Arnold Murphy képviselő Mulligan kormányzó közbenjárását kéri
Kiadta:
Nathen Bartek
Kiadva: 1957. január 25., péntek
Arnold Murphy, Burkhill megye képviselője megtartván kampányígéretét, igyekszik közbenjárni a két évvel ezelőtti megyei halvész során megkárosultak ügyében. A képviselő sajtótájékoztatón jelentette be, hogy hamarosan Garfield megyébe utazik, ahol személyesen szeretne az ügyben Nicholas Mulligan kormányzóval egyeztetni, és kérni a segítségét, hiszen szakértők szerint az egyik helyi vegyi üzem mulasztása okozta a súlyos természeti katasztrófát, ami kapcsán azóta sem történt hivatalos vizsgálat, vagy a károsultak kártérítése.
"Burkhill a legkisebb megye az országban, de a helyiek keményen dolgoznak minden álló nap. A fő profilunk a halászat, amit a korábbi természeti katasztrófa alapjaiban rengetett meg. A kormányzattól nem kaptak a helyiek segítséget, a megyei vezetéstől szintúgy. Igazságot követelek honfitársaimnak, azt akarom elérni, hogy a hatóságok göngyölítsék fel az ügyet, derüljön végre fény arra, ki felelős a katasztrófáért, valóban mulasztás történt e, ebben az esetben viszont megilleti Burkhill megyét és a károsultakat a kártérítési összeg. A jövőben szeretnék egy komolyabb környezetvédelmi törvénycsomagot összeállítani, ami részben szabályozná azt is, hogy mit engedhetnek az iparvállalatok a tengerekbe. Nem hagyom cserben a burkhilli embereket, és ebben kérem Garfield megye új kormányzójának a segítségét is, miután az előző vezetés ilyen olyan okokból elegánsan hunyt szemet az események felett."
0 0
vissza