Eagle megyének megvan az új költségvetése
Kiadta:
George Lee
Kiadva: 1958. november 28., péntek
Max Alderholt town hall fórumot tartott Bedford városában, ahol jelezte: a tanácsosok támogatják a költségvetési kérését. „Ezzel új időszak kezdődik megyénk történetében, Eagle újra magasan fog szárnyalni.” Az idén beiktatott megyei vezető szerint a korábbi reformer vezetés is hibás azért, amiért Eagle nem úgy fejlődött, ahogy kellett volna. „Nem történt meg az az áttörés, amely más megyében igen, mi a Tanácsban hiába próbáltunk változást kicsikarni, ha a Kormányzói Hivatal erre nem volt vevő. Ma más a helyzet, tőlünk indul a változás.”
Alderholt szerint, ha idén sikerül jelentős összegeket megtakarítani, akkor gazdaságélénkítésbe is fog forrásokat juttatni a kormányzó, ez a jövő év közepéig kiderülhet. „Nem fogjuk eddig húzni a költségvetés kidolgozását, jövő tavasszal már hozzá is látunk ehhez.”
/Wilson Press/
0 0
vissza