Mr. Green Cartel újra Monroe megyében, ahol két városban is tartott beszédet
Kiadta:
Green Carter
Kiadva: 1946/2
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mr. Green Cartel mögött igen nehéz nap áll, mert újra Monroe megyében járt, ahol két városban is tartott beszédet.
Bellevue: A több mint 27 ezres városban szép számmal jöttek el a forumra. Többekközött orvosok, ápolok, akik kérdéseket is tettek föl az elnökjelöltnek. Az egészségügyben dolgozók hiányolják a korházak megfelelő ellátását. Több kötszerre és fertőtlenítőre lenne szükségük. Mr. Green Cartel megnyugtatott mindenkit, ha Ő lesz az elnök komoly lépéseket fog tenni az ügy érdekében.
Renton: A több mint 17 ezres városban szóbakerült az adó, illetve a mezőgazdaságot érintő kérdések. A résztvevők figyelmét nagyon felkeltette Mr. Green Cartel programjai. A forum után többen jelezték, hogy Őt tarják Cironia legalkalmasabb és legfelkészültebb elnökjelöltjének és biztosították Mr. Green Cartelt a támogatásukról.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Tisztelettel:
Joseph Cartel, kampányfőnök
0 0
vissza