Thomas Kane ne keltsen hangulatot hazugságokkal
Kiadta:
Daniel J. Purcell
Kiadva: 1948. október 19., kedd
A pénzügyminisztérium dolgozói és annak vezetője, a pénzügyminiszter Daniel Purcell miniszter úr döbbenettel olvasták Thomas Kane elmélkedését a költségvetési deficittel kapcsolatban. A minisztériumban dolgozó szakemberek és a szakvégzettséggel rendelkező miniszter számára világossá vált a sajtóközlemény olvasata során, hogy a kormányzó egyáltalán nem ért a költségvetéshez, annak összeállításához, nem tud semmit, hogy a költségvetés hogyan befojásolja az ország gazdaságát. Ehelyett a tudatlanságtól vezérelve hangulatkeltéssel próbál szavazatokat szerezni és hamis állításokkal befolyásolni a polgárokat.
A kormányzó állításaival szemben a kormány nem spórol az egészségügyön, vagy oktatáson, hiszen ha valaki megnézi az első két év költségvetési számait, láthatja hogy a kormány a költségvetés 8%-át az egészségügyre költi és az 1949-évben az előző évhez képest többet is költ rá. Emellett az oktatásban is hasonló a tendencia: a következő évben arra is többet szán a kormány.
Emellett a költségvetésnek és a kormány gazdasági eredmányének köszönhetően országunk kilábalt a recesszióból és a gazdaság fejlődésnek indult. A munkanélküliek száma jelentősen csökkent így egyre többen élnek meg munkából a segélyek helyett. A következő évben már a mezőgazdaság fejlődését is tudjuk támogatási rendszeren keresztül gyorsítani. A kormány a kis állam elvét követve a korrupción és az adminisztráción spórol, arra költ keveset, hogy a lehető legkevesebb pénz "folyon el" hozzáadott érték nélkül.
A kormányzó urat pedig ezúton is kérem, hogy ne állítson olyat, ami nem fedi a valóságot, és keltsen hangulatot. Ehelyett javasoljuk, hogy hasonló szakértelemmel, ahogy a minisztériumban dolgoznak, irányítsa a választók által rábízott megyét, hogy a helyi szinten történő fejlődés ne csak a jobboldali kormánynak köszönhető legyen, hanem Ő maga is tegyen hozzá minél többet. A szakmai munkához sok sikert kívánunk és szívesen adunk tanácsot, mert mint látható, a mi gazdaságpolitikánknak kézzelfogható eredménye van.
Pénzügyminisztériumi Sajtóosztály
0 0
vissza