Francis Underwood visszatért a politikába, miután mondhatni 2 évre visszavonult családjához és saját üzleti karrierjéhez az elnökválasztás után. Visszatérésének az oka több dologban is kereshető, de legfőképp annak, hogy nagyon sok helyi lakos kérte Underwoodot, mint szenátor képviselje az országos politikában a megyét legalább az elkövetkezendő kongresszusi ciklusban. Az, hogy Underwood visszatér e és indul majd a Progresszív Párt előválasztásán azt még nem lehet tudni.
Devon adott a tegnapi napon otthont Francis Underwood politikai visszatérésnek egyben egy több ezer főt megmozgató kampánygyűlésnek, melyen nem csak a progresszív szavazók vettek részt hanem nagyon sok független is. Jól látszódott az is, hogy a volt-elnökjelölt személye még mindig pozitív a szavazók számára és legalább Burkhill megyében abszolút nem egy bukott emberként tekintenek a szenátor jelöltre. A beszédét mondó Underwood magabiztosnak tűnt és határozottnak és újra egy energikus jelötlet láthattunk. Beszédjét alább közöljük:
"Burkhill megye lakói! Devon város polgárai!
Nagy öröm újra itt állni előttetek, 2 évvel az elnökválasztások után. Igen, sajnos kettő évvel ezelőtt elszenvedtünk, elszenvedtem egy vereséget, de az országért való küzdelmemet nem adtam fel. Igenis hiszem, hogy országunk vezetésében van helye a szoicális érzékeny nézeteknek. Hiszem, hogy egy szociálisan érzékenyebb állam képe valóban elérhető, mert joggal mondhatjuk, hogy az a eléggé verejtékes álom, amit ma a Reform Párt elhozott nekünk távol áll attól ami valóban lehetne, és amit anno a Progresszív Párt kínált és kínál ma is. Ezért is vagyok ennyire elkötelezett híve a Progresszív Pártnak és hiszek abban, hogy szenátorrá jválasztásom esetén Progresszív eélődöm munkáját folytatva vezethetem legalább Burkhill megyét ebbe az irányba a Kormányzó úrral együttműködve valamint a megye képvilselőivel összedolgozva. Hozzuk el együtt a Ciron álmot Burkhill megye számára.
(nagy üdvrivalgás a tömeg részéről a régi kampányszlogen hallatán)
Nagyon sok tenni valónk van. Burkhill megyét fejlesztenünk kell. Az elmúlt 2 évben már elkezdődtek munkálatok, de ezeket folytatnunk kell és keményen kell dolgoznunk, hogy valódi fejlődéseket érhessünk el, melyek kézzel foghatóak a helyi lakosok számára. Jó ideje veszek részt a Burkhill megyei gazdasági életben is, lévén én vagyok a megye egyik legnagyobb hanem a legnagyobb élelmiszerüzletének a tulajdonosa és válallkozója, személyszerint úgy hiszem, hogy a 2 évvel ezelőtt meghatározott irányvonalak mentén kell haladnunk. Persze ehhez természetesen az is hozzátartozik, hogy rendeznünk kell Progresszív Párt sorait. Nem árulok el nagy titkot azzal kapcsolatban, ha elmondom a szomorú igazságot önöknek: Ma itt lehet hogy jó eredményeket érünk el, de ilyen szervezettséggel 2 év múlva, hiába a Taylor adminisztráció gyenge eredményeket felmutató kormányzása, a Reform Párt újabb győzelmet könyvelhet el. Át kell szerveznünk a párt helyi szervezeteit és erőt kell felmutatnunk ott ahol most gyengeségek vannak. Nagyon fontos, hogy megerősítsük a Progresszív Párton belül az establishment és a déli progresszívok között kötött 2 évvel ezelőtti szövetséget és ezen szövetség cironok millióit szólíthassa majd meg.
Most itt Burkhillben mikor majd a szavazóurnákhoz lépünk választ kell adnunk arra, hogy a 2 évvel ezelőtti Progresszív Párt által nyújtott elképzelésekre voksolunk e majd és véget szeretnénk e vetni 2 év múlva a Reform Párt gyenge és erélytelen irányításának avagy ma úgy döntünk, hogy elvetjük magunktól a ciron álmot és tovább folytatjuk a verejtéktől űzlő rémálmot amiben most vagyunk... Én úgy hiszem mindannyian tudjuk, hogy mi is a helyes döntés. Amennyiben rám szavaznak a szenátor jelölti válaszátoskon valamint a Progresszív Párt más szenátor illetve képviselő jelöltjeire.
Küzdjünk együtt a Ciron álomért és a nemzetünkért valamint megyénlért! Köszönöm a figyelmet!"