Kedves szenátortársaim, mélyen tisztelt publikum!
Elérkeztünk az új ciklus kezdetéhez. Nagy örömmel tölt el, hogy a Reform Párt szenátusi többségi vezetőségének megtisztelő szerepét én tölthetem be ebben a turnusban, és köszönöm mindenkinek a támogatását, megértését és hitét bennem!
Négy évvel ezelőtt mindenki kissé újoncként, kissé ismeretlenként tekintett az önálló ciron törvényhozatal létesítménye felé, de azt kell, hogy mondjam, a körülménykehez képest szép munkát sikerült végeznünk az első Taylor kormány idejében. Megalapoztuk egy erős, fényes jövő felé tartó Cironia jogállamiságát és meghoztuk bizony az első nehezebb döntéseket is, amik egy független ország életében bizony gyakran előfordulnak. Voltak dolgok, amiben nem volt százszázalékos az egyetértés, de úgy hiszem, pont ez a lényege a demokráciának. Mindenki hangjára kíváncsiak vagyunk. Öröm volt Önökkel dolgozni, kedves szenátor urak, ahogy az elkövetkezendő négy évben is úgy hiszem, az lesz.
A mostani négy év a további erősödésről fog szólni. Messze még Cironia attól, hogy a Karib-tenger paradicsomaként legyen számon tartva, bár közelebb, mint négy éve. De a közelebb koránt sem elég, igaz-e, drága szenátortársaim? Ezért ebben a ciklusban is keményen kell dolgoznunk. Alaposan megvizsgálnunk a legnagyobb problémákat, és hatékonyan lépni ellenük. Persze, könnyű azt mondani, így nagy vonalakban. Bizony, könnyű, de az első napjaink hadd szóljanak még az optimizmusról, a kétely és a véleményütközés pedig ráér majd a komolyabb viták során.
Mint tősgyökeres oaklandi, fontosnak tartom kiemelni a helyi szintű iparágak fejlesztését és támogatását, mint az eljövendő négy év egyik fontos feladata. Emellett fontos a megyék közti és megyéken belüli közlekedés további megkönnyítése, az oktatás értelemszerűbbé tétele, valamint a külföldi kapcsolatok ápolása, bővítése… És ez csak néhány dolog a sok-sok feladatból, ami előttünk áll. Szerencsére érvényesül a munkamegosztás és nem mindben kell mindenkinek frappáns ötletekkel előállnia, elég, ha támogatni tudjuk egymás általunk konstruktívnak vélt ötleteit.
Remélem ismét sikeresen együtt tudunk dolgozni az elkövetkezendő években! Köszönöm, hogy meghallgattak!