Szervezet közlemény

   Megyei és városi újságok hírei (1952-es választások) - Garfield közleménye

Jack Shepard interjút adott egy megyei újságnak

Kiadta: Jack Shepard
Kiadva: 1952. október 18., szombat

Jack Shepard a Columbia Citizen újság riporterének Jane Madow-nak adott interjút a kampány befejezéseként.

J.M.: Üdvözlöm. Első lépésként kérem értékelje az elmúlt pár hónapot.

J.S.: Én is üdvözlöm. Úgy gondolom nagyon aktív hónapok vannak mögöttem. Először is az előválasztási kampány, melyben sikerült meggyőznöm a konzervatív szavazókat, hogy én megfelelően tudom képviselni a Reform Pártot a választások során. Másrészről itt volt a kampány is, ami szintén nagyon aktív volt. Több, mint egy tucat városába látogattam el különféle kampányesemények keretében. Ezen kívül közben az előirányzati törvény készítésében is részt vettem és végül a nevem alatt került benyújtásra. A legnagyobb vesztesei ennek az időszaknak a családom volt, akik alig láttak engem. És persze nem csak én dolgoztam sokat, hanem az aktivisták is és mások, akik segítettek.

J.M.: A kampányát hogyan építette fel, mi volt a célja?

J.S.: Tudtam, hogy arra nincs idő, hogy minden településre ellátogassak, de minél több helyre el akartam látogatni és több mint egy tucatban voltam is. A kampányok során mindenképpen sok témát akartam érinteni és ez meg is történt. A belpolitikától kezdve a külpolitikán keresztül a hadseregen át az oktatásig vagy az egészségügyig. Rengeteg mindenről elmondtam a véleményem, hogy lássák az emberek, hogyha rám szavaznak, akkor mit láthatnak a szenátusi munkában. Ellenfelemmel nemigen kívántam foglalkozni és szerencsére nem is igen kellett, a kampány során csak egyszer szólaltam fel a progresszív ellenfelemmel kapcsolatban. Én a magam szakmai programját mutattam be, míg ő teljesen más úton járt.

J.M.: Milyen útra gondol?

J.S.: Gregory Hammer inkább velem foglalkozott és nem a választókkal. Engem támadott, miközben érdemlegeset egyetlen témában sem mondott. Ráadásul vádjainak nincs is valóságalapja: a kampányomnak kellenek financiális alapok, melyeket a választók biztosítanak, nincsenek háttéralkuk, mindenki láthatja hogyan gazdálkodunk és milyen pénzből. Én nem kérek pénzt a véleménynyilvánításhoz, de ha támogatnak anyagilag nem fogok nemet mondani. Egyik rádióhirdetésében ráadásul azt állította, hogy csak azután lett fontos számomra a közbiztonság miután ő beszélt róla. Ez nem igaz, mert már szeptemberben is beszéltem róla. Nem hiszem, hogy a megyének ilyen hazugságokat terjesztő képviselőre van szüksége a Szenátusban vagy úgy egyébként is. Én ezt a walter george-i útnak hívom. Ezt soha nem fogom követni és küzdeni fogok ellene, hogy ez elterjedjen megyénkben.

J.M.: Milyen eredményt jósol magának?

J.S.: Bizakodó vagyok. Sok emberhez eljutottam a kampányban, nagyon sok városban jártam. Azt ezért itt megjegyezném, hogy ellenfelem eddig csak és kizárólag Columbia városában kampányolt. Már ez előválasztások során is rengeteg embert sikerül mozgósítani, és úgy vélem ők mindenképpen eljönnek a szavazásra. De szerintem még több embert sikerült aktivizálnom és meggyőznöm, hogy menjen el választani november nyolcadikán és szavazzon rám. Úgy vélem magas lesz a részvétel és ez nekem kedvez. Eléggé ismert vagyok a megyében és országosan is, mely a képviselőházi posztomnak is köszönhető, valamint annak, hogy sok országos kérdésben is kifejtettem véleményem. Összességében tehát bizakodó vagyok, mert sokat dolgoztunk, az aktivisták is, amit ezen az úton is szeretnék megköszönni.

J.M.: Ön az egyik alapítója a Felelős konzervatív Koalíciónak. Meséljen egy kicsit a szervezetről.

J.S.: Az FKK egy politikailag aktív emberekből álló csoportosulás, akik sok kérdésben hasonlóan gondolkoznak. Olyan szervezet vagyunk, akik úgy véljük egy olyan támpontot adnak szakmai kérdésekben, melyek megfelelő választ adnak a felmerülő kérdésekre a konzervatív alapértékek megtartásával. Célunk, hogy szakmai kérdésekben megbeszéléseket, vitákat gerjesszünk és ezáltal egy kompromisszumos, mindenki számára előnyös megoldásokat adjunk a felmerülő problémákra.

J.M.: Hogyan kívánják ezt elérni?

J.S.: Több út is áll előttünk: egyrészt azok az FKK tagok, akik a törvényhozásba kerülnek ott tudnak vitát kezdeményezni. Másrészt azonban a helyi szinten is fontos, hogy meghallgassuk az embereket és a szakembereket is. Ezért lakossági fórumokat kell szervezni, illetve a szakembereket az FKK által szervezett konferenciákon kell meghallgatni.

