Francis J. Wright alelnök-jelölt Arnold Murphy szenátor-jelölt mellett kampányolt
Kiadta:
Francis J. Wright
Kiadva: 1954. október 21., csütörtök
Frank Wright Burkhill megyében kampányolt Arnold Murphy szenátor-jelölt megválasztása érdekében. A két politikus közös fórumot tartott, ahol kérdéseket is lehetett intézni Murphy úr felé.
"Kedves Barataim! Frank Wright vagyok, a Reform Párt alelnök-jelöltje. (taps) Azért állunk most Murphy úrral ezen a színpadon, mert szeretném én is biztosítani Önöket arról, hogy Nála nincs jogg szenátor-jelölt a megyében! Több dolog is összeköt bennünket, azon kívül, hogy ugyanabba a politikai családba tartozunk: Mindketten jogászok vagyunk, de ami még ennél is fontosabb, mindkettőnk a Hazájának szentelte az életét. Arra tettünk fogadalmat, hogy a hazánkat és az itt élő embereket szolgáljuk! Erre nincs is jobb bizonyíték annál, minthogy Arnold Murphy már most rengeteget tett a megye lakói érdekében. A vegyi anyag szennyezése miatt bekövetkezett környezeti katasztrófa rengeteg embernek jelentős anyagi kárt okozott, és egyedül Murphy úr volt az, aki felvázolta a megoldást és megígérte, hogy ha lehetősége lesz bekerülni a szenátusba, törvényjavaslatot fog benyújtani, a kárrendezés érdekében. A megye jelenlegi progresszív szenátora, Underwood úr egyszerűen semmit sem tett le az asztalra, semmit nem csinált, nemhogy kártalanításról szóló jogszabályokat készített volna elő. Úgy gondolom, a legjobb választás Murphy úr! Szavazzanak Arnold Murphy szenátor-jelöltre! Éljen Burkhill megye! Isten áldja Cironiát!"
0 0
vissza