George Taylor Jim Holsakamp mellett kampányolt
Kiadta:
George P. Taylor
Kiadva: 1948. október 02., szombat
Az elnök személyesen kampányolt a politikus mellett, akit esélyesnek tartanak Petyr Droughnutt legyőzésére. Éppen ezért három napon keresztül kampányolnak együtt az egész megyében, több rendezvényen is közösen lépnek fel. Először Clintonban korteskedett a szenátorért az elnök. „Nagyon fontos lenne, hogy egy olyan jelöltet juttassanak a Szenátusba, aki valóban alkalmas a megye képviseletére. Jim teljes egészében felkészült erre a feladatra.” A jelenleg üzletemberként dolgozó reformpárti jelölt (három hajójával egy halászattal foglalkozó középvállalkozást tart fenn) sokáig esélytelennek tűnt, ugyanakkor az elmúlt mérések alapján esélyesnek tűnik a mandátum megszerzésére.
Holsakamp is aktívan kampányol, rengeteg gyűlést tart, és az utolsó napokban és hetekben több hirdetéssel is készül. Beszédében támogatásáról biztosította az elnököt, és leszögezte: „Csak akkor van esélye Taylor elnöknek véghezvinni azt a programot, amelyet két évvel ezelőtt elénk tárt, ha megvan hozzá a szavazata a Szenátusban. Velem erre van lehetőség.” A helyi jelölt kifejtette, hogy egy olyan hátralévő két évre van szükség, amely tiszteletben tartja a költségvetési egyensúlyt, biztonságot teremt a belföldön és a határainkon egyaránt. Ha a Reform Pártra voksolnak, akkor mi ezt fogjuk George Taylor segítségével megvalósítani.” Hozzátette, ha elnyeri a mandátumot, leszavazza a Bedroom-törvényt.
/Clinton Record/
0 0
vissza