KH. 31. Törvény az 1955/56. évre megalapozott általános előirányzott forrásokról
SZPONZOR: Albert Greenwood (P-ME)
Amint a törvény elfogadásra kerül a Képviselőház és a Szenátus által, minden feltüntetett összeget a Kincstárból a Kormányzat és a hivatalok rendelkezésére kell bocsátani, kivéve akkor, ha egy hatályban lévő törvény, amelyet nem vonnak vissza, máshogy nem rendelkezik.
A CSOPORT – MEZŐGAZDASÁG, VIDÉKFEJLESZTÉS, TERMÉSZETVÉDELMI PROGRAMOK ÉS A HOZZÁJUK KÖTŐDŐ HIVATALOK ELŐIRÁNYZATI TÖRVÉNYE, 1956
I. RÉSZ: MINISZTÉRIUMI HIVATALOK, MŰVELETEK, ELLENŐRZÉS
A MEZŐGAZDASÁGI MINISZTER HIVATALA
101. CIKKELY A Mezőgazdasági Miniszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 12. 1951) foglalt feladatokat, 2,959,909 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,489,449 $ összegnél.
A MEZŐGAZDASÁGI MINISZTERHELYETTES HIVATALA
102. CIKKELY A Mezőgazdasági Miniszterhelyettes saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladataira 571,524 $ áll rendelkezésre.
A SZABADALMI HIVATAL
103. CIKKELY A Szabadalmi Hivatal mezőgazdasággal foglalkozó osztályainak fenntartására és feladatainak ellátására 713,472 $ áll rendelkezésre.
ÉPÜLETEK ÉS FELSZERELTSÉG
104. CIKKELY A Minisztérium épületeinek és felszereléseinek a folyamatos fenntartására és karbantartására 5,395,900 $ áll rendelkezésre.
FIZETÉSEK ÉS KIADÁSOK
105. CIKKELY A Minisztérium 101. cikkelyében felsorolt összegből 2,466,294 $ kerül biztosításra bérköltségre, egészségügyi biztosításra és egyéb, perszonális költségekre.
106. CIKKELY: A Mezőgazdasági Minisztérium költségei összesen 10,569,228 $
II. RÉSZ: KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETI KATASZTRÓFÁK ELLENI, SZENNYVÍZ TISZTÍTÁSI ÉS TISZTA IVÓVÍZ BIZTOSÍTÁSÁVAL KAPCSOLATOS PROGRAMOK
201. CIKKELY A termőföld és a vízhálózat tisztaságának megőrzése érdekében jelen törvény forrásokat csoportosít erre a célra.
202. CIKKELY Folyók szabályozására, gátépítésre és egyéb, a tengeri áradások ellen emelendő védművekre 8,000,000 $ áll rendelkezésre.
203. CIKKELY Földcsuszamlások elleni védekezésre, illetve megelőző akciókra 20,208,736$ áll rendelkezésre.
204. CIKKELY Víztározók építésére, karbantartására és javítására 25,205,501 $ áll rendelkezésre.
205. CIKKELY Ivóvíz-infrastruktúra kiterjesztésére, karbantartására és javítására 42,716,871 $ áll rendelkezésre.
206. CIKKELY Szennyvízelvezető-infrastruktúra kiterjesztésére, karbantartására és javítására 36,819,657 $ áll rendelkezésre.
207. CIKKELY A tiszta vizek megőrzésére 15,931,810 $ áll rendelkezésre.
208. CIKKELY A nemzeti parkok, a rezervátumok és a természetvédelmi körzetek megőrzésére 81,912,785 $ áll rendelkezésre.
III. RÉSZ: VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAMOK
FARMERGAZDASÁGOK MODERNIZÁCIÓJA ALAP
301. CIKKELY Farmergazdaságok gépesítésének támogatására 238,886,090 $ áll rendelkezésre, amelyből 137,393,079 $ kisgépek vásárlásának támogatására, 101,493,011 $ nagygépek vásárlásának támogatására kell fordítani.
KIS- ÉS KÖZÉPBIRTOKÚ FARMGAZDASÁGOK KEDVEZMÉNYES HITELPROGRAMJA
302. CIKKELY Jelen program a Ciron vidék és a ciron kis- és középbirtokú farmgazdaságai és földbirtokosai számára biztosít olyan kedvezményes hitelprogramot, amelyet gépesítésre, eszköz- és infrastruktúrabővítésre, továbbá farmépületek felújítására lehet felhasználni.
303. CIKKELY A 302. CIKKELY-ben megfogalmazott célokra jelen törvény 97,457,528 $ hitelalapot biztosít, amelyre bármely 500 hektárnál kisebb földbirtokú farmgazdaság pályázhat, és a Belügyminiszter hatásköre a hitelek kiosztása. Pályázni 1956. március 31-ig lehet.
304. CIKKELY A hitel összegét a megyei vezetések kiegészíthetik saját összegeikkel.
305. CIKKELY A hitel futamideje 15 év, a hitelszerződések megkötését követő második év február 1-jétől kell elkezdeni a törlesztést. A kamat álandó mértéke ez idő alatt 1,42%.
IV. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
401. CIKKELY A programok és projektek végrehajtásáról tájékoztatnia kell a törvényhozókat mindkét házban, a Minisztereknek meg kell jelennie Képviselőház, illetve a Szenátus témában illetékes bizottsága előtt bizottsági meghallgatás okán.
402. CIKKELY Amint a törvény törvényerőre emelkedik, a Miniszterek megkapják a szükséges forrásokat a Kincstárból, amelyet ezt követően a Minisztériumoknak kell a megfelelő módon kiosztani.
403. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg kevesebb, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, azt a forrást a Mezőgazdasági Miniszter és a Belügyminiszter kongresszusi felhatalmazás nélkül a következő célokra költheti el:
(1) új programok, projektek vagy aktivitások létrehozására;
(2) programok, projektek vagy aktivitások felszámolására;
(3) programok, projektek vagy aktivitások pénzügyi forrásainak növelésére, ha azt nem tiltja kongresszusi határozat;
404. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a Minisztérium a forrást, mit vár el ettől.
405. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatóak, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.
406. CIKKELY Jelen fiskális év 1956. szeptember 30-ig tart.
B CSOPORT – KERESKEDELEM, IGAZSÁGÜGY ÉS A HOZZÁJUK KÖTŐDŐ HIVATALOK ELŐIRÁNYZATI TÖRVÉNYE, 1956
I. RÉSZ: KERESKEDELMI MINISZTÉRIUM
101. CIKKELY A Kereskedelmi Minisztérium törvények által felügyeli Cironia nemzetközi kereskedelmét, együttműködik nemzetközi kereskedelmi szerződések megkötésében és minden másban, amelyet a törvények (R. T. 6. 1951) előír.
102. CIKKELY a Kereskedelmi Miniszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 6. 1951) foglalt feladatokat, 3,586,548 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,558,397 $ összegnél.
103. CIKKELY A Minisztérium 102. cikkelyében felsorolt összegből 3,020,500 $ kerül biztosításra bérköltségre, egészségügyi biztosításra és egyéb, perszonális költségekre.
HAJÓZÁSI HIVATAL
106. CIKKELY a Hajózási Hivatal fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 12. 1951) foglalt feladatokat, 1,523,513 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 899,297 $ összegnél.
ORSZÁGOS HALÁSZATI TANÁCS
107. CIKKELY Az Országos Halászati Tanács fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 12. 1951) foglalt feladatokat, 692,470 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 536,805 $ összegnél.
ORSZÁGOS SZABVÁNYOK IGAZGATÓSÁGA
108. CIKKELY Az Országos Szabványok Igazgatósága fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 12. 1951) foglalt feladatokat, 881,708 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 617,490$ összegnél.
Partmenti és a Földmértéktani Intézet
109. CIKKELY A Partmenti és a Földmértéktani Intézet fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 12. 1951) foglalt feladatokat, 1,928,395 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,110,500$ összegnél.
Népszámlálási Hivatal
110. CIKKELY A Népszámlálási Hivatal fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 12. 1951) foglalt feladatokat, 7,710,197 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 6,132,886 $ összegnél.
Külkereskedelmi Hivatal
111. CIKKELY A Külkereskedelmi Hivatal fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 12. 1951) foglalt feladatokat, 10,008,018 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 7,233,080 $ összegnél.
Statisztikai Hivatal
112. CIKKELY A Statisztikai Hivatal fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 12. 1951) foglalt feladatokat, 9,111,775$ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 6,590,318 $ összegnél.
FIZETÉSEK ÉS KIADÁSOK
113. CIKKELY A felsorolt hivatalok kiadásaira 36,022,598 $ áll rendelkezésre.
II. RÉSZ: IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM
ÁLTALÁNOS HIVATALOK
FIZETÉS ÉS KIADÁSOK
201. CIKKELY Az Igazságügyi Minisztérium kiadásaira, épületeinek és felszereléseinek karbantartására 5,679,203 $ áll rendelkezésre, amely nem lehet kevesebb 3,198,561 $ összegnél.
202. CIKKELY A Főügyész számára 13,150,637 $ áll rendelkezésre, amely nem lehet kevesebb 11,884,437 $ összegnél, ebből kell a Főügyésznek fejleszteni a hivatalát, új technológiákat vásárolni, kihívásokat megoldani. Ezenkívül saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 7. 1951) foglalt feladatokat.
203. CIKKELY A Főügyész-helyettes és a Megbízott Gazdasági Főügyész-helyettes saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 7. 1951) foglalt feladatokat, 8,828,069 $ áll rendelkezésre, amely legalább 8,514,819 $ összeg kell, hogy legyen.
KERÜLETI ÜGYÉSZSÉGEK
204. CIKKELY Az ügyészségek fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 45,383,952 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 31,553,983 $ összegnél.
FELLEBBVITELI BÍRÓSÁGOK
205. CIKKELY A bíróságok fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 96,448,784$ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 82,739,075 $ összegnél.
MARSHALI HIVATAL
206. CIKKELY A Marshali Hivatal fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 24,864,490 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 18,450,652 $ összegnél.
KÖZPONTI NYOMOZÓ ÜGYNÖKSÉG
207. CIKKELY A Központi Nyomozó Ügynökség fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 43,584,650 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 37,999,307$ összegnél.
MEGYEI RENDŐRSÉGEK
208. CIKKELY A megyei rendőrségek fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 191,332,107 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 162,107,753 $ összegnél.
BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZMÉNYEK
209. CIKKELY A büntetés-végrehajtási intézmények fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 87,952,894 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 77,731,754 $ összegnél.
RIDGEFIELD ÜGYÉSZÉNEK HIVATALA
210. CIKKELY Ridgefield Ügyészének hivatala fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 3,560,420 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,984,179 $ összegnél.
KATONAI TÖRVÉNYSZÉKEK
211. CIKKELY A katonai törvényszékek fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 6,911,995 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 4,132,646 $ összegnél.
Polgárjogi Hivatal
212. CIKKELY A Polgárjogi Hivatal fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 12,423,260 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 10,136,196 $ összegnél.
Trösztellenes Osztály
213. CIKKELY A Trösztellenes Osztály fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 3,441,850 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 2,498,660 $ összegnél.
Bűnügyi Hivatal
214. CIKKELY A Bűnügyi Hivatal fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 7,720,444 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 5,991,224 $ összegnél.
Adóügyek Nyomozó Igazgatósága
215. CIKKELY Az Adóügyek Nyomozó Igazgatósága fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 8,003,836 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 5,500,450 $ összegnél.
III. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
301. CIKKELY A programok és projektek végrehajtásáról tájékoztatnia kell a törvényhozókat mindkét házban, a Miniszternek vagy a Főügyésznek meg kell jelennie Képviselőház, illetve a Szenátus témában illetékes bizottsága előtt bizottsági meghallgatás okán.
302. CIKKELY Amint a törvény törvényerőre emelkedik, a Miniszter és a Főügyész megkapja a szükséges forrásokat a Kincstárból, amelyet ezt követően a Minisztériumoknak kell a megfelelő módon kiosztani.
303. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg kevesebb, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, azt a forrást a Kereskedelmi Miniszter és a Főügyész kongresszusi felhatalmazás nélkül a következő célokra költheti el:
(1) új programok, projektek vagy aktivitások létrehozására;
(2) programok, projektek vagy aktivitások felszámolására;
(3) programok, projektek vagy aktivitások pénzügyi forrásainak növelésére, ha azt nem tiltja kongresszusi határozat;
304. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a Minisztérium a forrást, mit vár el ettől.
305. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatóak, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.
306. CIKKELY Jelen fiskális év 1956. szeptember 30-ig tart.
C CSOPORT – A VÉDELMI MINISZTÉRIUM ÉS A HOZZÁ TARTOZÓ HIVATALOK ELŐIRÁNYZATI TÖRVÉNYE, 1956
I. RÉSZ: A VÉDELMI MINISZTÉRIUM
101. CIKKELY A Védelmi Minisztérium törvények által felügyeli Cironia haderejét, részt vesz Cironia Köztársaság Egyesített Haderejének a fejlesztésében, ellenőrzésében, és végrehajt minden olyan feladatot, amelyet a törvények (Nemzetbiztonsági Törvény 1951) előírnak.
102. CIKKELY a Védelmi Miniszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Nemzetbiztonsági Törvény 1951-ben foglalt feladatokat, 3,648,694 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 3,370,794 $ összegnél.
103. CIKKELY a Haditengerészeti Miniszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Nemzetbiztonsági Törvény 1951-ben foglalt feladatokat, 2,982,637 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 2,382,570 $ összegnél.
104. CIKKELY a Légierő Minisztere saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Nemzetbiztonsági Törvény 1951-ben foglalt feladatokat, 1,604,034 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,180,619 $ összegnél.
FIZETÉSEK ÉS KIADÁSOK
CIRONIA KÖZTÁRSASÁG EGYESÍTETT HADEREJÉNEK SZEMÉLYI ÉS SORKATONAI KIADÁSAI
105. CIKKELY A hadsereg személyi állományára, zsoldjára, ellátására 347,630,119 $ áll rendelkezésre.
106. CIKKELY A hadsereg tiszti állományára, zsoldjára, ellátására 9,609,845 $ áll rendelkezésre.
CIRONIA EGYESÍTETT HADEREJÉNEK KATONAI LÉTESÍTMÉNYEINEK KIADÁSAI
107. CIKKELY A katonai létesítmények és épületeinek fenntartására, felújítására és építésére 44,979,370 $ áll rendelkezésre.
108. CIKKELY A belforti, madisoni és oaklandi haditengerészeti bázisok fenntartására, felújítására és építésére 2,977,840 $ áll rendelkezésre.
CIRONIA EGYESÍTETT HADEREJÉNEK KATONAI JÁRMŰPARKJA
109. CIKKELY Katonai járművek fenntartására, javítására és vásárlására 52,390,582 $ áll rendelkezésre.
CIRONIA KÖZTÁRSASÁG NEMZETI GÁRDÁJA
110. CIKKELY A Cironia Köztársaság Nemzeti Gárdájáról szóló 1952-es törvény (SZ.4. 1952/6) alapján a Cironia Köztársaság Nemzeti Gárdája bérköltségeire, szükséges kiadásaira, személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, járművek fenntartására, javítására és vásárlására, illetve a törvényben foglalt feladatok ellátására 41,967,124 $ áll rendelkezésre.
II. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
201. CIKKELY A bizalmas és titkos akciókról a Minisztériumnak tájékoztatnia kell a törvényhozókat mindkét házban, a miniszternek meg kell jelennie Képviselőház, illetve a Szenátus témában illetékes bizottsága előtt bizottsági meghallgatás okán.
202. CIKKELY Amint a törvény törvényerőre emelkedik, a Miniszter megkapja a szükséges forrásokat a Kincstárból, amelyet ezt követően a Minisztériumnak kell a megfelelő módon kiosztani.
203. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg kevesebb, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, azt a forrást a Miniszter kongresszusi felhatalmazás nélkül a következő célokra költheti el:
(1) új programok, projektek vagy aktivitások létrehozására;
(2) programok, projektek vagy aktivitások felszámolására;
(3) programok, projektek vagy aktivitások pénzügyi forrásainak növelésére, ha azt nem tiltja kongresszusi határozat;
204. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a Minisztérium a forrást, mit vár el ettől.
205. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatók, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.
206. CIKKELY Jelen fiskális év 1956. szeptember 30-ig tart.
D CSOPORT – A PÉNZÜGYI ÉS A PRESIDENT PALACE HIVATALAINAK ELŐIRÁNYZATI TÖRVÉNYE, 1956
I. RÉSZ: PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM
101. CIKKELY A Pénzügyminisztérium törvények által felügyeli Cironia nemzetközi kereskedelmét, együttműködik az ország pénzügyi stabilitásának fenntartásában és minden másban, amelyet a törvények (R. T. 9. 1951) előír.
102. CIKKELY a Pénzügyminiszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 12. 1951) foglalt feladatokat, 4,500,799 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 3,375,972 $ összegnél.
