Szervezet közlemény

   Kormány közleménye

George Taylor kinevezte az új minisztereket, és bejelentette, ki az, aki a belügyminisztert váltja

Kiadta: George Lee
Kiadva: 1949. április 22., péntek

Az ország nagy átalakulás előtt van, és ez az átalakulás csak akkor valósulhat meg, ha sikerül Taylor elnöknek újabb négy évre berendezkednie – és ehhez egy cikluson átívelő csapatra van szüksége.

Megértve a közhangulatot és a ciron középosztály kritikáját, George Taylor több minisztériumot hozott létre, amelynek célja, hogy szakemberek szakminisztériumok élén érjék el a polgárokat, és megoldják a mindennapokban felmerülő problémákat. Ezért szükség volt új emberek beemelésére, akik a ciron vidéken járva nap mint nap hallják a választók véleményét és kérését.

A Belügyminisztérium élére Julian Bash került, aki két éven át a Képviselőházban a nemzetbiztonsági ügyek kiemelt szakembere lett, képes lesz arra, hogy együttműködve a kormány többi tagjával és az elnökkel képes lesz a feladatait ellátni: egyeztetni a megyék és a kormány között; felügyelni és ellenőrizni a nemzeti kincsek kiaknázását és a nemzeti parkok irányítását; határok védelme; nemzetbiztonság. Bash miniszter feladata az ország biztonságának a fenntartása lesz.

Tim Goodman 1946-ban választották meg Denfield szenátorának, és ebbéli minőségében nagy tapasztalatot szerzett a ciron politikai életben. Mégis, ezt a fontos minisztériumot azért kaphatta meg, mert két éve a Szenátus Befektetési, Lakhatási és Települési Ügyek Bizottságában, illetve az Egészségügyi, Oktatási Munka- és Nyugdíjügyi Bizottságának a tagja, ahol behatóan tanulmányozta a ciron társadalom szociális helyzetet. Ez a nagyfokú tapasztalat és korrekt személyisége, amely konstruktivizmussal párosul, a legalkalmasabbá teszi, hogy szociális és társadalmi reformot dolgozzon ki. George Taylor hídszerepet szán neki az adminisztráció és a cironok milliói között, hogy egy többgenerációs nyugdíjbiztosítói reformot dolgozzon ki, és megállapodás szülessen a már nyugdíjasokkal is.

Tim Wilson már másfél évtizede tanárként dolgozik, Belfortban. Igazi konzervatív, aki támogatja George Taylor oktatási programját, és most az elnök a segítségét kérte. Wilson miniszter is fontos és elengedhetetlen lépésnek tartja, hogy az kormányzat ne vonuljon ki az oktatásból, segítséget nyújtson azoknak a jó képességű gyermekeknek, akik hazánknak lendületet hozhatnak évek múltán.

George Taylor már az 1946-os kampányban különösen nagy figyelmet fordított a veteránok helyzetének a javítására, és ennek a nagyon fontos társadalmi csoportnak a tiszteletére. Éppen ezért most úgy érzi, hogy komoly feladat, hogy a hátralévő időszakban kiemelt szerepet szánjon a veteránoknak. Éppen ezért Alfred Mountaint, aki Mason Warding szárnysegédje volt a második világháborúban, a leghitelesebb konzervatív személyiség a veteránügyi miniszteri posztra.

Ezzel az új kormánnyal George Taylor elnök nemcsak a választások megnyerésére fog felkészülni, hanem az új évezred új kormányzását fogja elhozni.

Chuck Dayton
elnöki szóvivő

0 0
 
vissza

   Üzenőfal

2024. júl. 24. George Lee: most már igen

2024. ápr. 14. Dominick Stannard: Van még itt valaki?

2023. nov. 11. Peter Bedroom: Peti? Lesz meg ebbol valami?

