Blueberry szerint minden perry-i munkás jobb életet érdemel
Kiadta:
Albert Lee
Kiadva: 1956. szeptember 08., szombat
Sean Blueberry ismét North Havenben kampányolt, rendezvényére a belépő 5$ volt. A kormányzó elmondta, hogy álláspontja szerint olyan törvényhozókra van szükség a Szenátusban, akiket érdekelnek az egyszerű munkásemberek is. „A helyi reformpárti elitet soha nem érdekelték a munkavállalók, az ő vezetőiket – Leslie Artz szenátorral az élen – mindig is csak a pénz és a hatalomhajhászás motiválta. A Szenátusban új politikai lendületet, újfajta nézetet kell vinni, fel kell lépni a munkavállalók érdekében és meg kell erősíteni a munkásérdekképviselet minden fajtáját. Én erre készen állok!” – fogalmazott a szenátorjelölt.
Azt is hozzátette, nem csupán a szakszervezetekre akar támaszkodni, nyitott az egyéni kezdeményezésekre is. „A munkásjogok érvényre jutását nem csak szakszervezeti szinten támogatom. Természetesen minden munkavállalónak biztosítani kell a jogot szakszervezet alapításához és a csatlakozáshoz is, de aki ettől valami miatt viszolyog, annak biztosítani kell egyéb módokat is jogai érvényesüléséhez. A szakszervezeti mozgalom csak egy út, s bár véleményem szerint igen hatékony út a sikeres érdekérvényesítéshez, nem az egyetlen járható útvonal egy munkás számára. Az én célom a munkásság jogainak és lehetőségeinek kibővítése minden szinten, de nem akarok ráerőszakolni senkire semmilyen működései struktúrát.” – mondta Blueberry. A politikus ígéretet tett arra, hogy megválasztása után tabudöntögető tevékenységet fog folytatni a Szenátusban és azok bizottságaiban, hogy minél hamarabb társadalmi párbeszéd induljon el a munkásjogok bővüléséről és védelméről.
North Haven News
0 0
vissza