KÖLTSÉGVETÉSI IRODA
103. CIKKELY A Számvevői Hivatal fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 2,961,514 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 2,276,699$ összegnél.
KÖZPONTI SZÁMVEVŐSZÉK
104. CIKKELY A Központi Számvevőszék fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 2,852,680 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,978,025 $ összegnél.
PÉNZTÁRNOKI HIVATAL
105. CIKKELY A Pénztárnoki Hivatal fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 2,246,372 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,283,570$ összegnél.
JEGYBANK
106. CIKKELY A Jegybank fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 62,683,949 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 55,418,569 $ összegnél.
II. RÉSZ: AZ ELNÖK VÉGREHAJTÓ HIVATALAINAK ÉS PÉNZÜGYI ALAPJAINAK ELŐIRÁNYZATAI
PRESIDENT PALACE
201. CIKKELY A President Palace bérköltségeire, szükséges kiadásaira, személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 109,963,267$ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 95,773,970 $ összegnél. Járművek vásárlására, karbantartására 2,341,502 $ áll rendelkezésre, utazási költségre 2,706,896 $.
VÉGREHAJTÓ HIVATALOK KÖZPONTJAINAK KÖLTSÉGE
202. CIKKELY A végrehajtó hivatalok épületeinek karbantartására és egyéb járulékos költségeire 6,859,319 $ áll rendelkezésre.
A PRESIDENT PALACE ÉPÜLETÉNEK KARBANTARTÁSA ÉS JAVÍTÁSA
203. CIKKELY A végrehajtó hivatalok épületeinek karbantartására és egyéb járulékos költségeire 5,404,315 $ áll rendelkezésre, amely nem lehet kevesebb 4,237,921 $ összegnél.
NEMZETBIZTONSÁGI TANÁCS
204. CIKKELY A Nemzetbiztonsági Tanács fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Nemzetbiztonsági Törvény 1951-ben foglalt feladatait, 16,610,170 $ áll rendelkezésre, amely nem lehet kevesebb 14,354,600 $ összegnél.
PROGRAMOK, PROJEKTEK, ELNÖKI MUNKACSOPORTOK
205. CIKKELY A President Palace programjainak, projektjeinek, munkacsoportjainak és egyéb elnöki tanácsadó szervezeteinek 50,795,055 $ áll rendelkezésre, amely nem lehet kevesebb 50,544,567 $ összegnél.
ELNÖK SZEMÉLYES KIADÁSAI
206. CIKKELY Az Elnök személyes kiadásaira 1,981,810 $ áll rendelkezésre.
III. RÉSZ: LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG
301. CIKKELY A Legfelsőbb Bíróság fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 12,914,663 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 10,297,305$ összegnél.
IV. RÉSZ: MEGYEI DOTÁCIÓK
401. CIKKELY A megyék számára feladataik ellátása érdekében, illetve személyzeti és adminisztratív kiadásokra 3,393,148,730 $ áll rendelkezésre, amelyből a megyék népességük arányában részesülnek.
V. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
501. CIKKELY A programok és projektek végrehajtásáról tájékoztatnia kell a törvényhozókat mindkét házban, a Miniszternek meg kell jelennie Képviselőház, illetve a Szenátus témában illetékes bizottsága előtt bizottsági meghallgatás okán.
502. CIKKELY Amint a javaslat törvényerőre emelkedik, a Miniszter megkapják a szükséges forrásokat a Kincstárból, amelyet ezt követően a Minisztériumnak kell a megfelelő módon kiosztani.
503. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg kevesebb, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, azt a forrást a Pénzügyminiszter kongresszusi felhatalmazás nélkül a következő célokra költheti el:
(1) új programok, projektek vagy aktivitások létrehozására;
(2) programok, projektek vagy aktivitások felszámolására;
(3) programok, projektek vagy aktivitások pénzügyi forrásainak növelésére, ha azt nem tiltja kongresszusi határozat;
504. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a Minisztérium a forrást, mit vár el ettől.
505. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatók, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.
506. CIKKELY Jelen fiskális év 1956. szeptember 30-ig tart.
E CSOPORT – NEMZETBIZTONSÁG, HATÁRVÉDELEM, BEVÁNDORLÁS ÉS A HOZZÁJUK KÖTŐDŐ HIVATALOK ELŐIRÁNYZATI TÖRVÉNYE, 1956
I. RÉSZ: MINISZTÉRIUMI HIVATALOK, MŰVELETEK, ELLENŐRZÉS
Jelen cikkely érinti:
Nemzetbiztonsági Minisztérium minden végrehajtó hivatalát
A Nemzetbiztonsági Miniszter tanácsadószervét
Minden végrehajtó hivatalt
Honosítási és Bevándorlási Hivatalt
Partiőrséget
101. CIKKELY A Nemzetbiztonsági Minisztérium jelenlegi előirányzatokban tárgyalt összegeit a Képviselőház és a Szenátus Igazságügyi Bizottsága, a Képviselőház Belbiztonsági Bizottsága, a Szenátus Nemzetbiztonsági és Kormányzati Ügyek Bizottsága, a Képviselőház és a Szenátus Hírszerzési Bizottsága, a Képviselőház és a Szenátus Fegyveres Erők Bizottsága felügyeli és ellenőrzi, hogy törvényi módon, a felsorolt tételek mentén kerülnek felhasználásra.
102. CIKKELY A Nemzetbiztonsági Minisztérium hivatali költségeire, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 2. 1951) foglalt feladatokat, 59.515.071$ kerül biztosításra.
103. CIKKELY A Nemzetbiztonsági Miniszter számára biztosítani kell minden olyan forrást, amely szükségeltetik a következő év megállapodásaihoz és kiutalásaihoz, amely a Miniszter jog- és hatáskörébe tartozik. Erre a célra 3,456,204 $ kerül biztosításra.