2023. máj. 17. Laura Grey: Sziasztok ! Na mi újság a játékkal? Még mindig fejesztés alatt van? vagy halott lett az egész project

2023. márc. 05. Peter Bedroom: na lesz valami a jatekbol? kicsit mar sokallom a fejlesztesi idötennyi ido alatt megcsinalom a nasa honlapjat bakker

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok uj ember vagyok miniszter elnöki pózícíóra pályázom szavazattok rám majd

2023. jan. 28. George Lee: sziasztok, ma menni fog egy köremail!

2023. jan. 23. Benedict Decker: Hello

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. nov. 19. Peter Bedroom: Remélem a a játékidöt is jol átfogjátok gondolni sokkal legenyesebb attol hogy mikor kezdödik a játék

2022. nov. 13. George Lee: Sziasztok, most már elkezdünk dolgozni a változásokon, a sztorin, fogunk jelentkezni

2022. nov. 10. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2022. okt. 10. Peter Bedroom: Szia eltelt 2 honap kb van már valami elorelepes?

2022. aug. 14. George Lee: köszi

2022. aug. 14. Peter Bedroom: Rendben ram szamithatsz a kezdesnel sot ha barmiben segithetek menet kozben szolj.

2022. aug. 14. George Lee: Sziasztok, már dolgozok a játék átdolgozásán, egy olyan formában, amit hasonló szimulációban lehet folytatni, de sokkal történetközpontúbb, és döntéscentrikus lesz, új térben

2022. aug. 09. Dr. Terence Rothman: Varhato valami a jatekkal kapcsolatban? vagy vegleg mondjunk le rola?

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Ne csak lapítsatok, ha idejön a Führer

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Mondjátok el

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Hol találom az önéletrajzomat

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 24. Peter Bedroom: Sziasztok lesz valami? vagy felejtsuk el Cironiat?

2022. márc. 12. George Lee: Sziasztok, sajnos egy munka miatt április elejére csúszik sok minden, viszont közben alakítunk át pár dolgot, ami jobbá teszi az élményt, nem felejtettük el Cironiát

2022. febr. 15. Fernand Geber: Nincs valami nagy nyüzsgés

2021. dec. 24. George Lee: még nagyobb elánnal most már nekem is kevesebb munkám lesz

2021. dec. 19. George Lee: sziasztok, úgy gondolom, hogy az ünnepek után már lehet indulni, ha vagyunk legalább öten-hatan

2021. dec. 14. Peter Bedroom: Peti, fórum!

2021. dec. 06. Alexander Smith: Jelenleg stagnálás.

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 04. Alexander Smith: Közeledik a vizsgaidőszak

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. aug. 15. Peter Bedroom: Fórum otletek, javaslatok....

2021. jún. 10. George Lee: ma 20 órától szenátusi szavazások következnek!

2021. jún. 03. George Lee: már nem

2021. jún. 03. Robert O'Connor: Rendben, meg épp nézem még mindig Május van Cironiában ? :O

2021. jún. 03. George Lee: CONGRESSIONAL RECORD cikk, benne a mai szavazásra kerülő javaslatok tartalmi kivonatával.

2021. jún. 03. George Lee: Módosító javaslatok összefoglalója délután olvasható lesz.

2021. jún. 03. George Lee: Szavazni

2021. jún. 03. George Lee: Sziasztok, ma 20 órától kezdődnek a szavazások a Szenátusban. Mindenki egyenként tud majd

2021. máj. 31. Danny Sanchez JR.: Elnézést a triplikált közleményért, már Petinek is jeleztem hogy huncutkodik a netem, mert Telekom hálózatépítést végez nálunk

2021. máj. 10. George Lee: 20:45-től lehet felszólalni a szenátusban,egészen egyig kivételt képez, ha valaki a kisebbségi vagy a többségi vezetőt képviseli, akkor a reggeli ügyek alatt is szabad

2021. máj. 09. Peter Bedroom: tulbuzgó voltam

2021. máj. 09. George Lee: Szia, még nem is került napirendre illetve a holnapi nap folyamán tudsz majd hozzászólni

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v2.0b © 2016-2024 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató