Arnold Murphy indul a burkhill-i szenátusi választásokon
Kiadta:
Nathen Bartek
Kiadva: 1953. október 30., péntek
//Devon// Arnold Murphy jogász a mai napon bejelentette Devon városában, hogy indul a Burkhill megyei szenátusi választásokon. A megye szerte híres és elismert jogász bejelentését azért is követte hatalmas érdeklődés, mert az ország első afroamerikai szenátora lehet. Murphy munkája során a legtöbb esetben a megyében nagyszámú fekete kisebbséget képviselte, különféle peres ügyekben, ahol nem egyszer atrocitás és hátrányos megkülönböztetés érte védenceit.
"Azért döntöttem az indulás mellett, mert napi szinten tapasztalom azt a fajta megkülönböztetést és széthúzást a társadalomban, ami pusztán faji alapokon nyugszik. Az arca akarok lenni és egyben úttörője a faji egyenlőséget hirdető harcoknak. Meg akarom változtatn az emberek gondolkodását, először a megyében, majd az országban. Igen, fekete vagyok, igen, szegény családból származom, de a saját tehetségemből, a saját munkámmal küzdöttem fel magam oda, ahova, és sosem vártam el, hogy másképpen tekintsenek rám. Nem érek kevesebbett, mint bárki más ebben az országban, főleg nem azoknál, akik egyetlen "érdemükként" csak azt tudják felhozni, hogy ők fehérek. Én a munkában hiszek, a tehetségben, a tettrekészségben. Ilyen emberekkel akarom körülvenni magam és ilyen emberek támogatására számítok. Nem a fekete jelölt akarok lenni, nem a fekete társadalmi réteg képviselője, és remélem a burkhill-i társadalom sem így tekint rám. Kemény kampányra számítok, fáradhatatlan munkával, de tisztességes, személyeskedésektől mentes küzdelemre. Legyen bárki is az ellenfél párton belül, vagy éppen kívül."
0 0
vissza