Rick Fulton szerint Cliff Bedroom megint eltorzította a valóságot
Kiadta:
George P. Taylor
Kiadva: 1955. február 23., szerda
BOUYENNE – Sajtótájékoztatót tartott Legrand junior szenátora a megye legnagyobb városában, ahol arról beszélt többek között, hogy milyen lehetőségek állnak Legrand előtt a következő években. „Nagyon sok lehetőségünk van az infrastrukturális fejlesztéseken túl gondot kell fordítani olyan kérdésekre is, amely kifejezetten érdekli a helyi embereket, a gazdaságfejlesztés, a munkahelyteremtés, a farmok támogatása és a bűnözés letörése.” A novemberben közel kétharmados többséggel megválasztott törvényhozó szerint a Reform Párt nagy lehetőséget kapott azzal, hogy uralja a Kongresszus mindkét házát, de ez egyben nagy felelősség is. „Lehetőséget kaptunk, hogy végrehajthassuk a programunkat, de ehhez egyezségre kell jutni Ed Gloverrel, hiszen elnökként vétóval élhet a törvényjavaslatokkal kapcsolatban. A pártmegosztottság helyett pedig mi inkább foglalkozzunk a kompromisszumkereséssel.”
Fulton azt is elmondta, hogy Cliff Bedroom megint bizonyíték nélkül vádolja a pártját. „Cliff Bedroom nem szereti a tényeket, nem él a tények világában, inkább a kitalált dolgok érdeklik. Bob Dylan például főügyészhelyettes, csak ő nem ment be a szavazásra.”
/Wellston News/
0 0
vissza