Joe Harkley szerint a Reform Párt érdeme a gazdasági helyzet
Kiadta:
George Lee
Kiadva: 1956. szeptember 08., szombat
PLAINFIELD – Joe Harkley. Plainfield városába látogatott, ahol a város főterén találkozott a választókkal, és beszélgetett velük. „Egy valamit elmondanék Önöknek. Az, hogy ilyen jó a gazdasági környezet, a Reform Párt érdeme, hiszen Ed Glover elfogadta a többségünket, és együttműködik velünk. Ez a mi, konzervatívok, sikere főként.” Harkely folytatná a jelenlegi utat, szeretné, ha a gazdasági kérdésekben nem tolódna balra a politikai irányvonal. „Blueberry kormányzó túl liberális nekünk, ő egy erős, szabályozó államot akar, magas deficittel. Mi egy okos államot, és ezt az okos államot támogatja Glover elnök is. Ebben a politikájában pedig támogatom.”
A Reform Párt szenátorjelöltje támogatja az új adótörvényt, reméli, hogy ezzel sikerül a társadalmi igazságosság kérdését enyhíteni. „Konzervatív és katolikus vagyok. Szerintem a kommunisták hazánk ellenségei, védekezni kell ellenük. Hiszek abban, hogy a túlszabályozó állam veszélyes ránk nézve, de hiszek abban is, hogy az elitista, gazdagoknak kedvező politika káros. Támogatom a szolidaritásra alapuló gazdaság- és adópolitikát, és nincs nagyobb vágyam, minthogy beinduljon végre az ipar. Ha megválasztanak, ezt fogom képviselni.”
/Fitch’s Perry Times/
0 0
vissza