Nelson kihívja a hivatalban lévő kormányzót
Kiadta:
Nathen Bartek
Kiadva: 1959. február 28., szombat
//Sedgefield// Balthazar Nelson, egykori tűzoltóparancsnok, aki az ősszel vesztette el egy cikluson keresztül őrzött mandátumát, bejelentette, készen áll arra, hogy a jelenlegi kormányzó helyét átvegye. "A legutóbbi képviselő választáson elszenvedett vereség azt az üzenetet tartalmazta, hogy talán az emebrek mással képzelik el a kerületi képviseletüket, amit én tiszteletben tartok. Ez nem jelenti azt, hogy nem térek vissza már soha a kongresszusba. Büszke vagyok az ott asztalra tett munkámra, néhány javaslatra a nevem is felkerülhetett. Bebizonyítottam, hogy nem egy megélhetési politikus vagyok, valóban polgártársaimon akartam és akarok segíteni. Ahol pedig egy ajtó bezárul, ott kinyílik egy másik. Ha kell, akkor a tűzoltó fejszémmel fogom szélesre tárni. A jelenlegi megyei vezetés szeret szerepelni, de kevés tényleges eredményt tud felmutatni. Ezen fogunk változtatni."
Nelson elmondta, torkig van azzal, hogy egyesek mint valami felségjelzést vagy nemzeti zászlót, lobogtatják politikai hovatartozásukat. "Manapság mást se hallok, csak a szociális konzervatív blokk hőzöngésését, élükön a kormányzóval. Amikor pedig igazán hazafinak kellett volna lenniük, elárulták a pártot, a párt elnökjelöltjét és a szavazóbázisunkat. Véget vetek ennek az eszement hadjáratnak és felszámolom a párton belüli megosztottságot Madisonban. Ugyanakkor nem zárom be ajtómat a baloldali hivatalnokok előtt sem. Teljes egységben és egyetértésben akarom ezt a megyét vezetni."
Zárásképpen elmondta, ha megválasztják, nem "játékpénzt" fognak megspórolni csak. "A regnáló vezetés büszke a minimalista eredményekre. Én azt mondom, merjünk nagyot álmodni és használjuk ki a bennünk lévő potenciált. Ha végre ebben a megyében valóban mindenki azt csinálja, amihez ért, akkor sokkal grandiózusabb eredményeket is elérhetünk, kezdve a megyei tartalékképzés terén. Először összegyűjtjük a pénzt, utána pedig okosan, az emberek véleményét is kikérve elköltjük azt ott, ahol a legnagyobb szükség van rá és ahol a legnagyobb hazsnot hajtja majd a megyének és polgárainak. Ez az én vezetési koncepcióm."
//Sedgefield Today//
0 0
vissza