Marshall Rentonban
Kiadta:
Nathen Bartek
Kiadva: 1954. szeptember 13., hétfő
//Renton// Valentin Marshall Renton városában tartott kampányrendezvényt, ahol a belépő 13 $ volt, cserébe korlátlan étel és italfogyasztás járt mindenkinek. A reform párt hivatalos szenátorjelöltje ezúttal is hangzatos beszédet tartott, ezúttal az idegenforgalom megyei jelentőségéről beszélt.
"Az olyan országok, mint Cironia, vonzzák a turistákat a világ minden tájáról. Kék ég, szikrázó napsütés és tengerpart. Egy sziget a világ közepén, távol minden bajtól és veszélytől. Kell ennél több? Természetesen. Meg kell a virágzó turizmushoz teremteni a feltételeket, a háttérinfrastruktúrát is. Szükségünk van hotelre, panziókre, strandokra, casinokra és még sorolhatnám azon szórakoztató létesítményeket, amik közönség csalogató hatással bírnak. Ez mind beruházást igényel, de hosszú távon egy tsabil és kiszámítható bevételi forrást jelenthet a megyének. Kis megye vagyunk, éppen ezért minden lehetőséget meg kell ragadnunk, ha ki akarunk törni. A jelenlegi vezetés ezt elmulasztotta és nem sokat áldoztak a vendéglátásra, pedig rengeteg szigetország nyújtja az élő példát, hogy bizony a gazdaság húzó ágazata is lehet a szolgáltató szektor. Legutóbnb kormányzóként nem bíztak bennem eléggé, de az újraválasztott progresszív kormányzó ahogy az első ciklusában sem, a másodikban sem csinál semmit. A megye a nihilben dagonyázik, ezt egy végre tettre kész szenátornak kell megváltoztatni. Egyszer elbuktam, mégegyszer nem fogok és számítok Önökre is!"
0 0
vissza