Rob Oldman René Westet támogatja
Kiadta:
George Lee
Kiadva: 1958. szeptember 19., péntek
DOVER – Rob Oldman adománygyűjtéssel folytatta kampányát a körzetében, annak legnagyobb városában, Doverben tartott adománygyűjtő estet, ahova 120$ volt a belépő. A sajtó elől elzárt rendezvény után tartott sajtótájékoztatón a kormányzójelölt közölte, hogy támogatja René West reformer elnökjelöltet. „West kormányzóban megvan az eltökéltség, az erő és a tapasztalat, hogy sikerre vezesse az országot és a Nemzetet. Ennek jegyében mindent megteszek, hogy jövőre ő legyen Cironia következő elnöke.”
Szerinte West még „ellátogat a megyénkbe, hiszen neki a legkisebb megye is ugyanolyan fontos, mint bármelyik nagy, hiszen tudja, a végén mi dönthetjük el, ki győzzön.” Közölte, hogy hamarosan részt vesz a Reform Párt Kormányzói Kampánybizottságának ridgefieldi gyűjtésén, amelyet neki szerveznek, és a megyében közösen fog kampányolni Mike Jezza (R-Belf.) képviselővel korábbi elnökjelölttel, aki magabiztosan győzedelmeskedett itt René West és Andrew Trump felett az idei előválasztáson.
/Burkhillan Chronicle/
0 0
vissza