West Rochesterben
Kiadta:
Nathen Bartek
Kiadva: 1958. március 17., hétfő
//Rochester// René West Edmund megye másik nagyvárosát is meglátogatta, ahol a város főterén tartott lakossági fórumot. Itt arról beszélt, hogy a kommunizmus ellen tűzzel vassal harcolni kell, de „ezen feladatunknak belföldön kell elsősorban eleget tenni.” Mint mondta, ha a költségvetési egyensúly valóban olyan fontos, akkor „luxus lenne messzi tájakon idegen nemzetek polgárai helyett harcot vívni, ciron atyák és fiúk vérén, ciron dolgozók pénzéből.” Elmondta, támogatja, hogy a Kongresszus és hivatalok tagjait átvilágítsák, ezzel javítható az általános bizalom és minden meg fog tenni, hogy a következő 4 évben is érvényre jusson a Harkley törvény.
„A CKP most még csak néhány megyében került feketelistára, köztük szerencsére itt Edmundban is, tárgyalni kívánok minden megye kormányzóival, hogy elhatárolódjanak attól a szervezettől, ami felbolygatta Walker megyét és a jövőben is a zavarkeltésre, aknamunkára rendezkedtek be.”
Kiemelte, nem támogatja, hogy a Nemzeti Gárdát tüntetések oszlatására vessék be. „Adjunk több forrást a rendőrségnek, biztosítsuk a felszerelésüket és a kellő létszámot. Jöjjenek létre megyék közti kisegítő egyezmények, legyenek új rendőr akadémiák. Nonszensz, ha pár kövekkel dobálózó komcsi miatt a Nemzeti Gárdát kell riasztanunk.”
//Rochester Sun//
0 0
vissza