Francis Underwood és kampánycsapata megérkezett Clark megye központjába, Winchester városában. Közleményünk megjelenéséig még nem történt meg az esti nagy kampnygyűlés melyen Underwood szokottan nagy beszédében szokta köszönteni a tömeget és előadni a Progresszív Párt és jelöltségének főbb program pontjait. Egyelőre még "csak" meglátogatta a helyi rendőr őrsöt a 2 szenátor jelölt valamint a winchesteri képviselő jelölt társaságában. A rendőrök előtt tartott rövid beszédében kiemelte a rendőri munka fontosságát a közrend és béke fenntartásáért vívott harcukat pedig éltette. Ugyanígy tett a városi tűzoltóságon is ahol, számos tűzoltóval személyesen elbeszélgetett. A kinn várakozó újságíróknak arra a kérésre, milyen mértékben kívánja megerősíteni a rendőri és egyéb rendvédelmi szerveket azt mondta" Ez egy nagyon fontos dolog így elnökségem alatt is kiemelt prioritást fog élvezni a költségvetés megtervezésekor. Garantálnunk kell a rendőrök számára és más rendvédelmi szervek számára a megfelelő anyagi támogatást valamint a rendvédelmi dolgozók számára is a tisztes fizetést. Az életüket kockáztatják értünk a bűn és a ktasztrófák elleni háború első frontjain."
Délután az egyik általános iskolát látogatta meg, majd még késő délután látogatást tett az egyik helyi autógyárban, ahol nagy lelkesedéssel fogadták. A helyi dolgozók számára Underwood beszédében kiemelte, hogy a Progresszív Párt által kínált program a Cironia Works az igazi megoldás a munkanélküliségre és a gazdasági problémák megoldására. Mint elmondta, egy olyan löketet fog adni a gazdaságnak mely 1-2 éven belül önmagától, mankók nélkül képes lesz produkálni a gazdasági növekedést. Kiemelte azt is, hogy a Cironia Works olyan folyamatokat is elindít melyek könyebbé teszik a válallkozók helyzetét és így a dolgozók is magasabb bérezésben fognak részesülni. A helyi munkások nagyon örültek hogy ilyen részletességgel és összefüggéseiben magyarázta el nekik Underwood a dolgokat. Sokan azért is örültek ennek, mert egy politikust ahogy az egyik úr mondta: " Ez az Underwood egy jó fickó, Én rá szavazok. Nem olyan felfuvalkodott hólyag mint némelyik másik politikus és partnernek tekint minket az ilyen komoly dolgokban is."
Underwood esti kampánygyűlését a város főterén tartják meg, amelyre már most hatalmas az érdeklődés. Egyre több elemző véli úgy, hogy ezen aktív kampány nagyon könnyen Underwood javára billenti az egész választást. Egyre több és több ember jön el a progresszív párt gyűléseire és nem csak a progresszív avagy független szavazók, hanem sok reform párti szavazó is kezd átpártolni a választás előtti hónapokban hevesen kampányoló Underwoodhoz.