Max Alderholt ellenzi a szociális kiadások növelését
Kiadta:
George Lee
Kiadva: 1957. június 14., péntek
HILLSBOROUGH – Max Alderholt reformer kormányzójelölt a Reform Párt Kormányzói Kampánybizottságának a szervezésében adománygyűjtő estet tartott Belfort legnagyobb városában, Hillsborough-ban. A kormányzójelölt megköszönte az RKKB támogatását, és elmondta, hogy „győzelmem esetén folytatni kívánom azoknak a konzervatív értékeknek a képviseletét, amelyek sikeressé és versenyképessé tették hazánkat.” Ezek között említette, hogy a következő négy évben, amíg biztosan kormányzó lesz, megvétóz bármiféle szociális kiadást növelő kezdeményezést, de az egészségügyi biztosításokat továbbra is megvásárolja a megye alkalmazásában lévő dolgozóknak.
Alderholt támadta ellenfelét is, „Robert Shaw egy ugyanolyan, pénzügyileg felelőtlen gazdaságpolitika képviselője, mint amilyen a szenátortársai közül is jópáran akadnak. Ezt nem szabad követni.”
A belépő 300$ volt, és Dave Merrick kormányzó (R-Denf.), aki idén az RKKB vezetője, kijelentette: mindent megtesznek, hogy „Eagle piros maradjon, ez elsőszámú feladat.”
/Gillette Business Herald/
0 0
vissza