Daniel hughes kampánya - Clark 2. vk.
Kiadta:
Jack Shepard
Kiadva: 1948. március 04., csütörtök
A megyében már több szinten folyik a kampány. A második választóekrületben a kormányzó-jelölt bátyja - Daniel Hughes indul a képviselői székért. Kampányát Nason városában kezdte meg. A településen egy egésznapos rendezvényt tartott a párt, ahol a politikus személyese beszélgetett a válaszótkkal, amíg az aktivisták szórólapokat osztottak a megjelenteknek. A nap végén - még a koncert előtt - egy beszédet is mondott a színpadon. Ebben a hangsúlyt a közbiztonságra helyezte, illetve elmondta mi mindenért dolgozott eddig a Reform Párt minden szinten.
Második állomása Barry települése volt, ahol egy farmot látogatott meg. Ez a farm egy gyümölcsös, ahol cseresznyét és meggyet termesztenek. A tulajdonoson kívül más ültetvényesek és farmerek is eljöttek az eseményre, ahol a politikus a délután folyamán még a permetezésben is segített. Persze nap közben a többi mezőgazdasági vállalkozóval is elbeszélgetett a Clark megyei mezőgazdaság helyzetéről. Az estét sajtótájékoztatóval zárta, ahol kiemelte, hogy ugyan állami forrás eddig nem jutott a mzőgazdaság fejlesztésére, de a megyei költségvetésben ennek szerepet kell szánni.
A következő napon Fulton városában ment el, ahol a délelőtt folyamán egy nyugdíjasotthonban tarott lakossági fórumot. Nem csak a bentlakók és rokonaik, de több másik érdekeltségű személy is eljött. A beszédében nem csak a szociális elképzelésekről beszélt, de a gazdaság és a hadsereg és a közbiztonság kérdése is szóba került. A fórum után több óráig kérdezgették a képviselőjelöltet különféle témákban, melyre lelkesen válaszolt is a politikus. A délutánt egy sajtótájékoztatóval zárta a fáradságos nap után.
Végül még Tuscon települését látogatta meg, ahol egy pénzügyi konferencián vett részt. Itt sok érdekesz szakmai előadást hallgathatott meg nem csak hazai, de nemzetközi szemléletű témában is. Ő maga a megye gazdasgi életéről és befektetési lehetőségeiről tartott előadást. Utolsó előadóként előadása után személyesen is tudott beszélgetni a szakemberekkel. A kampánya zárásaként egy nagy interjút adott egy megyei jelentőségű lapnak, melyben ediggi munkájáról, a akmpányról és jövőbeni terveiről is beszélt.
0 0
vissza