Stuart Hoyt blokkolja a húsvétról szóló képviselőházi javaslatot
Kiadta:
George Lee
Kiadva: 1957. november 22., péntek
A többségi vezető szerint ennek nincs helye az állami ünnepek között.
SEDGEFIELD – Stuart Hoyt adománygyűjtő estet tartott megyéjének a legnagyobb városában, a Reform Párt Szenátusi Kampánybizottság számára. A törvényhozó szerint „jövőre kemény harcok várnak ránk, de bízok benne, hogy tudjuk növelni a mandátumaink számát, és meg fogjuk védeni minden szenátorunkat.” A többségi vezető szerint „eredmények az egykori és a jelenlegi Kongresszus, mert Glover elnökkel sikerült egyértelműen elérni jelentős sikereket, nem gátolta a konzervatív program megvalósítását.” Ugyanakkor hozzátette: a progresszívak érdemtelenül jutnak előnyökhöz, „hiszen a Reform Párt által vezetett Szenátus az, ahol a mérföldkőnek számító javaslatok megszületnek. Ezt kommunikálnunk kell az emberek felé is.”
Azt is jelezte, blokkolja a Képviselőház által elfogadott törvényjavaslatot, amely húsvét pénteket és hétfőt állami ünnepé tenné. „Én katolikus vagyok, és ilyenkor mindig megemlékezek a Megváltó dicső tettéről, ahogy más keresztény honfitársunk is. De nem gondolom, hogy egy vallási, főleg egy ennyire karakteresen keresztény ünnepnek helye lenne az állami ünnepek között.” Véleménye szerint a karácsonyt „valamilyen módon minden felekezet magáénak érzi, nemkülönben a családok is.”
/Canton Tribune/
0 0
vissza