René West folytatta záró körútját, ezúttal Centennial városában. Az előválasztási küzdelemben most utoljára látogat ide a kormányzójelölt, így jókora érdeklődésre és természetesen tömegre lehetett számítani. Elsőként köszönetet mondott a városban élő támogatóinak, egyúttal még utoljára arra kérte a polgárokat, hogy ha törik, ha szakad, vegyenek részt is a szavazáson, különben közös munkájuk és eddig megtett hosszú útjuk hasztalan lesz.
Büszke vagyok arra, hogy ma itt állhatok, és ennyi derék, vérbeli déli polgár bizalmát élvezem. Leírhatatlan érzés, ahogy letekintek a színpadról és déli férfiak és nők százait, sőt ezreit látom, amint beállnak egy cél mögé, együtt, vállvetve küzdve ezért. Hiszem, hogy a kampányba ölt rengeteg munka meg fog térülni és nem megy veszendőbe. Elérkeztünk viszont ahhoz a ponthoz, amikor én már csak utas lehetek az események autójában. A dolgok már nem a kezemben összpontosulnak. Megtettem eddig azt, amit ember megtehetett, pénzt, időt és energiát nem kímélve. A kormány viszont mostanra a TI kezetekben. Tiétek a döntés. West vagy George? Ha elvonatkoztatok mindentől, kétségtelen, mindkét fél oldalán vannak pro és kontra érvek is. Senki sem hibátlan, nem létezik tökéletes jelölt. De a negatívumok mértéke nem mindegy. Én képes voltam tisztán kijönni ebből a végletekig kemény és kiélezett politikai csatából. A kormányzó viszont nem, rejtegetett csontvázak garmadája borult a közvélemény elé. nem én mondom ezeket, nem én találtam ki. Senkinek nem kell hinnie nekem. De az erre szakosodott bizottságok, hivatalok és hatóságok bizonyosan nem tévednek és nem is hazudnak. És ők már kimondták: Walter George visszaélt hatalmával és pozíciójával. Az eddig napvilágra került részletek vagy ügyek pedig könnyen lehet, hogy csak a jéghegy csúcsát jelentik. Az igaz lelkű déli hazafi archetípusába nekem az is beletarozik, hogy valakiben van gerinc, becsület, tartás és képes szembenézni a hibáival, azokért vállalja a felelősséget. Ezek hiányoznak a kormányzóból, a következtetés, hogy nem egy derék déli férfiről van szó, csak egy felkapaszkodott, hazug hazaárulóról. Családom generációk óta szolgálja a megyét, tisztességes adót fizetve, munkát teremtve az embereknek, tisztességes bért nyújtva nekik. Engedjék meg, hogy most másképpen is Cook szolgálatába állhasson egy West. Aki René Westre szavaz, egy csodálatos, egyenlő, elismert, megbecsült, tisztességes és szabad Cook megyére szavaz!”
A belépő 3 $ volt.