West Sedgefieldben
Kiadta:
Nathen Bartek
Kiadva: 1957. június 14., péntek
//Sedgefield// René West a megye székhelyén zárta madisoni kampánysorozatát, ahol adományokat gyűjtött. A belépő 5 dollár volt, cserébe minden vendég egy nagyszabású svédasztalos vacsorára volt jogosult. West a beszédében a felelős gazdálkodásról beszélt elsőként. "Hogy hogyan látom egy nemzet gazdaságpolitikáját? Tárgyalások mentén lefektetett költségvetéssel, amiben nem fér bele az, hogy a jövő generációjának pénzét herdáljuk el. AHogy egy átlag ember sem költekezik felelőtletnül, hogy gyerekei csak tartozást örököljenek, úgy mi sem tehetünk másképp. Deficitmentes politika a végcél, amit szerencsére a jelenlegi kongresszus is támogat."
Ezt követően a kommunizmus elleni harcról beszélt. "Vannak persze tételek, amiken nem spórolhatunk, ilyen a kommunisták elleni küzdelem. Azokat az országokat, ahol kommunisták ülnek tort jelenleg a demokrácia és emberi szabadságjogok intézménye felett, a West kormány is elfogja ítélni, azokkal semmiféle kapcsolatot nem kíván létesíteni. Csak és kizárólag demokratikus alapokon nyugvó országokkal vagyunk hajlandóak közösködni, mi nem adjuk el elveinket pár csillogó gyémántért vagy egy kis olajért..."
//Sedgefield Today//
0 0
vissza