A délelőtti és délutáni aktív kampány után Underwood este 8 órakkor kezdte meg Nort Haven főterén a Perry megyei kampány nyitó beszédét. Mr a kora délutáni órákban nagyon sokan voltak kinn a főtéren, hiszen a képviselőjelöltek közül nagyon sokan ott voltak, sőt délután 5 órakkor már az összes képviselő és szenátor jelölt ott volt és elkezdték mondani beszédjeiket a főtren kinn lévők számára. Számos kisgyerekes család is kinn volt, hszen a Progresszív Párt aktivitái gyermekjátékokat is hoztak a főttére, ilyen volt például az ugráló vár, amelyet a kisgyermekek hamar megostromoltak és el is foglaltak. Sokan míg a beszédek el nem kezdődtek vagy gyermekeikkel foglalkoztak, ismerősökkel beszélgettek, avagy a büfé sátornál ettek és közben a párt programját olvasgatták, valamint Underwood bemutatkozó üzenetét, melyet szerte az országban terjesztenek szórólap formájában.
A beszédet szokás szerint leközljükk itt lenn:
"Nort Haven város nagyszerű polgárai!
Üdvözöllek benneteket és köszönöm nektek ezt a remek fogadtatást amit egész nap kaptam tőletek. Legyek akár a gyárakban, legyek akár az utcákon, legyek a kórházban vagy az iskolákban. Mindenhol szívélyesen fogadtatok és ezt tényleg nagyon köszönöm. North Haven mindig is híres volt a vendég szeretetéről, de nem gondoltam, hogy ez ennyire igaz. Egyet viszont láttam az emberek szemében. A félelmet egy ismeretlen dologtól. Attól amelynek most még csak előszelét érezzük. Nő a munkanélküliség, anyagilag instabil fiatal nemzetünk és ezáltal demokráciánk is veszélyben van és valljuk meg, a kommunizmus is előretörhet ilyen helyzetekben. Látm az emberek szemben a félelmet attól, hogy ezen dolgok összhatása egy nagyon rossz jövőt vetít előre. Míg mi a Ciron álomért küzdünk progresszívok, addig ezen még hála a jó Istennek nehezen megfogható sötét jövő a ciron rémálom. Mondhatnám azt, hogy "jaj ugyan... hesegessük el ezt a csúnya álmocskát magunktól, minden rendben lesz"... De sajnos nem tehetem. Az következő elnöknek egy mérsékelt nyugodt és higgadt politikusnak kell lennie, aki óvatosan és körültekintően cselekszik. Egy olyan embernek aki nem kívánja kockáztatni a szociális rendszerünket ideiglenes és csekély gazdasági növekedésért és egy olyan emberre aki nem akarja felborítani költségvetési egyensúlyunkat az adócsökkentésekkel. Nem mellesleg valljuk meg a jobboldali politikusok tervei olyan helyzetet teremtene ami mondjuk: a vagyonosok jó, de az egyszerű embereknek nem. Mi progresszívok úgy gondoljuk, hogy ezt el kell kerülnünk, sőt ez elfogadhatatlan. Az a fajta gazdaságpolitika amit a jobboldaliak akarnak országunknak elhozni a következő négy évre társadalmi szakadékokat fog létrehozni, el fogja lehetetleníteni a kevésbé vagyonos rétegeket és túl nagy előnyökhöz jutattja majd a legvagyonosabbakat. Míg szajkózzák, hogy a középosztályért harcolnak, addig annak is csak vagyonosabb rétegeire gondolnak. Kérdem én, ez lenne a követendő út? Ez lenne a jövőnk, ez lenne a ciron álom? Szerintem nem és a felmérések és saját tapasztalataim alapján egyre több ember így vélekedik. A Ciron álom nem ez. A Ciron Álom egy olyan jövő ahol mindenkinek van helye, ahol tisztességes munkahelyek jönnek létre és tisztes fizetést adnak a ciron állampolgároknak. Ahol egy farmernek vagy egy munkásnak vagy egy középosztálybelinek