Fuller: "A cinizmus nem való a Kongresszusba, a Házelnök szégyent hozott a pozíciójára."
Kiadta:
Nathen Bartek
Kiadva: 1958. szeptember 11., csütörtök
//Sarasota// Layla Fuller megyei tanácsos a megye ötödik választókerületében próbál érvényesülni. Az elővárosi Sarasotaban tartotta első lakossági fórumát, ahol mérsékelt politikára intette mind a lakosságot, mint a törvényhozókat. „Cironia jelen helyzetében nem engedhet meg szélsőséges politizálást. Nem lenghetünk ki erősen jobbra, de balra sem. Megfontoltan, a költségek és bevételek pontos ismerete mellett kell politizálnunk, a széthúzást pedig nem lehet erősíteni, kétpárti összefogás kell.” Szerinte a szegregáció nem lehet egy ország érdeke, nem lehet társadalmat a társadalomban fenntartani, mert az előbb utóbb robbanáshoz vezet.
A zsidó vallású Fuller elhatárolódott McDornish Házelnök korábbi szavaitól és paródiába illő javaslatától egyaránt. „Ha valaki a kereszténységet egy lapon említi a nácizmussal és fasizmussal, az az illető szegénységi bizonyítványt állít ki magáról. Az én családomat a nácik üldözték el a hazájukból és nem Vatikán emberei. Ha a Házelnök cinikus politikát kíván folytatni és viccet akar űzni a szélsőségekből, akkor nem méltó arra, hogy az emberek az ő és hozzá hasonló politikusokat támogassák.”
Fuller végül állást foglalt a szabályozott és szabad piac kérdésében is. „Egyértelműen a szabad verseny az ami képes a gazdaságot a helyes irányba terelni, ezt kell nekünk is preferálni.”
//Sarasota Noticias//
0 0
vissza