Mark Sheel nem engedélyezte, hogy házkutatást tartsanak Tom Kane hivatalában és lakásán
Kiadta:
George P. Taylor
Kiadva: 1949. július 28., csütörtök
Mark Sheel megyei főbíró visszautasította Kevin Ryan jeffersoni ügyész házkutatási kérését, aki Tom Kane kormányzó (R-De.) hivatalában és lakásán akart kutatni feltételezhető bizonyítékok után, mindezt azután, hogy kiderült, a Harrash, amely szintén érintett a Thortongate-ben, iratokat semmisített meg. Sheel bíró ugyanakkor visszautasította a vizsgálatot, arra hivatkozva, hogy az ügyész nem tudott elég bizonyítékot hozni arra, hogy a Thortongate-tel kapcsolatos iratokat semmisítettek volna meg, de arra sem, hogy Tom Kane érintett lenne-e az ügyben.
A két éve folyó nyomozás ugyanakkor komoly teher a helyi Reform Pártnak, kifejezetten Kane kormányzónak, akinek a politikai karrierje múlhat azon, hogy a kijelölt ügyész javasolni fogja-e a vádelemelést ellene. Jogászok szerint, ha az ügyész javaslata alapján a denfieldi ügyész vádat emel, akkor még a kormányzói posztjáról is le kell mondania. Tom Kane két éve, a botrány kirobbanása óta, nem tartott sajtótájékoztatót.
/Warwick Times/
0 0
vissza