ugyanannyi érvényesülési esélye lehet mint egy gazdagabb,vagyonosabb embernek. Az elönségem egyik legfőbb célja, hogy egy olyan jövőt hozzak el önöknek, egy olyan álmot tegyek valósággá mely ezen nézeteket követi. Elnökségem legfőbb célja, egy olyan szoicális rendszert létrehozni amely hatékonyan tudja támogatni az embereket. Mi nem fogjuk hagyni, hogy a szegények leszakadjanak é örökké szegények maradjanak senkiről nem fogunk lemondani és senki sem fogunk hátra hagyni. Kötelező és általáns egészségbiztosítás, melyet nagyrészint az állam áll, munkanélküli segély, a szoicális háló megerősítése. Mindemellett egy olyan gazdasági program mely tényleges megoldást kínál. Támogatja a hazai válallkozókat, meg fogja szüntetni a munkanélküliséget, esélyt kínál a legszegényebb polgártársainknak. A Cironia Works-től nem véletlen félnek a Reform Párt politikusai és nem véletlen támadják. Annak ellenére, hogy hangoztatják, "jaj csak egy ötlethalmaz"... Érdekes mód a vitán is többen látták jobbnak gazdasági programunkat és országszerte érzem és mutatják a felmérések is, hogy egyre többen támogatják hétről hétről avagy megkockáztatom napról napra. Valósítsuk meg álmunkat és hozzuk el a prosperitás korszakát nemzetünknek!
Nagyon fontos, hogy minnél többen elmenjünk a Novemberi választásokra. Ez az első választás akár évtizedekre meghatározhatja nemzetünk sorsát és én személyesen szeretném, ha minnél több ciron polgár hallatná a szavát és kifejezné a véleményét a választásokon. Ennek a választásnak óriási lehetősége van. Kérdés az, hogy mi mellett dönt Cironia. Egy olyan jövő mellett ahol mindenkinek lesz helye nemzetünkben aki tisztességesen dolgozik, ahol nem veszik el tőlünk a szociális támogatásokat, ahol nem akarják előnytelen előnyhöz jutattni a vagyonosokat? Egy olyan jövőt ahol az állam a liberalizmus és a humanizmus nemes eszméinek mentén alakul? Egy olyan jövőt ahol senkit sem hagynak hátra? Vagy egy olyat, ahol a jobboldali gazdaságpolitika szélsőséges szakadékokat fog létrehozni a társadalomban, további terheket rak a szegényebbekre? Egy olyan államot amely túlzott jogokat kíván adni a megyei vezetésnek és ezzel nehezíteni akarja nemzetünk működését? Szerintem egyértelmű a válasz...
Harcoljunk az álmunkért! Tegyünk meg együtt mindent azért, hogy egy szebb és élhetőbb jövőt kapjunk. Tegyünk meg mindent, hogy egy olyan vezetés foglalhassa el a helyét az elkövetkezendő 4 évben aki nem akarja az amerikai tőkének kiszolgáltatni a hazai termelőket, aki nem akarja, hogy az egészégügy a piaci viszonyok és a kapitalizmus játéskszereivé váljanak. Vannak dolgok amikhez nem szabad oda engedni a paici szereplőket, nem szabad beengednünk a kapitalizmust. Ilyen az egészségügy is. A jobboldali politikusok haszont és pénzt akarnak csinálni az egészségügyből is. Egy huamanista állam egyik elsődleges feladata, hogy egy jól működő egészségügyrendszer jöhessen létre, melynek legnagyobb támogatója az állam és nem a kiszámíthatatlan piaci szereplők. Az állam fogja tudni garantálni az eégzségügy biztos működését, a megfelelő modernizációt és még sorolhatnám...
Ahogy már mondtam küzdjünk meg az álaminkért! Tegyük valósággá a Ciron Álmot! Együtt, közösen, tegyünk meg Bármit Cironiáért!
Isten Áldjon benneteket! Isten Áldja Cironiát! Isten Áldja North Havent!