104. CIKKELY A Nemzetbiztonsági Miniszterhelyettes munkája számára 992,447 $ kerül biztosításra.
105. CIKKELY A Nemzetbiztonsági Minisztérium terrorellenes, belföldi terrorelhárító hivatalok működésére 20,974,349 $ kerül biztosításra.
106. CIKKELY A Partiőrség, illetve a hozzá kapcsolódó hivatalok és munkacsoportok működésére 14,586,290 $ kerül biztosításra.
107. CIKKELY A Honosítási és Bevándorlási Hivatal, illetve a hozzá kapcsolódó hivatalok és munkacsoportok működésére 4,5460,887 $ kerül biztosításra.
II. RÉSZ: VÉDELEM, RENDFENNTARTÁS ÉS NYOMOZÁS
CIRONIA VÁM- ÉS ORSZÁGHATÁRAI
FIZETÉSEK ÉS KÖLTSÉGEK
201. CIKKELY Annak érdekében, hogy a bevándorlás, a vámhatárok, az import és export ellenőrzése és más nyomozások a törvényeknek megfelelően működjenek, a Kongresszus 77,853,509 $ összeget biztosít.
202. CIKKELY 4,758,086 $ áll rendelkezésre a járműpark fejlesztésére, legyen az szárazföldi, vízi vagy légi jármű. Előírásra kerül, hogy legalább 3,500 szárazföldi, 1,800 vízi és legalább 500 légi járművet biztosítson a Nemzetbiztonsági Minisztérium.
203. CIKKELY A Nemzetbiztonsági Minisztérium dolgozói fizetésére és járuléktámogatására 70,434,646 $ áll rendelkezésre.
204. CIKKELY A Nemzetbiztonsági Minisztérium épületeinek fenntartására 2,862,005 $ áll rendelkezésre.
BELBIZTONSÁGI ELHÁRÍTÁS
MEGFIGYELÉSEK
205. CIKKELY Büntetett előéletű, illetve az ország belső biztonságára veszélyes egyének elleni védekezésre 30,631,742 $ áll rendelkezésre.
206. CIKKELY 11,974,709 $ áll rendelkezésre fegyver- és lőszervásárlásra, egyenruhák készítésére, és minden egyéb, a mindennapi munkához szükséges eszköz beszerzéséhez.
207. CIKKELY Büntetett előéletű, illetve az ország belső biztonságára veszélyes egyének regiszterbe rendezésére 610,613 $ áll rendelkezésre.
208. CIKKELY Szakmai továbbképzésre 2,177,115 $ áll rendelkezésre.
209. CIKKELY Személyek megfigyelésére 7,282,287 $ áll rendelkezésre.
MŰVELETI KIADÁSOK
210. CIKKELY Bármiféle, az ország határain belül 4,224,260 $ áll rendelkezésre.
211. CIKKELY Bármiféle, az ország határain kívül 2,050,351 $ áll rendelkezésre.
212. CIKKELY Bizalmas vagy titkos küldetések végrehajtására 5,129,383 $ áll rendelkezésre.
BEVÁNDORLÁS
Honosítási és Bevándorlási Hivatal
213. CIKKELY A Honosítási és Bevándorlási Hivatal bevándorlók ellenőrzésével kapcsolatos kiadásaira 78,630,701 $ áll rendelkezésre.
214. CIKKELY A legális bevándorlókkal kapcsolatos kiadásokra 6,281,305$ áll rendelkezésre.
215. CIKKELY Az illegális bevándorlókkal kapcsolatos kiadásokra 10,231,013 $ áll rendelkezésre.
216. CIKKELY Az illegális bevándorlók kitoloncolásával kapcsolatos kiadásokra 7,678,587 $ áll rendelkezésre.
RENDÉSZETI ELJÁRÁSOK, KITOLONCOLÁSOK
217. CIKKELY A Honosítási és Bevándorlási Hivatal rendészeti eljárásokból fakadó kiadásaira 11,031,721 $ áll rendelkezésre.
218. CIKKELY A Honosítási és Bevándorlási Hivatal rendészeti dolgozóinak kiadásaira 20,942,350 $ áll rendelkezésre.
219. CIKKELY A Honosítási és Bevándorlási Hivatal járműparkjának kiadásaira 8,069,303 $ áll rendelkezésre.
III. RÉSZ: PARTIŐRSÉG
301. CIKKELY A Partiőrség bérköltségeire és dologi kiadásaira 65,874,814 $ áll rendelkezésre.
302. CIKKELY A Partiőrség járműparkjának felújítására és lecserélésére 19,453,858 $ áll rendelkezésre.
IV. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
401. CIKKELY A bizalmas és titkos akciókról a Minisztériumnak tájékoztatnia kell a törvényhozókat mindkét házban, a miniszternek meg kell jelennie Képviselőház, illetve a Szenátus témában illetékes bizottsága előtt bizottsági meghallgatás okán.
402. CIKKELY Amint a javaslat törvényerőre emelkedik, a Miniszter megkapja a szükséges forrásokat a Kincstárból, amelyet ezt követően a Minisztériumnak kell a megfelelő módon kiosztani.
403. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg kevesebb, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, azt a forrást a Miniszter kongresszusi felhatalmazás nélkül a következő célokra költheti el:
(1) új programok, projektek vagy aktivitások létrehozására;
(2) programok, projektek vagy aktivitások felszámolására;
(3) programok, projektek vagy aktivitások pénzügyi forrásainak növelésére, ha azt nem tiltja kongresszusi határozat;
404. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a Minisztérium a forrást, mit vár el ettől.
405. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatók, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.
