Jezza felavatta újabb kampányirodáját
Kiadta:
George Lee
Kiadva: 1957. december 01., vasárnap
ALBERT CITY – Mike Jezza visszatért Crowleyban, ahol Albert Cityben tartott sajtótájékoztatót, ahol kampányirodát nyitott. A belforti képviselő szerint meg kell mindent tenni, hogy a „konzervatív mozgalom visszaszerezze a kezdeményezést, és együtt megnyerjük ezt a választást. Ma én vagyok az az ember, aki együtt érez Crowley minden lakosával. Éppen ezért a körzet képviselőjével, Harry Jenkins-szel egy közös határozati javaslatot fogunk benyújtani, amelyben felszólítjuk Crowley kormányzóját, hogy vonja vissza az üzemanyag jövedéki adóját, mert ezzel hátrányos helyzetbe hozza Crowley megye benzinkútjait és a polgárokat is, hiszen aki nem tud átmenni másik megyében tankolni, kénytelen itt, drágább áron megtenni azt.” Jezza arról beszélt, hogy szeretné meggyőzni a petersoni törvényhozókat, hogy csatlakozzanak. „Ennek a két megyének a kormányzója hozta ezt a hátrányos rendelkezést. Két lehetőség van: vezesse be a Kongresszus, vagy törölje el, és sehol se legyen. Én támogatom az üzemanyagadót, de ennél sokkal specifikusabban, és állami bevételként képzelem el.”
A Jezza-kampány ezenfelül felfogadott 600 aktivistát januárra, akik Albert és Mason Cityben 1.000-1.000 háztartást keresnek fel.
/Citizens of Albert City/
0 0
vissza