J.M.: Köszönöm, hogy eljött.

J.S.: Én köszönöm a lehetőséget.

//Columbia Citizen//

0 0
 
vissza

   Üzenőfal

2024. júl. 24. George Lee: most már igen

2024. ápr. 14. Dominick Stannard: Van még itt valaki?

2023. nov. 11. Peter Bedroom: Peti? Lesz meg ebbol valami?

2023. máj. 17. Laura Grey: Sziasztok ! Na mi újság a játékkal? Még mindig fejesztés alatt van? vagy halott lett az egész project

2023. márc. 05. Peter Bedroom: na lesz valami a jatekbol? kicsit mar sokallom a fejlesztesi idötennyi ido alatt megcsinalom a nasa honlapjat bakker

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok

2023. jan. 28. Dr.Szöllösi Dominik: sziasztok uj ember vagyok miniszter elnöki pózícíóra pályázom szavazattok rám majd

2023. jan. 28. George Lee: sziasztok, ma menni fog egy köremail!

2023. jan. 23. Benedict Decker: Hello

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. dec. 03. Francis J. Wright: Üdv Mindenkinek!

2022. nov. 19. Peter Bedroom: Remélem a a játékidöt is jol átfogjátok gondolni sokkal legenyesebb attol hogy mikor kezdödik a játék

2022. nov. 13. George Lee: Sziasztok, most már elkezdünk dolgozni a változásokon, a sztorin, fogunk jelentkezni

2022. nov. 10. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2022. okt. 10. Peter Bedroom: Szia eltelt 2 honap kb van már valami elorelepes?

2022. aug. 14. George Lee: köszi

2022. aug. 14. Peter Bedroom: Rendben ram szamithatsz a kezdesnel sot ha barmiben segithetek menet kozben szolj.

2022. aug. 14. George Lee: Sziasztok, már dolgozok a játék átdolgozásán, egy olyan formában, amit hasonló szimulációban lehet folytatni, de sokkal történetközpontúbb, és döntéscentrikus lesz, új térben

2022. aug. 09. Dr. Terence Rothman: Varhato valami a jatekkal kapcsolatban? vagy vegleg mondjunk le rola?

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Ne csak lapítsatok, ha idejön a Führer

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Mondjátok el

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Hol találom az önéletrajzomat

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 25. Adolf Hitler: Heil én!

2022. ápr. 24. Peter Bedroom: Sziasztok lesz valami? vagy felejtsuk el Cironiat?

2022. márc. 12. George Lee: Sziasztok, sajnos egy munka miatt április elejére csúszik sok minden, viszont közben alakítunk át pár dolgot, ami jobbá teszi az élményt, nem felejtettük el Cironiát

2022. febr. 15. Fernand Geber: Nincs valami nagy nyüzsgés

2021. dec. 24. George Lee: még nagyobb elánnal most már nekem is kevesebb munkám lesz

2021. dec. 19. George Lee: sziasztok, úgy gondolom, hogy az ünnepek után már lehet indulni, ha vagyunk legalább öten-hatan

2021. dec. 14. Peter Bedroom: Peti, fórum!

2021. dec. 06. Alexander Smith: Jelenleg stagnálás.

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 05. Francis J. Wright: Együttérzek. Első karácsonyom lesz, vizsgaidőszak nèlkül. Kemény időszak fizikailag, mentálisan egyaránt. És itt Curoniában mi a helyzet?

2021. dec. 04. Alexander Smith: Közeledik a vizsgaidőszak

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. dec. 02. Francis J. Wright: Sziasztok! Mi újság?

2021. aug. 15. Peter Bedroom: Fórum otletek, javaslatok....

2021. jún. 10. George Lee: ma 20 órától szenátusi szavazások következnek!

2021. jún. 03. George Lee: már nem

2021. jún. 03. Robert O'Connor: Rendben, meg épp nézem még mindig Május van Cironiában ? :O

2021. jún. 03. George Lee: CONGRESSIONAL RECORD cikk, benne a mai szavazásra kerülő javaslatok tartalmi kivonatával.

2021. jún. 03. George Lee: Módosító javaslatok összefoglalója délután olvasható lesz.

2021. jún. 03. George Lee: Szavazni

2021. jún. 03. George Lee: Sziasztok, ma 20 órától kezdődnek a szavazások a Szenátusban. Mindenki egyenként tud majd

2021. máj. 31. Danny Sanchez JR.: Elnézést a triplikált közleményért, már Petinek is jeleztem hogy huncutkodik a netem, mert Telekom hálózatépítést végez nálunk

2021. máj. 10. George Lee: 20:45-től lehet felszólalni a szenátusban,egészen egyig kivételt képez, ha valaki a kisebbségi vagy a többségi vezetőt képviseli, akkor a reggeli ügyek alatt is szabad

2021. máj. 09. Peter Bedroom: tulbuzgó voltam

2021. máj. 09. George Lee: Szia, még nem is került napirendre illetve a holnapi nap folyamán tudsz majd hozzászólni

   Online (0)

 
Cironia politikai-gazdasági szerepjáték - Madenia CMS v2.0b © 2016-2024 Balla Péter / Molnár Dénes | Adatkezelési tájékoztató