406. CIKKELY Jelen fiskális év 1956. szeptember 30-ig tart.
F CSOPORT – MUNKAÜGYI, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS JÓLÉTI, OKTATÁSI ÉS A HOZZÁJUK TARTOZÓ HIVATALOK ELŐIRÁNYZATI TÖRVÉNYE, 1956
I. RÉSZ: MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM
101. CIKKELY A Munkaügyi Minisztérium törvények által felügyeli Cironia munkaerőpiacát, elősegíti a munkahelyek teremtését, és közreműködik mindenben, amelyet a törvények (R. T. 10. 1951) előír.
102. CIKKELY A Munkaügyi Miniszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 10. 1951) foglalt feladatokat, 2,523,280 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,964,285$ összegnél.
Munkaügyi Iroda
103. CIKKELY A Munkaügyi Iroda fenntartására, illetve a személyzeti költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a törvényekben foglalt feladatokat, 2,650,737 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,986,800$ összegnél.
104. CIKKELY A 103. cikkelyben felsorolt összegből a Munkaügyi Statisztikai Hivatal 1,355,404$ értékben részesül, a Hivatali Főbiztos 499,130$ értékben részesül.
MUNKANÉLKÜLI SEGÉLY
105. CIKKELY Munkanélküli segélyre az 1956. évre 1,303,135,517 $ áll rendelkezésre.
II. RÉSZ: EGÉSZSÉGÜGYI ÉS JÓLÉTI MINISZTÉRIUM
201. CIKKELY Az Egészségügyi és Jóléti Minisztérium törvények által felügyeli Cironia egészségügyi hálózatát és szociális ellátórendszerét, munkaerőpiacát, elősegíti a munkahelyek teremtését, amelyet a törvények (R. T. 5. 1951) előír.
202. CIKKELY Az Egészségügyi és Jóléti Miniszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 5. 1951) foglalt feladatokat, 2,957,198 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 2,791,351 $ összegnél.
FIZETÉSEK ÉS KÖLTSÉGEK
203. CIKKELY Egészségügyi intézmények fenntartására, építésére, bővítésére és karbantartására 401,881,960 $ áll rendelkezésre.
204. CIKKELY Egészségügyi intézmények dolgozóinak bér- és járulékköltségeire 142,970,555 $ áll rendelkezésre.
NYUGDÍJKIEGÉSZÍTÉSI ÉS EGYÉB, AZ IDŐSÜGYI ELLÁTÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ ELLÁTÁSOK
205. CIKKELY A Nyugdíjtörvény 1949-ben előírt kiadásokra 876,623,140 $ áll rendelkezésre.
III. RÉSZ: OKTATÁSI MINISZTÉRIUM
301. CIKKELY Az Oktatási Minisztérium törvények által felügyeli Cironia oktatását, ösztöndíjakkal támogatja a legjobb tanulókat, és közreműködik minden olyan kérdésben, amelyet a törvények (R. T. 4. 1951) előír.
302. CIKKELY Az Oktatási Miniszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 4. 1951) foglalt feladatokat, 2,308,691 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 2,141,871 $ összegnél.
FIZETÉSEK ÉS KÖLTSÉGEK
303. CIKKELY Oktatási intézmények fenntartására, építésére, bővítésére és karbantartására 694,364,963 $ áll rendelkezésre.
304. CIKKELY Oktatási intézmények dolgozóinak bér- és járulékköltségeire 124,560,333 $ áll rendelkezésre.
KULTURÁLIS KIADÁSOK
305. CIKKELY A kulturális intézményrendszer fenntartására, kulturális programok szervezésére 110,8640,258 $ áll rendelkezésre.
KÖZÉPISKOLAI ÖSZTÖNDÍJAK
306. CIKKELY Középiskolai sportösztöndíjakra 7,438,447 $ áll rendelkezésre.
307. CIKKELY Középiskolai tanulmányi ösztöndíjakra 12,869,287 $ áll rendelkezésre.
308. CIKKELY Középiskolai szociális ösztöndíjakra 7,943,080 $ áll rendelkezésre.
EGYETEMI ÖSZTÖNDÍJAK
309. CIKKELY Egyetemi sportösztöndíjakra 7,620,794 $ áll rendelkezésre.
310. CIKKELY Egyetemi tanulmányi ösztöndíjakra 12,280,160 $ áll rendelkezésre.
307. CIKKELY Egyetemi szociális ösztöndíjakra 14,999,321 $ áll rendelkezésre.
IV. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
401. CIKKELY A programok és projektek végrehajtásáról tájékoztatnia kell a törvényhozókat mindkét házban, a Minisztereknek meg kell jelennie Képviselőház, illetve a Szenátus témában illetékes bizottsága előtt bizottsági meghallgatás okán.
402. CIKKELY Amint a javaslat törvényerőre emelkedik, a Miniszterek megkapják a szükséges forrásokat a Kincstárból, amelyet ezt követően a Minisztériumoknak kell a megfelelő módon kiosztani.
403. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg kevesebb, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, azt a forrást a Miniszterek kongresszusi felhatalmazás nélkül a következő célokra költheti el:
(1) új programok, projektek vagy aktivitások létrehozására;
(2) programok, projektek vagy aktivitások felszámolására;
(3) programok, projektek vagy aktivitások pénzügyi forrásainak növelésére, ha azt nem tiltja kongresszusi határozat;
404. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a Minisztériumok a forrást, mit vár el ettől.
405. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatók, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.
406. CIKKELY Jelen fiskális év 1956. szeptember 30-ig tart.
G CSOPORT – KONGRESSZUS ÉS A HOZZÁJUK TARTOZÓ HIVATALOK ELŐIRÁNYZATI TÖRVÉNYE, 1953
I. RÉSZ: A TÖRVÉNYHOZÓI ÁG KÖLTSÉGVETÉSE
KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK
101. CIKKELY Költségtérítések az Alelnöknek, 15.500$; a Pro Tempore Elnöknek, 32.000$; a Többségi és Kisebbségi Vezetőnek, 35.000$; a Vezetőhelyetteseknek, 8.500$; a Bizottsági Elnököknek 4.000; összesen 206.000$ áll rendelkezésre.
