A Clark megyében található Malcolm City-be utazott kampányolni most Underwood aki heves hadjáratba kezdett és sok szakértő szerint képes lesz megfordítani a választást, sőt egyes vezető politiológusok már azt mondják meg is fordította azt. Francis Underwood először a város kórházába látogatott ahl számos orvossal és beteggel találkozott, majd a kórház előtt a kórház működését nem zavarva tartott egy rövid sajtótájékoztatót a sajtósoknak akiknek kifejtette nézeteit az egészségüggyel kapcsolatban: "Nemzetünknek rendkívül fontos, hogy jó kezekben legyen az egészségügy. Egy olyan egészségügyi rendszert kell létrehoznunk mely hatékonyan lesz képes szembemenni bármiféle vészhelyzettel. Legyen az akár egy nagyobb járvány vagy bámi más olyan biológiai jellegű fenyegetés polgárainkra mellyel meg kell küzdeni. Nem mellesleg ezt az egészségügyet csakis úgy lehet létrehozni, ha egy olyan állam áll mögötte mely valóban teljes mellszélességgel támogatja. Az én elnökségem alatt egy ilyen ciron állam fog állni az egészségügy mellett és nem egy olyan aki kapitalista versengésnek szolgáltatja ki az egészségügyet és polgáraink testi épségét. A Reform Párt így gondolkodik. Úgy hiszem sokuk egyetértenek azzal, hogy vannak kérdések melyekben nem a kapitalista gondolkodásnak kell érvényesülnie hanem a humanista ideológiának. Ha rám és a Progresszív Párt jelöltjeire szavaznak azzal az általános és kötelező egészségbiztostásra szavaznak. Ez a rendszer garantálja mindenki számára a jó egészségügyi ellátást és az állam nagyobbrészt állni fogja a költségeket. Mi valóban gondoskodni kívánunk polgártársainkról. Köszönöm a figyelmet!"
Természetesen az elnökjelöltnek itt még nem ért véget a nap. Délben a város középiskolájában találkozott a tanárokkal és diákokkal, majd az iskola menzáján a diákok között töltötte el ebédjét, amely meglepődéssel töltötte el Underwoodot hiszen emlékei szerint a menzás ételek rémesek szoktak lenni. Ahogy mondta is az iskolában: "Nahát.. Menzából csillagos ötös az iskolának. Azt hittem visszatérnek gyermekkori emlékeim... rémálmaim az iskolás menzáról, de kifejezetten pozitív a csalódás. Adják át az üdvözletemet a szakácsoknak!" Az iskolai látogatása során Underwoodot elkísérte Clark megye mind a kettő szenátor jelöltje és Malcolm City képviselőjelöltje is. Underwood és a jelöltek ígéretet tettek arra, hogy ne mfogják cserbenhagyni az oktatási rendszert és megfelelő támogatásokat és szabadságot fognak kapni mind az iskolák mind a tanárok. Ahogy elmondták: "A liberális és humanista poltika mely mentén a Progresszív Párt gondolkodik maximálisan elveti és nem engedi azt a nézetet, hogy magára hagyjuk oktatási rendszerünket. Nyugodjanak meg, önökkel vagyunk."
Közleményünk megjelenésekor Underwood nagy eséllyel még nem tartotta meg Malcolm City főterén nagybeszédét mellyel zárja a helyi városi kampányt. Ám még ezelőtti kampányzárás előtt ellátogatott az egyik helyi konzervgyárba ahol a dolgozók nagy örömmel fogadták Underwoodot és a jelölteket. Rövid gyárlátogatáson elmondott beszédében újra kiemelte a Cironia Works fontoasságát és azt, hogy nem véletlen, hogy a Reform Párt éles kritikákkal illeti, hiszen ez a program kínálja a valódi megoldást. Ahogy elmondta: "Napról napra többen jönnek rá az igazságra. Napról napra kevesebben dőlnek be az ellenfelemnek George Taylornak és értik meg, a Cironia Works az egyetlen komolyan vehető és hatékony megoldás gazdasági problémáinkra. Ne hagyjuk veszni ezt a lehetőséget és ezt a programot. Szavazzanak a progresszívokra, szavazzanak rám, Francis Underwoodra. Még egyszer mondom ne felejtsék: "Ha Underwoodra szavaz, a Cironia Works-re szavaz!"
Nemsokára pedig leközöljük az esti beszédet is.