-Westminster
Westminster Cook megye legnagyobb városa, így egyik főbb gazdasági pontja is a megyének. Francis Underwood Excelsiorban megtartott nagy kampányrendezvénye után egyből ide vette az irányt. A délelőtt folyamán találkozott a helyi szakszervezetek vezetőivel, valamint a mezőgazdasági termelőkkel. A szkszervezete k vezetőit biztosította arról, hogy elnöksége esetén a szakszervezetek méltó helyet fognak kapni a ciron társadalomban és nem kell félniük a retorzióktól és jogaik visszaszorításától, melyet a Reform Párt kíván végrehajtani. A kora délutáni órákban pedig a mezőgazdasági termelőkkel találkozó Underwood megígérte a város termelőinek, hogy nem fogja cserbenhagyni a mezőgazdasági válallkozókat és farmereket. "A nemzet lüktető szívének egyik fontos koszorúere a mezőgazdaság melyet én, Francis Underwood, sohasem fogok veszni hagyni. Piacokat garantálunk és megvédjük a helyi farmerek érdekeit akár a világpiacokon is."-mondta Underwood mely szavak nagy elégedettséggel töltötték el farmereket és más megjelent válallkozókat. Az esti órákban a főtéren tartott nagy gyűlést ahova több mint tízezren eljöttek. A kampányrendezvény nme csak az elnökjelöltről szólt, hanem a megye kettő progresszív szenátor jelöltje is megjelent akik elmondták a választóknak a programjukat.
-Centennial
A Cook megyei kampány 3. napján Centennial fogadta Underwoodot és a két szenátor jelöltet akiket hatalmas érdeklődés fogadott a város baseball stadionjában a délelőtti órákban. A hatalmas tömeg meghallgathatta a szenátor jelöltek szavait, majd miután előadták megyét érintő programjukat Francis Underwood lépett fel az emelvényre amit hatalmas ováció fogadott. Az elnökjelölt a Centennial város lakóinak is kifejtette véleményét, miszerint Cironia következő elnöke csakis egy olyan lehet, ki abszolút tiszteletben tartja és képviseli a déli értékeket és érdekeket, ez pedig csak is Ő, valamint alelnökjelöltje Edward Glover lehet. A helyieknek elmondta a Cironia Works munkahelyteremtő értékét, valamint azt hogy csakis a jelenlegi adórendszer mértékeletes átalakításával, de az adómértékek szinten tartásával lehet kilábalni a válságból. A jelenlegi amerikai mintájú rendszert át kell konfigurálni és biztosítani kell azt, hogy ezen adók ne a legszegényebbeket sújtsák, de ne rakjanak nagy terheket a középsoztálybeliekre is, fúleg az alsóbb osztályok tagjaira. Még aznap folytatta útját tovább Denver városába...
-Denver
Centenniel után Denver. Francis Underwood és a kettő megyei szenátor jelölt elősször a város iskoláját látogatta meg, melynek sporttermében kifejtette véleményét az oktatás fontosságáról, valamint arról, hogy szigorúan tilos támogatásokat megvonni az oktatási intézményektől és azon véleményét is kifejtette miszerint meg kell teremteni a hazai oktatási intézményeknek azt, hogy 100%-ig minőségi felkészítést kapjanak és készek legyenek belépni mind a hazai mind a külföldi felsőoktatásba. Azt is elmondta elnöksége esetén számos külföldi kapcsolat építésbe kezdenénk, akár az iskolák között is, hogy ösztöndíjas tanulási lehetőségeket kapjanak diákjaink a külföldi felsőoktatási intézményekben. Mindemellett az elnökjelölt fontosnak tartja, hogy az ipar számára oly fontos szakmunkát adó iskolák kellő támogatsban részesüljenek, hiszen gazdaságunk működésének elengedhetetlen része a jól képzett ciron szakmunkás ember. A délutáni órákban még találkozott a helyi gazdasági vezetőkkel, valamint a város könyvtárában lakossági fórumot tartott ahova sok érdeklődő eljöhetett és kérdezhetett az elnökjelölt programját illetően. Az estét itt töltő Underwood és a kettő szenátor jelölt a következő napban Boulder-be vette az irányt.
-Boulder
Boulder a délelőtti órákban nagy örömmel fogadta főterére Francis Underwoodot és a Progreszív Párt kettő Cook megyei szenátor jelöltjét. Underwood és a kettő jelölt a főtéren megtartott 3 órás kampányrendezvény után a helyi kórházba vette az irányt. Szerinte a hazai szociális politika elengedheteten része, hogy az állam garantálja az egészségügyi ellátás minőségét és minden támogatást megadjon ehhez. Itt is elmondta, hogy a az általános és kötlező egészségbiztosítás. valamint egy olyan társadalombiztosítási rendszer létrejöttét melyben az állam is kiveszi a részét. "Munaknélülisegélyt kell létrehozni és egy olyan ellátási rendszert melyben ellátják az üzemi károsultakat anyagi járuékot biztosítanak számára. A társadalom biztosítási rendzserünkben az államnak terheket kell átválallnia, itt gondolva a legfőképpen a kötelező és általános egészségbiztosítási rendszerre is melyben az állam a 60%-át átválallja a költségeknek, 20-20%át a munkáltatók és az alkalmazottak. Ezen rendszer így nem rak nagy terheket a dolgozókra avagy a válallkozókra, a radikális meg nem bolygatott adórendszer pedi garantálni fogja a költségeket és azt, hogy ezáltal országunk szociális rendszerének megerősítése mellett, költségvetési egyensúlyunkat is megtarthatjuk."