntéscentrikus lesz, új térben

2022. aug. 09. Dr. Terence Rothman: Varhato valami a jatekkal kapcsolatban? vagy vegleg mondjunk le rola?

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Ne csak lapítsatok, ha idejön a Führer

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Mondjátok el

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Hol találom az önéletrajzomat

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 24. Peter Bedroom: Sziasztok lesz valami? vagy felejtsuk el Cironiat?

2022. márc. 12. George Lee: Sziasztok, sajnos egy munka miatt április elejére csúszik sok minden, viszont közben alakítunk át pár dolgot, ami jobbá teszi az élményt, nem felejtettük el Cironiát

2022. febr. 15. Fernand Geber: Nincs valami nagy nyüzsgés

2021. dec. 24. George Lee: még nagyobb elánnal most már nekem is kevesebb munkám lesz

2021. dec. 19. George Lee: sziasztok, úgy gondolom, hogy az ünnepek után már lehet indulni, ha vagyunk legalább öten-hatan

2021. dec. 14. Peter Bedroom: Peti, fórum!

2021. dec. 06. Alexander Smith: Jelenleg stagnálás.

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 04. Alexander Smith: Közeledik a vizsgaidőszak

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. aug. 15. Peter Bedroom: Fórum otletek, javaslatok....

2021. jún. 10. George Lee: ma 20 órától szenátusi szavazások következnek!

2021. jún. 03. George Lee: már nem

2021. jún. 03. Robert O'Connor: Rendben, meg épp nézem még mindig Május van Cironiában ? :O

2021. jún. 03. George Lee: CONGRESSIONAL RECORD cikk, benne a mai szavazásra kerülő javaslatok tartalmi kivonatával.

2021. jún. 03. George Lee: Módosító javaslatok összefoglalója délután olvasható lesz.

2021. jún. 03. George Lee: Szavazni

2021. jún. 03. George Lee: Sziasztok, ma 20 órától kezdődnek a szavazások a Szenátusban. Mindenki egyenként tud majd

2021. máj. 31. Danny Sanchez JR.: Elnézést a triplikált közleményért, már Petinek is jeleztem hogy huncutkodik a netem, mert Telekom hálózatépítést végez nálunk

2021. máj. 10. George Lee: 20:45-től lehet felszólalni a szenátusban,egészen egyig kivételt képez, ha valaki a kisebbségi vagy a többségi vezetőt képviseli, akkor a reggeli ügyek alatt is szabad

2021. máj. 09. Peter Bedroom: tulbuzgó voltam

2021. máj. 09. George Lee: Szia, még nem is került napirendre illetve a holnapi nap folyamán tudsz majd hozzászólni

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v2.0b © 2016-2024 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató