Egy fontos ember Alexander Smith mögött
Kiadta:
Alexander Smith
Kiadva: 1953. szeptember 20., vasárnap
Alexander Smith az utóbbi időben nagyon is intenzív kampámnyba kezdett köszönhetően a közelgő kormányzóválasztásnak, ahol a Progresszív Párt színeiben indul. Smith a Reform Párt és a Progresszív Párt szavazótáborának a tökéletes jelöltje, mert mérsékelten liberális, ami azt jelenti hogy egy piciny konzervativizmus is keveredik benne. Így ennek köszönhetően mindkét párt szavazótáborának a tökéletes jelöltje. Ráadásul Steve Paulson, Walker megye szenátora is támogatásában részesítette már őt korábban, ami azt jelenti, hogy Smith-nek nem csak a Progresszív Pártban, hanem a Reform Pártban is jelentős szavazótábora van. Most azonban egy újabb fontos ember lépett elő a félhományból, aki a liberalizmus valóságos megtestesítője Cironiában. Ez az ember pedig nem más, mint a híres liberális külpolitikai szakértő, aki annak idején az Amerikai Külügyminisztérium fontos munkatársa volt, Dominick Stannard.
Stannard elmondása szerint Nick Lawrence hatalmasat bukhat Smith megválasztásakor. A fő indok leginkább a bukásra azok a törvények, amelyeket még a Déli Lázongások idején hozott a Walkeri kormányzó. Igen ám, de ezen rendeletek csorbították a mozgási szabadság és a szabad gyülekezés jogát. Alexander Smith szerint ezen jogok csorbítása egyenlő volt a tényleges diktatúra kiépülésével. Tehát Smith úr nagyban kitér Lawrence árnyékából, s ott támadja, ahol csak lehetséges. Legutóbb Dunwoodyban tarott beszéde során már nem csak Sztálinhoz, hanem Bourbon XVI. Lajoshoz is hasonlította a walkeri diktatúráért felelős Nick Lawrence-t.
Stannard személyesen még nem, de lapunkon keresztül és az Egységes Progresszív Cironia szervezeten keresztül feltétlen támogatásról biztosította Alexander Smith-t, aki így már sok-sok embert, és két fontos személyiséget tudhat hátvédként.
Hajrá Smith! Hajrá Walker!
Atlanta News
Cironia’s Week
0 0
vissza