Egy cikk

A mai napon különleges emberrel ültünk össze egy

bemutatkozó interjú erejéig, hiszen Huey DeLarge a pszichoanalitikusok bőrszékéből vándorolt az utcára és üléstermekbe, ahol a napi cironiai politika folyik. Kíváncsiak voltunk, hogy mi indít egy gyakorló pszichológust arra, hogy részt vegyen a politikai életben, és nem csak, mint „társutas” értelmiségi, hanem mint aktív politikus. Hugh „Huey” DeLarge-al lapunk újságírója, Michael Ebert készített interjút.

Jó napot! Köszönöm, hogy találkozhattunk. Ez, ha nem tévedek, azért mégis csak különleges alkalom. Átnéztem az eddigi megjelenéseit cironiai újságokban, és a szakmai lapokon kívül (belevéve itt a híres-hírhedt Eroto-Political Journal-t is, ahol ön szerkesztő volt) nem igazán találni meg a nevét. A második világháború alatt pár cikk az Antifasiszta Liga, majd a Békeliga (Cironian League for Peace) égisze alatt, de ennyi. Nem szakmai lapokban, ha jól tudom, eddig nem adott interjút.

Ugyan, én köszönöm a lehetőséget. Egyébként így van: 1945 előtt azért mérsékelt volt a pártpolitikai, illetve en bloc a politikai működésem. Olyan fontos pedig sosem voltam, hogy velem interjút kelljen készíteni (nevet).

Kíváncsi lennék, mi indította arra, hogy pszichológusként elkezdjen politikával foglalkozni.

Érdekes kérdés, mert először a politika is a pszichológiai vetülete miatt kezdett el foglalkoztatni. A két világháború között a fasizmusok tömeglélektanával foglalkoztam, ebben az időszakban sokat jelentett nekem Bloch, Reich, de akár Marx munkássága is. Lényegében pedig ez volt a hajdani Pszichopolitikai Intézet és a jelenlegi Pszichopolitikai Egyesület célja is: a politikai folyamatokat a pszichológia felől értelmezni, és közben részt is venni a mindennapi politikában.

Említette Marxot, és tudható, hogy ön a Progresszív Párt tagja, azon belül is a radikálisok platformjához tartozik. Nem ad ez okot kényelmetlen asszociációkra?

Marx engem tudományos szempontból érdekel. Az elidegenedés, a pénz mint fétistárgy, nemcsak a politika, de pszichológia, és következésképp a pszichopolitika elméletének terén is fontos lehet. Ha arra akar kilyukadni, hogy mi a véleményem a Szovjetunióról és a szocialista országokról - én a demokrácia féktelen híve vagyok. Tudományos szempontból is. Úgy vélem, hogy pszichikailag is az a társadalom a legegészségesebb, amelyikben az emberek a lehető legnagyobb szabadságban, méltóságteljesen tudnak élni. Ezért vagyok demokrata, és ezért vagyok progresszív. De az ún. szocialista országokban sem az emberi szabadság, sem az emberi méltóság nem érvényesül.

Ha jól értesültem, önnek olyan szakmai múltja van, ami megosztja a szűkebb pszichológiai szakmát is. Mennyiben igazak ezek a híresztelések?

Az nyílt titok, hogy Cironia (és egyébiránt az Államok) idősebb pszichoanalitikusai, akik a klasszikus freudi, vagy zömében az adleri módszerekkel élnek, a Pszichopolitikai Intézetet annak idején például a zabolázatlan ifjak, a kipróbálatlan, fiatal „elméleti” pszichológusok játékának tekintették. Az én személyem külön is megosztó, mivel Cironiában kevesek között, mintegy hatod-hetedmagammal gyakoroljuk a Wilhelm Reich-féle módszertant, amit az idősebbek közül sokan elutasítanak. De hangsúlyoznám, hogy a szakmai képességeit és érdemeit a CPE egész mostani vezetőségének nagy tekintélyű professzorok és szakmai lapok ismerték már el. Nincs közöttünk olyan, aki ne írt volna legalább egy minőségi és komoly elméleti munkát, vagy ne lenne a háta mögött évek magánpraxisának tapasztalata.

Az előbb a párttagságnál tartottunk, szeretném, ha egy pillanatra visszatérnénk ide. A Cironia Pszichopolitikai Egyesület pártfüggetlennek tartja magát. Hogyan magyarázható akkor, hogy ön a Progresszív Párt tagja?

Az alapításkor én már készültem arra, hogy be fogok lépni a Progresszív Pártba. Éppen ezért, bár az egyesület választmányában benn vagyok, és fel is kértek első titkárnak (amit elutasítottam), az elnöki posztra nem is jelentkeztem, pontosan ebből az okból. A CPE elnöke jelenleg Alois Auer, aki egyik pártnak sem tagja, és remek szakember. Korábban már dolgoztunk együtt a Pszichopolitikai Intézetben, majd szerkesztőtársak voltunk az Eroto-Political Journal-nél. Auer mögött emellett van tíz évnyi magánpraxis, tehát szakmát gyakorló pszichoanalitikusként is elmondható, hogy kiváló és kipróbált ember.

Mire lehet majd számítani, mit jelent az ön színrelépése a hazai politikában?

Radikális progresszív vagyok. Ennek megfelelően messzemenőkig támogatom Cliff Bedroom elnökjelöltet. Hivatalos, szenátori, képviselői helyért egyelőre nem tervezek indulni a közeljövőben, ehhez még nem tartom magam „elégnek”. Hozzá kívánok járulni ugyanakkor, a CPE-n keresztül is, a hazai politikai folyamatok jobb megértéséhez, elemzéséhez, és ahhoz, hogy azokat a tudományos-politikai eredményeket, melyeket mi, pszichopolitikával foglalkozó pszichológusok, elérni tudunk, a hazai közélet a haladás, a demokrácia, és az emberi méltóság ügyeinek előremozdítására használja fel.

Én a magam részéről kíváncsian várom, hogy miként színesedhet a ciron politikai paletta az önök, illetve az ön részvételével. Köszönöm, hogy itt volt!

Még egyszer: én köszönöm.