Rivera: "Nemet mondok a mezőgazdasági vámrendszerre-"
Kiadta:
Nathen Bartek
Kiadva: 1958. szeptember 11., csütörtök
//Otwell// Cara Rivera a megüresedett nyolcadik választókerület képviselői posztjáért száll ringbe, mint eddig ismeretlen jelölt, ugyanakkor a helyi pártvezetés teljes mellszélességgel támogatta őt már az előválasztások során is. A fiatal nő Otwell városában tartott lakossági fórumot, ahol elmondta, a „mezőgazdasági fejlesztések a jövőben sem stagnálhatnak. Lépést kell tartani a világgal és a termelékenységet is fokozni kell. Az államnak pedig az előirányzatokban is garanciát kell erre vállalni.”
Mint mondta, nem fogja támogatni a vámrendszer bevezetését, ha azt erőszakosan a mezőgazdasági termékekre is ki akarják vetni. „Az osborne-i termelők érdekeivel ez nem összeegyeztethető, meglep, hogy Harvey Dent ezt nem tudja, amikor helyi származású…”
Utoljára arról beszélt, szerinte nem lehet mindent fenekestül felfordítani az országban, legyen az társadalmi berendezkedés, kormányzat vagy gazdaság. „A szegregáció kérdése nem a legfontosabb problémánk jelenleg, elég csak megnézni, hogy az utóbbi időben nem is igazán voltak atrocitások vagy balhék, amik erre vezethetőek vissza. A déli kérdés meg mindig adott, amíg Trump-féle gazemberek szítják a feszültséget. Én a gyakorlati problémákat venném kezelésbe, például a a társadalombiztosítás ügyét…”
//Osborne Morning Press//
0 0
vissza