Gregory Hammer Gillett-ben
Kiadta:
Gregory Hammer
Kiadva: 1954. szeptember 09., csütörtök
Gregory Hammer a progreszív párt alelnök-jelöltje a mai nap során Gillette városában folytatta Eagle megyei kampánykörútját. A városban szívélyesen fogadták a politikust, több kisebb településről is érkeztek olyan emberek akik kíváncsiak voltak az alelnökjelöltre így a város főterén megtartott rendezvényen körübelül 4 legfeljebb 5 ezres létszámot mértek. Gregory Hammer számos kérdésben szólt a helyiekhez, megemlítve a munkások szerinte javítandó helyzetét, az infrastruktúra és a helyi mezőgazdaságok támogatását. Idézzük: " Ma Cironiában a munkásosztály helyzete nem kielégítő úgy hiszem. Azok az emberek akik nap mint nap keményen dolgoznak azért, hogy nemzetünk tovább épüljön és erősödjön, sokkal, de sokkal több tiszteletet kellene kapniuk a kormánytól. Ugyanezt gondolom a szakszervezetek kérdésében is. Konzervatív hangok azt mondják a szakszervezetek szétvernék országunkat és gazdaságunkat, sőt egyesek a kommunizmus melegágyának tartják. Na most azt tegyük félre, hogy a jelenlegi reform párti jelölt, Andrew Trump számára mindenki kommunista aki nem az ő oldalán van... A szakszervezetek szerintem valamint Edward Glover, ha Önök is megsegítik ügyünket szavazatukkal, Cironia következő elnökének véleménye szerint is nemzetünk fontos építőkövei. A keményen dolgozó egyszerű ciron emberek számára a szakszervezeti lét és az erős szakszervezet a demokrácia egyik bástyája. Ne hagyjuk, hogy a demokráciánk egyik bástyáját ledöntsék."
Gregory Hammer még egy jó félórát folytatta beszédét, majd miután befejezte azt, az egyik sátor alatt még további egy óráig válaszolt a helyiekben felmerülő kérdésekre és reagált a résztvevők véleményére és észrevételeire.
/Gillette Business Herald/
0 0
vissza