Barnabus Rodney: "Csak egy művelt, képzett társadalom képes megfelelni a jövő kihívásainak"
Kiadta:
Nathen Bartek
Kiadva: 1954. augusztus 14., szombat
//Carmel// Barnabus Rodney Carmel városába utazott, ahol a helyi iskolában családos emberekenk tartott előadást elsősorban. Közös imával kezdtek az összegyűltek, majd meghallgatták az osborne-i szenátorjelöltet. Az eseménjy végén lehetőség volt adományokat is elhelyezni a kijáratnál felállított urnákban. Az osborne-i jelölt a gyermekek taníttatásáról és a tehteséggondozásról ejtett szót.
„Sokan hangoztatták már országszerte, milyen hatalmas jelentősége is van egy tisztességes, tudatosan tervezett és jól átgondolt oktatási rendszernek. Osztom véleményüket. A változó világ kihívásaira, a technológiai újdonságokra csak a jól szervezett iskolai rendszer készíthet fel bárkit is. A kommunizmus elleni harcban, csak egy széls látókörrel bíró, tájékozott, általánosan művelt polgári társadalom és generáció tud eredményes lenni. Mindent, ismétlem, mint meg kell tennünk, hogy gyermekeink a lehető legjobb körülmények köztt pallérozhassák elméjüket és szívják magukba a tudást. A kivételes tehetségeket pedig ideje korán kell kiemelni, külön tehetséggondozó programokat kell indítanunk, hogy a legnagyobb ciron elmékké válható gyermekeket ideje korán észrevegyük és a megfelelő irányba tereljük őket. Nem kell messzire menni, megyénk egyik képviselőjelöltje, Nathen Bartek képviselő is hasonló szavakat fogalmazott meg kampánya során, illetve hivatalos elmondása szerint oktatási törvényjavaslaton is dolgozik. Szenátorként az ilyen és ehhez hasonló kezdeményezéseket maximálisan támogatom, ahogy ebben az esetben is teljes mellszélességgel állok Bartek képviselő mellett. Talán lesz lehetőségem vele közösen is együtt dolgozni, hiszem, hogy a megye érdekében sokat tudnánk közösen tenni.”
0 0
vissza