Mortimer Bethanyben
Kiadta:
Nathen Bartek
Kiadva: 1957. augusztus 29., csütörtök
//Bethany// MArcus Mortimer lakossági fórumot tartott Bethany városában, amire a belépő 1 $ volt. Itt a megye valódi konzervatív értékeiről beszélt: "3 dolgot emelnék ki, ami hozzátartozik egy a miénkhez hasonlóan klasszikus konzervatív megye ismérveihez: A szabad fegyvertartás, a vallás és a deficit elleni küzdelem. Úgy gondolom, hogy Osborne számára kiemelt jelentőségű, hogy továbbra is olyan kormányzó irányítson, aki ezeket az értékeket erélyesen képviseli. Az elmúlt négy évben sikerült a megye számára komoly tartalékot képezni, mindezt oly módon, hogy közben rengeteg fejlesztés is megvalósult. Ha pedig bizonyos kulcsfejlesztésekhez hozzá kell nyúlni ehhez a tartalékhoz, még akkor sem veszélyezteti semmi a megye pénzügyi stabilitását. A következő években azonban komolyabb megyei beruházásokra lesz szükségünk, így tartalékot is csak kevesebbet fogunk tudni képezni, de a deficit továbbra is ismeretlen fogalom lesz a megyében.
A szabad fegyvertartás országszerte nagy jelentőségű téma, nem én leszek az, aki ezt bármilyen módon is korlátozni fogja, hiszen jó magam pártolom a 2. kiegészítést. Végül pedig továbbra is biztosítva lesz a vallási sokszínűség és vallási szabadság minden polgár számára."
//Markshill Times//
0 0
vissza