John Myne progresszív garfieldi szenátorjelölt Edward Gloverrel közösen vett részt pártja megyei kampányzáró rendezvényén, Columbiában. Beszédét a több mint kétezres tömeg hatalmas tapsviharral fogadta, s az eseményt a rádió is közvetítette.
„Kedves Barátaim! Polgártársaim! Progresszív Szavazók és Függetlenek! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Példátlan aktivitású kampányt produkált idén a garfieldi Progresszív Párt, ezért minden segítőnknek, aktivistánknak, és persze jelöltjeinknek is hatalmas köszönet jár. Nem utolsó sorban pedig Önöknek, választóinknak szeretnék előre köszönetet mondani, hiszen Önök nélkül a jelenlegi semmittevő szenátor marad hivatalában. Én azt mondom, hogy tekintsünk optimistán a jövőbe, ezen a választáson nem veszíthetünk! Még ha reformpárti ellenfelem is kapja a több szavazatot – aminek lássuk be, igen csekély esélye van –, akkor is mienk az erkölcsi győzelem, hiszen mindent beleadtunk.
Gyakran megkapom azt a kritikát, hogy túl sokat foglalkozom politikai ellenfeleimmel. Akik így gondolják, azok szerintem tévednek! Ed Glover kormányzójelölt úr a tanúm rá, engem csak Önök, csak a garfieldi polgárok érdekelnek, most hirtelen eszembe sem jut a másik jelölt neve. Azért ez is mutatja, hogy mennyire „jól” végezte dolgát. Egy szenátornak az a dolga, hogy mindenekelőtt a választóit és megyéje érdekeit képviselje, s lehetőleg kikérje választói véleményét különféle politikai ügyekről. Előre szeretném tisztázni, hogy amikor itthon tartózkodom, akkor irodám mindig nyitva áll a tisztességes garfieldi polgárok elől és levélben is várom javaslataikat, illetve véleményeiket politikámról és a Progresszív Párt politikájáról.
Van egy nagyon fontos dolog még, amiről beszélni szeretnék, sőt, kell is beszélnem, ez pedig nem más, mint a korrupció. A félidős választások után véleményem szerint az egyik legfontosabb feladata a Szenátusnak a korrupciós ügyek felderítése és a korrupció felszámolása lesz. Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mégis mit tehet ebben egy ellenzéki szenátor. Talán meglepő, de nagyon is sokat. Elsősorban azt, hogy rávilágítunk a gyanús ügyekre és a sajtó nyilvánosságát felhasználva kényszerítjük a kormányt a lépésre. Eddig sajnos inkább negatív tapasztalataink vannak, elég csak ha a Mr. Wright alelnökkel kapcsolatos botrányra gondolunk. Azért különös, hogy az alelnököt azóta egyszer sem láttuk a nyilvánosság előtt. Véleményem szerint ez mindent el is mond a Taylor-kormányról…
Sokan vagyunk, akik nem ilyen világban akarunk élni. A politikának nem kell feltétlenül a botrányokról és a csalásokról szólnia. Lehet ezt másképp is csinálni, ez az én küldetésem. Ha most megválasztanak, akkor négy év múlva is őszintén, tiszta szívvel nézhetek az Önök szemébe. Ezt nem kell elhinni, úgyis megtapasztalhatják maguk is. A személyeskedő, sárdobáló hangnemben nem hiszek, a higgadt, szakmai politizálás híve vagyok. Ettől függetlenül, ha kell, keményen el fogom mondani a véleményemet! Teljesen fölöslegesen nem szükséges visszafognia magát az embernek, főleg ha Garfield megyét közvetlenül is érintő kérdésről van szó.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nincs más hátra, mint leadni a szavazatukat arra a jelöltre, aki a legszimpatikusabb az Önök számára. Minden garfieldi polgárt arra bíztatok, hogy vegyen részt a választásokon, attól függetlenül, hogy egyetért-e velem. A demokrácia alapkövét Önök képezik, s ha úgy döntenek, hogy nekem szavaznak bizalmat, én tisztelettel és szívből köszönöm. Ennyi lett volna igazándiból a mondanivalóm, köszönöm hogy meghallgattak. Hajrá Cironia! Hajrá Garfield megye!"