Myne idősekkel találkozott Tremont Cityben
Kiadta:
Albert Lee
Kiadva: 1955. szeptember 19., hétfő
John Myne Tremont Cityben tartott kampányrendezvényt időskorúaknak, miután személyesen is felkeresett egy helyi nyugdíjasklubot. Az újraválasztására készülő progresszív szenátor szerint a Szenátusban és a helyi politikában is többet kéne foglalkozni azokkal a ciron emberekkel, akik mögött egy élet teljesítménye és kemény munkája van. „Cironia jövőjét, az ifjúságot számos programmal támogatja a kormány és a helyi megyei vezetés is, ez rendben is van, sőt, a jövőben ezen forrásokat feltétlenül emelni is kell. Emellett azonban nem szabad megfeledkeznünk azon időskorúakról, akiknek munkája eredményezi azt, hogy Cironia ma ott tart, ahol. Önöknek köszönhetjük, hogy erős és szabad országban élhetünk, az a minimum, hogy ezek után a politikai elit nagyobb figyelmet fordítson Önökra.” – fogalmazott a rendezvényen Myne. A politikus megerősítette azon híresztelést, ami szerint azért fog lobbizni a Szenátusban és a kormányzat irányába, hogy minél előbb megvalósulhasson a progresszív választási programban szereplő, időskorúak számára biztosítandó utazási kedvezmény. A rendezvényre a belépő 4$ volt.
Kenwood Star
0 0
vissza