Ed Clarkson kampánya - Clark 3. vk.
Kiadta:
Jack Shepard
Kiadva: 1948. március 04., csütörtök
A megyében már tobb jobboldali jelölt kampánya lezajtlott, és nem mardhatott ki Ed Clarkson sem, a megye harmadik választókerületének reformpárti jelöltje. Kampányát három város meglátogatásával végezte el. Először Evanston településén volt, ahol egy kórház új osztályának átadóján vett részt. Beszédet is mondott az ünnepségen, ahol kiemelte, a jobboldali Kormány eddig is sokat költött az egészségügyre, de azután is fennt kívánja tartani a forrásokat ebben a szektorban. A beszéd után még személyesen is beszélgetett a megjelent polgárokkal, akik között sok egészségügyi alkalmazott volt.
Másodikként Malcolm City városába látogatott el. Itt a település legnagoybb kaszinójában egy egész napos rnedezvényt tartottak, ahol nagyon sokan jelentek meg. A szokásos kaszinói program mellett, több politikai tartalmú esemény is volt. A politikus a nap folyamán a személyes beszélgetést részesített előnybe, így a polgárokkal sok témát érintve tudott intellektuális érintkezést végrehajtani. A nap végén egy rövidebb beszédet is mondott, ahol a közbiztonság és az oktatás kérdését helyezte előtérbe.
Végül Decatur városába látogatott el, ahol a helyi pártszervezet segítségével egy egész napos rendezvényt szerveztek meg a város főterén. Nagyon sokan eljöttek, köztük sok családos is, akik a gyermekeikkel együtt vettek részt a nem csak felnőtteknek szánt programokon. Az estét egy koncerttel zárta a párt, de előtte még a politikus egy beszédet is mondott, ahol kiemelte a jobboldali kormány eddigi sikereit, és elmondta, hogy megkezdett úton kell tovább haladni. Azt is elmondta, hogy a képviselőházban a következő ciklusban a közbizonság kérdését teszik előtérbe.
0 0
vissza