Egy cikk

Cironia kivívta függetlenségét, alkotmánya is megvan, a következő fontos lépés most jön: kell egy vezető, egy elnök az országnak. Nagyjából már kezd körvonalazódni, hogy ki is kíván indulni majd pártja előválasztásán, hogy aztán a végső megmérettetésben megpróbáljon győzedelmeskedni a másik párt felett. A Reform Pártból úgy néz ki, hogy a megosztó személyiségű, szókimondó Mason H. Warding ellenfele a nála mérsékeltebb, rendkívül tapasztalt George P. Taylor lesz. A progresszívaknál pedig a konzervatívabb felfogású Edward Glover küzdhet meg a radikálisabb Elliot Weserrel, illetve az FNA mellett kiálló, és ezzel nagy port kavaró Green Carterrel. Ezekről a küzdelmekről, és az napok, hetek történéseiről beszélgettünk William Morrsionnal, aki építészként kezdte pályafutását, de aztán valahogy a politikába sodorta az élet.

Ön a Progresszív Párt tagja. Miért pont erre esett a választása?

Nos, erre eléggé egyszerű választ tudok adni. Egyszerűen ezeket a nézeteket vallom, ezzel a párttal tudok azonosulni. Nem fogom felsorolni, mik is ezek, mindenki tudja ezt, aki kicsit is szimpatizál a párttal. Persze egy vagyok azon kevesek közül, aki azért látja is azokat a hibákat belül, amelyeket nem feltétlen viszik előre az országot. Ezért is örülök, hogy ki tudott alakulni párton belül egy konzervatívabb platform is, mely reményeim szerint az idő múlásával még nagyobb lesz.

Mik ezek a hibák?

Az első, és szerintem legfontosabb, a pozitív diszkrimináció. Legyen ennek bármilyen formája is, mindenképp káros hatása van. Én azt vallom, ha valahol van pozitív megkülönböztetés, akkor akit nem részesítünk ebben, azt negatívan különböztetjük meg, azaz diszkrimináljuk. A pozitív megkülönböztetés csak egy demagóg szöveg. Azzal, hogy ezt próbálja valaki alkalmazni, csak további határokat szabunk meg, ahelyett, hogy azokat eltörölnénk. Ezzel nem segítünk senkinek sem, csak ártunk.

Nem értünk egyet többek között a halálbüntetés kérdésében sem. Erre most részletesen nem térnék ki, mivel ez egy jóval bonyolultabb téma annál, mint amire időnk van, de megmondom őszintén, nekem is sokáig tartott elfogadni, mire a mostani álláspontomra jutottam, de végül beláttam, hogy ez a megfelelő lépés.

Ugyancsak nem értünk egyet a fegyvertartás kérdésében. Sokszor mondták nekem, hogy miért támogatom ezt, hisz a fegyver életeket olthat ki. Erre csak egy kérdésem szokott lenni: És mennyi életet menthet meg? Erről is szeretnék majd részletesen beszélni az emberekkel a későbbiekben, ugyanis ebben a témában is sokan máshogy látják a világot.

Azaz akik nem úgy gondolkodnak, mint Önök, azok tévednek, esetleg hazudnak?

A tévedés és a hazugság nem ugyanaz. Tévedni emberi dolog, de ha nem ismered el, akkor már gondok vannak. Én nem is állítom, hogy bárki is tévedne. Azt meg főképp nem, hogy hazudna. Sőt, úgy gondolom, hogy nincs hazugság, ahogy igazság sem. Minden az üveg színétől függ, amin átnézünk.

Mit gondol a Reform Párt jelöltjeiről, és az általuk vallott nézeteiről?

Az, hogy ők milyen nézeteket vallanak, az ő dolguk. Ha mégis muszáj mondanom róluk valamit, hát azt mondanám, hogy az eddigi jelöltek, mint emberek, nem felelnek meg azoknak a kritériumoknak, amelyeknek szerintem meg kell felelnie egy elnöknek. Itt van Mason Warding. Elhiszem, hogy jóképű, habár nem az esetem. De hogyha ő lenne az elnök, és IQ szinthez akarná kötni azt, hogy ki lehet képviselő, akkor nem mutatna túl jól, hogy a képviselőknek magasabb, mint az elnöknek. A legnagyobb erénye, hogy szókimondó, és határozott, kár, hogy a szavai üresek. Ellenfele, George Tayrol már valamivel okosabban kommunikál, de köszönöm szépen, nem kérek abból, hogy ő magyarázza el, hogy nekem mit hogyan kellene látnom. Hiába kommunikálja azt, amit, én nem hiszem el neki.

Mit gondol a saját pártján belüli helyzetről?

Annyi szent, hogy egy kisebb hátrányból indulunk. Nem elég, hogy Mr. Warding rendkívűl hasznos tanácsaival és szólásaival foglalkozunk – megjegyzem, feleslegesen –, még párton belül is olyan jelöltjeink vannak, akik nem feltétlen fogják ölbetett kézzel nézni, hogy a másik győzzönk. Elliot Weser számomra elég megnyerő embernek tűnik, csak kár, hogy az általam már említett kérdésekben nem értünk egyet. Edward Gloverrel már volt alkalmam beszélni, ha nem is olyan sokat, de számomra egyelőre ő tünik az ideális jelöltnek. Green Cartert annyira nem ismerem, és eddigi nyilatkozatai alpján kicsit óvatosan állnék hozzá. Mindenesetre én úgy gondolom, hogy mielőtt elfajulnak a dolgok, párton belül össze kellene ülnünk, és megvitatni, hogyan is legyen tovább.

A mostani politikusok közül kit tart a legalkalmasabbnak, mint elnök, mind a reformisták, mind a progresszívak közül?

Nem szívesen választok a reformisták közül. Ha mégis így kellene tennem, talán George Taylorra voksolnék, bár kihangsúlyozom, csak ha a mostani két lehetséges jelölt közül kellene választanom. De ha nem csak a lehetséges jeölteket nézzük, akkor kiemelném Carl Johnsont. Szerintem benne meglehetne az, ami kell a népnek, az eddigi nyilatkozatai elég meggyőzőek. Habár vele se értek sokmindenben egyet, de hát ilyen ez a polittika. Sokkal inkább választanék progresszív elnököt. Egyelőre, ahogy már említettem, Edward Glovert tartom a megfelelő elnökjelöltnek, így én valószínűleg mögé is fogok beállni, támogatni. Idővel viszont, ha szerzek elég tapasztalatot, és úgy érzem, hogy készen állok, akár én is indulni fogok majd elnöknek a jövőben.