SZENÁTUSI VEZETŐK ÉS TAGOK IRODÁINAK KÖLTSÉGVETÉSE
102. CIKKELY Az Alelnöki Iroda éves költségvetése: 1,994,565 $; A Pro Tempore Elnöki Iroda éves költségvetése: 1,621,596 $; A Többségi és Kisebbségi vezetői Irodák éves költségvetése összesen: 4,750,000 $; A Vezető-helyettes Irodák éves költségvetése összesen: 2,800,000 $; Az Előirányzatok Bizottságának költségvetése: 3,120,000 $; A Titkári Irodák éves költségvetése összesen: 760,000 $; A Szenátus személyzetének éves bérköltsége: 20,100,650 $; A szenátorok egyéni közfeladat ellátásra vonatkozó költségeire szánt költségvetés: 101,741,575 $
KÉPVISELŐHÁZ
KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK
103. CIKKELY A Házelnök költségtérítésére előirányzott összeg: 20.000 $; A Képviselőház költségeire az előirányzott költségvetés: 242.750.000$
A KÉPVISELŐHÁZI VEZETŐK ÉS TAGOK IRODÁINAK KÖLTSÉGVETÉSE
104. CIKKELY A Házelnöki Iroda éves költségvetése: 6,420,430 $; A Többségi és Kisebbségi vezetői Irodák éves költségvetése összesen: 2,192,560 $; A Titkári Irodák éves költségvetése összesen: 450,000 $
II. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
201. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a forrást, mit vár el ettől a törvényhozói hivatal.
202. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatók, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.
203. CIKKELY Jelen fiskális év 1956. szeptember 30-ig tart.
H CSOPORT – VETERÁNÜGYEK ÉS A HOZZÁJUK TARTOZÓ HIVATALOK ELŐIRÁNYZATI TÖRVÉNYE, 1956
I. RÉSZ: VETERÁNÜGYEK MINISZTÉRIUMA
101. CIKKELY A Veteránügyek Minisztériuma törvények által felügyeli Cironia Köztársaság veteránjainak helyzetét, a veteránokat segítő intézményrendszert, és minden olyan kérdésben együttműködik, amelyet a törvények (R. T. 3. 1951) előírnak.
102. CIKKELY A Veteránügyi Miniszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 3. 1951) foglalt feladatokat, 1,808,807 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,778,040 $ összegnél.
VETERÁNOK SZOCIÁLIS TÁMOGATÁSA
103. CIKKELY A veteránok szociális célú, közvetlen támogatására 19,740,087 $ áll rendelkezésre.
VETERÁNOK SZOCIÁLIS OTTHONAINAK TÁMOGATÁSA
104. CIKKELY A veteránok szociális otthonainak támogatására 115,813,182 $ áll rendelkezésre.
VETERÁNOK EGÉSZSGÉBIZTOSÍTÁSÁNAK FINANSZÍROZÁSA
105. CIKKELY A veteránok egészségbiztosítási költségeinek megtérítésére 184,746,501 $ áll rendelkezésre.
VETERÁNOK UTAZÁSI KEDVEZMÉNYEINEK TÁMOGATÁSA
106. CIKKELY A veteránok kedvezményes utazási költségeinek kompenzálására 60,125,011$ áll rendelkezésre.
II. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
201. CIKKELY A bizalmas és titkos akciókról a Minisztériumnak tájékoztatnia kell a törvényhozókat mindkét házban, a miniszternek meg kell jelennie Képviselőház, illetve a Szenátus témában illetékes bizottsága előtt bizottsági meghallgatás okán.
202. CIKKELY Amint a javaslat törvényerőre emelkedik, a Miniszter megkapja a szükséges forrásokat a Kincstárból, amelyet ezt követően a Minisztériumnak kell a megfelelő módon kiosztani.
203. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg kevesebb, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, azt a forrást a Miniszter kongresszusi felhatalmazás nélkül a következő célokra költheti el:
(1) új programok, projektek vagy aktivitások létrehozására;
(2) programok, projektek vagy aktivitások felszámolására;
(3) programok, projektek vagy aktivitások pénzügyi forrásainak növelésére, ha azt nem tiltja kongresszusi határozat;
204. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a Minisztérium a forrást, mit vár el ettől.
205. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatók, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.
206. CIKKELY Jelen fiskális év 1956. szeptember 30-ig tart.
I CSOPORT – KÖZLEKEDÉSÜGYEK ÉS A HOZZÁJUK TARTOZÓ HIVATALOK ELŐIRÁNYZATI TÖRVÉNYE, 1956
I. RÉSZ: KÖZLEKEDÉSI MINISZTÉRIUM
101. CIKKELY A Közlekedési Minisztérium a törvények által felügyeli Cironia közlekedésügyeit, ellenőrzi a közlekedés rendjét, és minden olyan kérdésben együttműködik, amelyet a törvények (R. T. 1. 1951) előírnak.
102. CIKKELY A Küzlekedési Miniszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 1. 1951) foglalt feladatokat, 1,915,850 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 1,900,800 $ összegnél.
II. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
201. CIKKELY A bizalmas és titkos akciókról a Minisztériumnak tájékoztatnia kell a törvényhozókat mindkét házban, a miniszternek meg kell jelennie Képviselőház, illetve a Szenátus témában illetékes bizottsága előtt bizottsági meghallgatás okán.
202. CIKKELY Amint a javaslat törvényerőre emelkedik, a Miniszter megkapja a szükséges forrásokat a Kincstárból, amelyet ezt követően a Minisztériumnak kell a megfelelő módon kiosztani.
203. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg kevesebb, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, azt a forrást a Miniszter kongresszusi felhatalmazás nélkül a következő célokra költheti el:
(1) új programok, projektek vagy aktivitások létrehozására;
(2) programok, projektek vagy aktivitások felszámolására;
(3) programok, projektek vagy aktivitások pénzügyi forrásainak növelésére, ha azt nem tiltja kongresszusi határozat;
204. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a Minisztérium a forrást, mit vár el ettől.
205. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatóak, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.
206. CIKKELY Jelen fiskális év 1956. szeptember 30-ig tart.
J CSOPORT – A HÍRSZERZÉS
I. RÉSZ: CIRON HÍRSZERZÉSI HIVATAL
101. CIKKELY A Ciron Hírszerzési Hivatalról (CIO – Cironian Intelligence Office) szóló törvények értelmében a következő előirányzati évben 19,828,150 $ válik felhasználhatóvá.
102. CIKKELY A szükséges külföldi hírszerzési és egyéb nemzetbiztonsági műveletek végrehajtására a költségvetés 48,462,051 $ összeget irányoz elő, mely összeg lehívásának kezdeményezése csak a Katonai Tanács történhet meg, korábban megadott elnöki hozzájárulással.
103. CIKKELY A hírszerző személyzet kiképzésére és folyamatos továbbképzésére 988,391 $-t határoz meg az előirányzat.
104. CIKKELY Külföldi elhárítási tevékenységekre 10,581,425 $-t irányoz elő a költségvetés.
II. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
201. CIKKELY A bizalmas és titkos akciókról a Hivatalnak tájékoztatnia kell a törvényhozókat mindkét házban, az Igazgatónak meg kell jelennie Képviselőház, illetve a Szenátus témában illetékes bizottsága előtt bizottsági meghallgatás okán.
202. CIKKELY Amint a javaslat törvényerőre emelkedik, az Igazgató megkapja a szükséges forrásokat a Kincstárból, amelyet ezt követően a Hivatalnak kell a megfelelő módon kiosztani.
203. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg kevesebb, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, azt a forrást az Igazgató kongresszusi felhatalmazás nélkül a következő célokra költheti el:
(1) új programok, projektek vagy aktivitások létrehozására;
(2) programok, projektek vagy aktivitások felszámolására;
(3) programok, projektek vagy aktivitások pénzügyi forrásainak növelésére, ha azt nem tiltja kongresszusi határozat;
204. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a Hivatal a forrást, mit vár el ettől.
205. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatók, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.
206. CIKKELY Jelen fiskális év 1956. szeptember 30-ig tart.
K CSOPORT – A KÜLÜGY, ÉS A HOZZÁ TARTOZÓ ÜGYEK
I. RÉSZ: KÜLÜGYMINISZTÉRIUM
101. CIKKELY A Külügyminisztérium törvények által felügyeli, irányítja és kialakítja Cironia Köztársaság kül- és biztonságpolitikáját, ellenőrzi az ország határain kívül működő ciron polgárok és intézmények helyzetét, kapcsolatot tart fenn a Cironia Köztársaság területén működő országok állandó követségeivel, és végrehajt minden olyan rendelkezést, amelyet a törvények (R. T. 11. 1951) előírnak.
102. CIKKELY A Külügyminiszter saját hivatala fenntartására, illetve a személyes költségeire, adminisztrációs feladatokra, illetve, hogy ellássa a Reorganizációs Terv 1951-ben (R. T. 11. 1951) foglalt feladatokat, 6,297,501 $ áll rendelkezésre. Ez az összeg nem lehet kevesebb 5,219,418$ összegnél.
103. CIKKELY A külügyi személyzet kiképzésére és folyamatos továbbképzésére 84,658,208 $-t határoz meg az előirányzat.
104. CIKKELY Külföldi diplomáciai tevékenységet folytató személyzet kiképzésére és folyamatos továbbképzésére Jelen Törvény 37,825,360 $ értékben irányoz elő.
105. CIKKELY Külföldön állomásó személyzet, ingatlanok és ingóságok költségére fedezésére 41,875,360 $ áll rendelkezésre.
106. Bérköltségek és biztosítások fedezésére 157,649,099 $ áll rendelkezésre.
107. Hatástanulmányok készítésére, szakértők díjazására, illetve minden hasonló célra Jelen Törvény 32,614,344 $ összeget bocsát rendelkezésre.
II. RÉSZ: ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
201. CIKKELY A bizalmas és titkos akciókról a Minisztériumnak tájékoztatnia kell a törvényhozókat mindkét házban, a miniszternek meg kell jelennie Képviselőház, illetve a Szenátus témában illetékes bizottsága előtt bizottsági meghallgatás okán.
202. CIKKELY Amint a javaslat törvényerőre emelkedik, az Igazgató megkapja a szükséges forrásokat a Kincstárból, amelyet ezt követően a Hivatalnak kell a megfelelő módon kiosztani.
203. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg kevesebb, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, azt a forrást az Igazgató kongresszusi felhatalmazás nélkül a következő célokra költheti el:
(1) új programok, projektek vagy aktivitások létrehozására;
(2) programok, projektek vagy aktivitások felszámolására;
(3) programok, projektek vagy aktivitások pénzügyi forrásainak növelésére, ha azt nem tiltja kongresszusi határozat;
204. CIKKELY Abban az esetben, ha sikerül megtakarítani, és ha az összeg több, mint az éves előirányzatok 10 százaléka, akkor kongresszusi engedélyt kell kérni annak a felhasználására a Képviselőház és a Szenátus Előirányzati Bizottságaitól. A kérésben indokolni kell, miért arra kívánja fordítani a Hivatal a forrást, mit vár el ettől.
205. CIKKELY Az előirányzatok az elkövetkező fiskális év bármelyik időszakában módosíthatók, kivéve a költségvetés elfogadását követő 30 napon belül.
206. CIKKELY Jelen fiskális év 1956. szeptember 30-ig tart.